Izrael „gyémántjubileuma”: ünnepeljünk együtt vasárnap!

2023. Május 19. / 12:24


Izrael „gyémántjubileuma”: ünnepeljünk együtt vasárnap!

Ezen a héten vasárnap legyünk együtt a budapesti Szent István parkban, hogy közösen ünnepelhessük a modern Zsidó Állam fennállásának 75. évfordulóját. A Jom Hacmaut programjairól Lednicky Líviát, a MERKAZ Héber és Izraeli Kulturális Központ vezetőjét kérdeztük.

– Ahogyan Jákov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete fogalmazott, az idei Jom Hacmaut „gyémántjubileum”, hiszen Izrael 75. születésnapját ünnepeljük a hagyományos helyszínen, a budapesti Szent István parkban. Ott lesz minden hazai zsidó szervezet a felekezektől kezdve a civil egyesületekig, amelyek igen változatos és érdekes progamokkal várják az ünneplőket – nyilatkozta honlapunknak Lednicky Lívia, a MERKAZ Héber és Izraeli Kulturális Központ igazgatója.

Mint mondta, a résztvevőkre nem vendégként vagy meghívottként tekintenek, hanem úgy, mint akikkel az intézmény együtt ünnepli a Zsidó Államot.

– Az egész magyar zsidó közösség szíve csücske Izrael, ez az ország a mi közös pontunk, és a Jom Haacmaut az, amely összehozza a szervezeteket. Ott lesz tehát például a Mazsihisz és az EMIH is, reform közösségek, cionista szerveződések, ifjúsági csoportok, a Gólem Színház, a Benjamin ovi, a Lauder iskola, a Scheiber iskola, azaz közel ötven szervezet – fogalmazott az igazgató.

A nagyszínpadi programok kapcsán elmondta: lesznek természetesen ünnepi beszédek, majd kulturális előadások következnek. Sok zenére számíthatunk, gyerekkoncertekre és felnőtteknek szóló koncertekre egyaránt, az izraeli himnuszt a Bálint Ház kórusa fogja előadni, a rendezvény zárókoncertjére Izraelből érkezik a Quarter to Africa zenekar.

Az esemény Facebook-oldalán többek között ez olvasható: „A jubileumi programsorozatunkban hamisítatlan izraeli fesztiválhangulattal készülünk: sok zene és tánc, izraeli konyha, ugrálóvár, a Gólem Színház előadása és Buborék együttes a kicsiknek, ifjúsági programok és sport a nagyobbaknak, héber nyelvleckék és izraeli élményprogramok minden korosztálynak. 

Zárásként egy igazi világsztár bandát hozunk el nektek, akik többek között a 2022-es Sziget Fesztiválon is megtáncoltatták a közönséget, most pedig a Szent István parkot mozgatják meg egyedi és fülbemászó groove, valamint funky dallamaikkal: köszöntsétek sok szeretettel a Quarter to Africa zenekart!"

(Címlapkép: MERKAZ/Facebook)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek