Ijár hónap 5-én, vagyis ezen a héten szerdán, április 26-án ünnepeljük Izrael függetlenségi napját (jom háácmáut). Ebből az alkalomból készítettünk páros interjút Ledniczky Líviával, a MERKAZ Héber és Izraeli Kulturális Központ igazgatójával és Kenesei Marcellel, a JCC Budapest – Bálint Ház vezetőjével arról, hogy milyen programokkal készülnek az ünnepre, s kitértünk a két intézmény szoros együttműködésére is.
– Milyen eseményekkel készül a két intézmény Izrael függetlenségi napjára?
LEDNICZKY LÍVIA: Nálunk nemcsak ez az egy nap, de az egész év Izrael 75. születésnapjáról szól, hiszen az elmúlt hónapokban is sok olyan programunk volt már, amely ennek az évfordulónak a keretében valósult meg. Áprilisban kezdődött a BMC-ben az Izraeli Jazz Fókusz, melynek keretében az izraeli jazz kiemelkedő művészei adnak koncertet, a Vertigo, az egyik legismertebb izraeli tánccsoport május első két napján is fellép a Nemzeti Táncszínházban, ami szintén kivételes élményt nyújt a tánc rajongóknak. Természetesen Budapesten a Szent István parki fesztivált idén is megrendezzük, ahol gyerek- és felnőtt programokkal várunk mindenkit május 21-én. Ezen kívül több vidéki helyszínen tartunk Izrael75 programokat. Mivel a Bálint Ház is számos olyan eseményt szervez, amely Izrael 75. évfordulójával kapcsolatos, többek között ebben is kooperálunk velük, sőt, egyes kiemelt programokat közösen rendezünk.
KENESEI MARCELL: Lívia utolsó mondatához kapcsolódva hadd emeljem ki, hogy a MERKAZ és a Bálint Ház között régóta szerves és természetes a kapcsolat, ami még inkább erősödött, mióta Lívia a MERKAZ élére került, én pedig a Bálint Házat vezetem. Sokszor megkérdezik tőlem, hogy a MERKAZ-t mi nem tekintjük-e versenytársnak abban az értelemben, hogy elszipkáznák előlünk a potenciális közönséget, ami számomra szinte értelmezhetetlen kérdés, elvégre mind a két intézmény közösségépítő funkciót lát el, és ami a MERKAZ sikere, abból a Bálint Ház is profitál, s fordítva ez ugyanígy igaz.
Ha a MERKAZ-nak sikerül több embert elérnie és becsatornáznia, majd megmozgatni őket példának okáért az Izrael75 programsorozat keretében, akkor az nekünk, a Bálint Háznak is jó, mert a megélénkülő zsidó közösségi élet a mi programjainkra is kihat. Ez a magyarázata annak, hogy a versenyszemléletet a zsidó közösségi életben soha nem tudtam hova tenni, mert mi és a munkatársaink ugyanazért dolgozunk: nagyobb lélekszámú, aktívabb zsidó közösségért.
Ha valaki a közösség megerősítésén dolgozik és ebben sikereket ér el, akkor ezeket a sikereket nem irigyelni kell, hanem örülni ezeknek és azt nézni, hogy miképpen tudjuk egymást még inkább segíteni a közös siker érdekében. Tehát a fönti okok miatt a MERKAZ-zal folyamatos a párbeszéd és az együttműködés a Bálint Ház részéről, s úgy látom, a kooperációnk egyre hatékonyabb. Ami személyesen Líviát illeti: nagyon örülök neki, hogy ő került a MERKAZ élére, mert szerintem az intézmény az ő irányítása alatt éli az eddigi legaktívabb időszakát.
– A Bálint Ház jubileumi programjai közül melyiket emelné ki?
KENESEI MARCELL: A Zsi-Fit, azaz a Budapesti Zsidó- és Izraeli Filmfesztivált, amelyet idén is megrendezünk, és a Szochnuttal, valamint a MERKAZ-zal természetesen ebben is szorosan együtt fogunk működni különböző kísérőrendezvények révén. Nagyjából tizenöt filmet fogunk bemutatni, és ennek a fele izraeli lesz. Ennek én személyesen azért örülök, mert az izraeli filmgyártás nagyon színes és izgalmas, s igen markáns benne a társadalomkritikai vonulat. Azaz egyes filmek nyíltan és őszintén beszélnek aktuális társadalmi problémákról, hiszen az izraeli társadalom nagyon hevesen képes reagálni bizonyos politikai és társadalmi ügyekre, ami annak a látványos bizonyítéka, hogy ott mennyire élő és erős demokrácia működik.
LEDNICZKY LÍVIA: A Zsi-Fi az Izrael75 kapcsán számunkra is nagyon hasznos rendezvénysorozat, hiszen, mint említettem, vidéken sok eseményt szervezünk az évforduló kapcsán, és majdnem minden helyszínen lesz olyan vetítés, amelyen a zsidó filmfesztiválokon korábban már játszott alkotásokat vetítünk le az ország különböző pontjain.
– Lehet már tudni, hogy mely vidéki helyszínekről van szó?
LEDNICZKY LÍVIA: Még vannak szervezés alatt helyszínek, de biztosan lesznek évfordulós programok Veszprémben, Szombathelyen, Nyíregyházán, Siófokon és Kővágóörsön. Szervezés alatt vannak még további helyszínek is.
– Öntől is meg szokták kérdezni, amit Marcelltől, hogy milyen a viszonyuk a „másik félhez”, jelen esetben a Bálint Házhoz?
LEDNICZKY LÍVIA: Persze, néha éppen ez az első kérdés, amikor a munkámról kérdeznek. S ugyanazt szoktam válaszolni, amit az imént a Marcell mondott: kiváló az együttműködésünk. Hadd említsem meg Borbás Gergőt, a Bálint Ház programigazgatóját, akivel rendszeresen tárgyalunk egymás közös programjairól, távlati terveinkről.
– Olyan szintig is elmegy az együttműködés, hogy egymás nagyobb programjaira nem szerveznek rá?
LEDNICZKY LÍVIA: Hogyne, az az első, hogy év elején egyeztetjük a főbb eseményeinket a keresztbe szervezés elkerülésére. Erre a legjobb példa: a MERKAZ nyílt napja éppen egybeesett volna a Bálint Ház által szervezett Judafesttel, emiatt a nyílt napunkat áttettük egy másik időpontra. Ez nekünk nem okozott problémát.
KENESEI MARCELL: Mi pedig nagyon hálásak voltunk érte.
LEDNICZKY LÍVIA: Az ilyen rugalmassággal kezdődik az együttműködés: nagy programot nem szervezünk rá a másikra.
KENESEI MARCELL: Ez fontos a zsidó ünnepek kapcsán szervezett események esetében is, hiszen azt már előre lehet tudni, hogy a nagyobb zsidó ünnepek az adott polgári évben mikorra esnek. Egyébként nagyon örülünk neki, hogy a zsidó ünnepek alkalmából szervezett rendezvények már mindkét intézményben telt házasak, ami azt jelzi, hogy ezekre van igény. Legutóbb a széder lebonyolítása kapcsán volt egyeztetés az intézmények és zsidó közösségek között. Azt hiszem, Lívia egyetért velem abban, hogy intézményként mindkettőnknek célunk, hogy bátorítsunk civil kezdeményezéseket, zsidó közösségeket, ifjúsági szervezeteket, és mindketten azt nézzük, hogyan tudnánk nekik segíteni abban, hogy még jobbak legyenek.
(Címlapkép: Ledniczky Lívia és Kenesei Marcell. Fotó: Mazsihisz.hu)
