Ismeretlen zsidók nyomában Dux Adolf (1822-1881)

Dux Adolf bölcsészdoktor, újságíró, kritikus műfordító, Petőfi Sándor verseinek első németre fordítója, a Kisfaludy Társaság tagja 1822. október 25-én született szegény zsidó szülők gyermekeként Pozsonyban. Budapesten hunyt el 1881. november 21-én, sírja a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben látogatható. 

Már gyermekkorában kivált szorgalmával és észbeli tehetségével. A tudás olthatatlan szomjával vetette magát arra, amit akkor egy zsidó iskolában tanulni lehetett; még nem volt tízéves, amikor apja egy alkalommal a 13 éves gyermeket bemutatta Deák Ferencnek a pozsonyi országgyűlésen, aki jó indulattal fogadta a látogatást. Vizsgáztatta a gyermeket és különösen a földrajzból adott feleletei annyira megtetszettek neki, hogy három ezüst húszassal – ami akkor nagy pénz volt egy szegény gyermeknek – megajándékozva bocsátotta el magától. Más fiúkkal ellentétben, ő könyveket és írószereket vásárolt a három húszason és folytatta tanulmányait; később is mindig szegény ember volt, aki csak a szellemi élet kincseiből csinált forgalmat magának és a világnak.

A gimnáziumot szülővárosában és Győrött, ezután a pozsonyi akadémián a két bölcseleti és ugyanannyi jogi évfolyamot végezett. Azok an az időkben, amikor Pozsonyban, az Országgyűlés tagjai és az országgyűlési ifjúság között a magyar szó mind gyakoribb lett, Dux is lassanként annyit megtanult magyarul, hogy szótár segítségével képes volt rövidebb magyar cikkek fordítására. Bő alkalma jutott erre, mikor Neustadt Adolf 1847-ben Pozsonyba ment, és a Pressburger Zeitungot átvette. Később magyar költeményeket is fordítgatott az említett lapba és annak melléklapjába a Pannóniába. 1848-ban, amikor az első zsidóüldözések kezdődtek és a magyarországi zsidóságot a sajtóban is német és osztrák szellemmel és magyartalansággal vádolták, őbenne már magyar szellem és hazafias érzelem élt, s bátran és erélyesen kelt hitsorsosai védelmére.

Tanulmányainak folytatására, 1849-ben Bécsbe ment, ahol az egyetemen bölcseletdoktori oklevelet szerzett. De emellett és azután is kizárólag az irodalomnak élt. Az Oesterreichische Zeitung mellett Warrens Konrád alkalmazta. 1852-ben a reakció miatt kénytelen volt Bécset elhagyni; hazament szülővárosába, és ott részben, mint póttanár a városi reáliskolában, részben mint író (újra a Pressburger Zeitungnál) két évig működött; ekkor Bécsbe hívták a Wandererhez, onnan pedig 1855-ben a Pester Lloydhoz. Azontúl ott működött, azt a pár évet kivéve, amelyek alatt az Ungarischer Lloyd munkatársa is volt, valamint az 1865. évet, amelyet Bécsben töltött a General-Correspondenz kőnyomatú lapnál, amely akkor egyik főközlönye volt a Deák húsvéti cikke által megindított kiegyezési törekvéseknek.

Ez időben még nem volt annyira birtokában a magyar nyelvnek, hogy magyar író lehessen; de feladatul tűzte maga elé, hogy a magyar irodalom ismertetésére és terjesztésére műfordításokkal és bírálati tanulmányokkal hasson. Irodalmi működésének ezen ága a legterjedelmesebb, leghasznosabb, s ezzel tette a legkiválóbb szolgálatokat irodalmunknak.

Dux volt az első, aki Petőfi Sándort német fordításban bevezette a külföldi irodalomba; ezen első kísérletei is hűség és értelem tekintetében becsesek és nem is voltak hatás nélkül; fordított még Eötvös Józseftől, Vörösmarty Mihálytól, Arany Jánostól és újabb költőink közül is számosaktól. Nem kevesebbet használt irodalmunknak ismertető tanulmányaival, bírálati, életrajzi és egyéb cikkeivel, amelyeket német lapok és szemlék, különösen pedig lexikonok számára készített.

Ezen érdemeiért 1867-ben külső tagjává választotta őt a Kisfaludy Társaság, ahol 1868. február 5-én A színészet, mint közügy különös tekintettel a népszínműre című értekezéssel (mely a társaság Évlapjainak új folyamat IV. kötetében jelent meg) foglalta el székét. Ezzel, mint magyar író jelentkezett és A bohózat elmélete című munkájával (mely ugyanott jelent meg) a kitűzött 40 arany pályadíjat nyerte el, mire a társaság 1870. január 26-án belső tagjának választotta. Mint ilyen 1871. október 25-én a Darwinismus és szépészet című munkájával (ugyanott, VII kötet) foglalt széket. Mint a német nyelvű, de alkotmányos szellemű Pester Lloydnak állandó belső munkatársa, e lapnak irodalmi, szépművészeti és különösen akadémiai és színházi rovatának vezetője, annyit használt irodalmunknak és az ízlésnek, mint kívüle kevesen.

Dux sohasem volt egészséges; gyönge testalkatát már születésével hozta magával; gyermekkora óta nélkülözésekkel, az élet fenntartásának nehéz gondjaival küzdve, túlfeszített munkával keresve mindennapi kenyerét, teste ápolására, kényelem és pihenés keresésére sem módja, sem ideje nem volt soha. Idő előtt megöregedett; azután nagyobb bajok is járultak a munka és fáradtság által megtört testének végképp megrontásához. Súlyos szervi betegségek előbb szobájába zárták, majd ágyba vetették; hiába keresett enyhébb éghajlatot. Megtörve, betegen is még mindig dolgozott; még pár nappal halála előtt néhány bölcseleti gondolatot küldött a Pester Lloydnak, amely azokat halála utáni nap közölte.

Pestre kell menni c. vígj. 1 felv. 1859. április 15-én adták a pesti Nemzeti Színházban; Szigeti József Vén bakancsosát lefordította németre és a budai arénában előadták 1858. április 5-én. Jókai Dózsa Györgyét is lefordította 1858-ban egy bécsi színpad számára. Szerkesztette 1860. július 31-től augusztus 31-ig a Pesti Kereskedelmi Lapot, melyet a pesti hites alkuszok testülete adott ki németül is Pester Geschäftsblatt címmel.

Az említett cikkein kívül megjelentek tőle dolgozatok a Pressburger Zeitungban (1848. 36. sz. Freiheit, Gleichheit, Brüderlichkeit), a Szépirodalmi Közlönyben (1857. A szerelem világtörténeti kifejlődése, 1858).

Sírjánál Falk Miksa mondott megható búcsút. A Kisfaludy Társaságban 1882. február 22-én Sturm Albert tartott fölötte emlékbeszédet. A pozsonyi Toldy-kör 1882-ben szülőházát emléktáblával jelölte meg, az ünnepélyen a Kisfaludy Társaság is képviseltette magát.

Az írás eredetileg az Emberebarát hetilapban, a Nagy Fuvaros utcai zsinagóga körzet kiadványában jelent meg a wikipédia forrásait felhesználva.