Hát, ez húzós volt – sávuóti éjszaka a Bálint Házban

Remek programokon vehettünk részt a szombatról vasárnapra virradó ünnepi éjszaka a budapesti Bálint Házban. A központi téma a szabadság volt – sokat lehetett tanulni belőle.

„Elmúltam ötven éves. Éppen ideje, hogy elgondolkodjam a szabadságról. Amióta az eszemet tudom, mindig félni kellett valamitől. Gyerekkoromban például a tanáraimtól. Húzd meg magad, kislányom, mondogatta az anyám. Csak nehogy baj legyen! Félnem kellett apámtól, aki kiszámíthatatlan dühkitöréseivel rettegésben tartott bennünket. Később, az egyetemi évek alatt félnünk kellett (volna) a kirúgástól, a rendszer nyílt kritizálásától. Annyi mindentől kellett, lehetett félni. A farkastól, a Magdi nénitől, a sánta fűtőtől, Csernobiltól, a Godzillától, az aidstől, az ebolától és humán papilloma vírustól, a ráktól. Aztán az ember előbb utóbb abbahagyja a félést, és rájön, hogy néha megijedni mégiscsak jobb, mint szüntelenül szorongani: hogy bizony, rosszul mondták ezt nekünk az iskolában.”

Tóth Krisztina

E szavakkal kezdődött Tóth Krisztina költő, író megnyitó beszéde szombat este a Bálint házban, ahol egész éjszakás tanulásra, együttlétre és szórakozásra rendezkedtünk be a hagyományos savuóti ébrenlét éjszakáján. Mivel több program párhuzamosan futott, sajnos nem tudtam mindegyiken ott lenni, pedig ha tehettem volna, elmentem volna a Bálint Irodalmi Szalon „extra kiadására” is: hiszen a Szántó Eszter és Diószegi Endre által szervezett rendezvény témaköre akörül forgott, hogy szabadság-e a hatalom és hatalom-e a szabadság.

Ám éppen ezzel egy időben tartották Test, lélek, társadalom címmel azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen a szülés szabadsága volt a téma, méghozzá olyan megközelítések felől, amelyeket igen ritkán (sőt, szinte soha) nem hallani a közbeszédben. A beszélgetésen – amelyet Ónody-Molnár Dóra, a 168 Óra újságírója vezetett  – Eperjesi Ágnes képzőművész, Hadas Miklós szociológus, Schmidt Erika civil aktivista (EMMA Egyesület) és Sebhelyi Viktória tudományos kutató (UNICEF) osztotta meg velünk gondolatait. 

Ónody-Molnár Dóra kérdésére, miszerint az ismert kényszerek és társadalmi elvárások tükrében állítható-e, hogy szabad a szülés Magyarországon, Schmidt Erika azt válaszolta: hogy szerinte nem, mert a szülészeti ellátásban megbomlik az anya-gyermek egysége, s számára ezzel kapcsolatban az erőszak jut az eszébe, hiszen ebben a nagyon érzékeny, különleges életeseményben erőszakot tapasztal a gyermek és a nő.  Hadas Miklós ehhez azt tette hozzá, hogy a szülészeteken a maszkulin típusú szüléslevezetések az uralkodók, hiszen a szülészek zöme férfi, aki nem letérdel a szülő nő előtt, mint egy bába, hanem éppen ellenkezőleg, fölveszi a saját számára kényelmes pozíciót, s a hatalma, dominanciája bizonyítékaként a nőt megsebző eszközöket alkalmaz. A szociológus szerint jobb módszer volna visszatérni a hagyományos, a női bába által vigyázott szülésekhez, a mostani ugyanis nem méltó a nőkhöz. Eperjesi Ágnes képzőművész elgondolkodtató beállításban készült képeket mutatott be saját magáról, valamint csecsemőkről, s mint mondta: élete nagy pillanata volt a szülés, amelynek során meg akarta élni a szabadságát, és a szülészorvosa olyan ellenérzést váltott ki benne, hogy valami olyasmi futott át rajta: menjél te innét a francba, hiszen ez az én szülésem. 

Sebhelyi Viktória a téma kapcsán az önrendelkezési jogról és a gyermekeket megillető jogokról beszélt, a szülés esetében ugyanis nem szabad megfeledkezni arról a gyerekjogról, amely a gyerek legjobb érdekének elvét hangsúlyozza. Sebhelyi Viktória az emberkereskedelem elismert kutatója, aki Magyarországon a különböző kényszerítésben élő gyerekekkel is foglalkozik, s az a tapasztalata: a házasságra kényszerítés több esetben a prostitúció miatt történik. Ez azért fontos, mert a beszélgetés résztvevői érintették a prostitúciót is, amely természetesen ugyancsak témába vág: egy nő számára a szabadság alapvető kérdéseit veti föl. A kutatók megegyeztek abban: az csak hiedelem, hogy a nők általában véve saját maguk választják ezt a létformát, hiszen a kutatások szerint a prostituáltak szinte száz százalékban kényszer hatására adják el magukat.

Az előbbi beszélgetéshez hasonlóan telt házat vonzott Boda Zsoltnak, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja munkatársának előadása arról, hogy van-e konfliktus a szabadság és demokrácia között? Mint az előadás leírásában olvasható: a mai liberális demokráciák egyfelől az egyéni szabadság intézményesítésének, másfelől a többségi döntéshozatal, azaz a liberalizmus és a demokrácia) elvére épülnek. Ám a populista kritika szerint a liberalizmus és a demokrácia végső soron ellentmond egymásnak: a szabadságjogok intézményesítése (az emberi jogok kiterjesztése, az alkotmány, a nemzetközi jogvédelem stb.) korlátozza a demokratikus hatalomgyakorlást, így a liberalizmus mai térnyerése már antidemokratikus. Ugyanakkor jó érvek szólnak amellett, hogy a szabadság korlátozása a demokrácia minőségét is aláássa. 

Boda Zsolt

Boda Zsolt rendkívül jó előadói képességgel ejtett minket kétségbe saját meggyőződéseinkkel kapcsolatban: igen tanulságos volt, amikor megszavaztatta a közönséget arról, hogy  ki támogatná népszavazás kiírását Magyarországon a halálbüntetés visszaállításáról. Csak igen kevesen jelentkeztek, mire a kutató föltette a kérdést: aki nem szavazna arról, hogy a halálbüntetés kérdésében népszavazás döntsön, az vajon miért támogatná, hogy az abortusz ügyében viszont lehessen referendumot tartani? Magyarán ha egy számunkra „jó” ügyről van szó, akkor támogatnánk egy népszavazást, de ha „rossz” ügyről, akkor nem?

Boda Zsolt előadása végén a nemzetközi adatok, felmérések, elemzések alapján azt a következtetést szűrhettük le, hogy ha vannak is válságtünetei, de azért a jól működő demokráciánál eddig még nem találtak ki jobbat. A kutató ezt többek között a Világbank azon kutatásával támasztotta alá, amely a jó kormányzás (good governance) mérését szolgáló indikátoraival monitorozza a kormányzati rendszereket. Ezek az indikátorok többek között: a joguralom, jogbiztonság; a beleszólás, az elszámoltathatóság és a döntéshozók kritizálásának, a tiltakozás kifejezésének intézményesített lehetőségei; és a korrupció visszaszorítására tett intézkedések minősége. Az indikátorok azt jelzik, hogy ahol rosszul működik a demokrácia, ott a kormányzás teljesítménye is rosszabb, és ez igaz megfordítva is: a demokrácia és a jogállam is együtt jár. 

A cikk elején azt írtam, hogy nem csak tanultunk ezen az éjszakán, de szórakoztunk is. Ezt leginkább Novák András, az ATV külföldi és háborús tudósítójának az előadására értettem, amely az Észak-Korea – a szabadság teljes hiánya címet viselte. Ez azért volt vicces, mert mintegy 25 perces tudósítást láthattunk arról, hogy a riporter a baptista szeretetszolgálat kötelékében egy hetet töltött a távol-keleti diktatúrában, ahol – filmje tanúsága szerint – csak azokat a turista útvonalakat járta be, amelyeket az ottani hatóságok engedélyeztek. Ennek megfelelően semmiféle hátborzongató dolog nem történt vele (remek szállodában lakott, ahol a szobájában volt lapos képernyős tévé, mikrobusszal szállították ide-oda, esténként pedig nagyszerű vacsorákat költött el jobbnál-jobb éttermekben), de ha már ott volt, igyekezett hátborzongató anekdotákról beszámolni. Előadása végén azt mondta, hogy szeretne még kimenni oda, s akkor jövőre ismét találkozunk a Bálint házban – szurkolok neki, hogy sikerüljön, mert 2020 Sávuótján is szívesen meghallgatnék egy ilyen előadást.

Ugyancsak szórakoztató volt a Talmud Nemcsak Nőknek nevű szerveződés Talmud a Színpadon című előadásába is, amelyben az Itt és Most Társulat és Balázs Gábor eszmetörténész működött közre. Lelkes amatőr színészekről van szó, akiknek az előadásában a szent szövegek földközelbe érnek – nem beszélve a mindig remek Balázs Gáborról, aki olyan közvetlenséggel képes beszélni két-három ezer éves történetekről, mintha némelyiknek személyes résztvevője lett volna.

S ha Tóth Krisztinával kezdtem, hadd fejezzem be vele, hiszen ijesztően pontos és érzékletes szavakkal tudta megfogalmazni a szabadságról vallott gondolatait: „Aztán az ember előbb utóbb abbahagyja a félést, és rájön, hogy néha megijedni mégiscsak jobb, mint szüntelenül szorongani: hogy bizony, rosszul mondták ezt nekünk az iskolában. Elköltözünk otthonról, kirúgnak bennünket innen-onnan, esetleg rákosak is leszünk, és hirtelen közelről látszik, egyszer csak nagy felbontásban ott van, amitől mindig is rettegtünk. Megtörténik minden- vagy majdnem minden. Húzd meg magad, húzd ki magad, húzd meg az üveget, húzd ki ezt a szövegből, húzd át, húzd alá, húzódj vissza, húzódj alá, húzz már ki, ne hagyj itt, kérlek, húzz el, mert nem kellesz, húzd el egyedül, nekem túl nehéz, aztán hopp, lassacskán vége az életünknek. Hát, ez húzós volt”.