A Mazsihisz ernyőszervezete, avagy a Gyülekezés Sátra

2021. Május 16. / 12:13


A Mazsihisz ernyőszervezete, avagy a Gyülekezés Sátra

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a zsidóság sokféleségének egységét jelképezi és kívánja megvalósítani szerte az országban. Ez a Tóra üzenete is, amelynek az éppen most aktuális hetiszakasza így figyelmezteti a mindenkori zsidó közösséget: Izrael gyermekei saját zászlaik és jelvényeik alatt ugyan, de mindannyian a gyülekezés sátra körül táborozzanak. Ez nem más, mint az ernyőszervezet fogalmának legősibb meghatározása.

Mózes negyedik könyvének legelején,  a most aktuális Bámidbár hetiszakaszban arról olvashatunk, hogy miképpen kezdi megszervezni társadalmi életét, az új közösség felépítését és szervezeti irányítását  az egyiptomi szolgaságból megszabadult zsidóság az Örökkévaló parancsára. A több ezer éves útmutatásból máig szóló érvényességgel kiragyog ez az üzenet: Izrael gyermekei atyáik zászlaival a gyülekezés sátra körül táborozzanak.

Aligha tudnánk ennél a mondatnál ékesszólóbban és mégis tűpontosan megfogalmazni, hogy mit is jelent a Mazsihisz országos ernyőszervezeti mivolta a magyar zsidóság számára. Hiszen ez a szervezet az önálló, de összetartozó zsidó közösségek tömörülése, az ősi sokféleség modern egységének megvalósítása.

A modern konzervatív irányzatot képviselő, neológ hitközségeket magában foglaló Mazsihisz nem zárkózik el azoktól a zsidóktól, akik bizonyos kérdésekben mást gondolnak hagyományainkról és azok közvetítéséről. Létezik ortodox közösségünk, és tagjaink között ott vannak az ortodoxiához közelebb álló status quo ante közösségek éppen úgy, mint a reformista, szabadelvűbb nézeteket vallók – miközben maga a Mazsihisz nem törekszik vallási reformmozgalom élére állni. A Mazsihisz azt a tórai üzenetet képviseli, amely önálló gondolkodásra, partneri kapcsolatra biztatja a zsidó hitközségeket annak érdekében, hogy egy ernyőszervezet alatt  szerveződjenek meg. Ez az oka annak is, hogy a Mazsihisz betagozódott olyan nagy nemzetközi zsidó szervezetek szövedékébe, mint a Zsidó Világkongresszus, az Európai Zsidó Kongresszus vagy az Európai Zsidó Közösségek Tanácsa. 

Ki-ki a saját zászlai és atyái jelképei alatt vonul, de amikor össze kell tartani, akkor a „gyülekezés sátrát” vesszük körül. 

Legyen ez az idei Sávuót legfőbb üzenete mindazoknak, akik erősítik, bátorítják és tisztelik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, valamint azt a sokszínű zsidó életet, amelyet tagjai és közösségei révén szerte az országban képvisel.

Összetartunk, mert összetartozunk minden körülmények között

A koronavírus járvány idején segítséget nyújtunk a rászorulóknak és a holokauszt túlélőinek, fenntartjuk intézményeinket, online hitéletet szervezünk, és részt veszünk az állami oltási programban. 

Minden magyarországi zsidó származású ember számára nyitottak és befogadóak vagyunk, elismerjük a más zsidó felekezetek szabadságát és létjogosultságát.

Kérjük, támogassa adója egyházaknak adható 1%-ával, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közösségépítő munkáját, segítse a magyar zsidó közösséget!

Megszolgáljuk a bizalmukat!
Technikai számunk: 0358
http://osszetartozunk.mazsihisz.hu

(Címlapkép: Plakát az Izraeli Nemzeti Könyvtár gyűjteményéből)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Mazsihisz Balatonfüredi Üdülő – jelentkezés és árak
Megemlékezések
Ma 75 éve halt meg Zsolt Béla író, újságíró
Mazsihisz hírek
Izrael budapesti nagykövete a Mazsihisz elnökénél