A klezmerkirálynő és a kántorkirály meghódította Székesfehérvárt

2019. December 21. / 23:38


A klezmerkirálynő és a kántorkirály meghódította Székesfehérvárt

Szerző: Kácsor Zsolt

Nógrádi Gergely főkántor és zenésztársai előadásán nemhogy telt ház volt a II. Székesfehérvári Zsidó Napokon, de még az álló helyekért is támadt némi tolongás a Hiemer-ház báltermében. A kántorkirály a két óra hosszás, a közelgő Hanukát is ünneplő műsorával levette a lábáról a közönséget – ahogy elnéztem a felé áradó szeretetet, ha a jövőre esedékes helyi zsidó napokra is meghívják, akkor még pajzsra is emelik, aztán megkoronázzák.


A csütörtökön este a városháza dísztermében tartott megnyitón Malek Andrea és zenekara finom, elmélyülős, intellektuális stílusával és előadásmódjával már előre jelezte: az idei, immár második zsidó napok művészi színvonalban tán még az előzőt is felülmúlják. 

széke.jpgA kolozsváriak előadása

S bizony, a szervezésben és a lebonyolításban résztvevő Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Székesfehérvár önkormányzata, a Határtalan Kultúra program, és a helyi zsidó hitközség a minőségből, a művészi színvonalból nem fog lejjebb adni. Legfeljebb az érdeklődés lehetett volna nagyobb a telházat megérdemlő produkciók esetében: ilyen volt az erdélyi és máramarosi zsidó népköltést  Kányádi Sándor író és Almási István zene-folklorista munkái nyomán feldolgozó, Nincs egészen tegnap című elődás, amelyet Laczkó Vass Róbert színművész (Kolozsvári Állami Magyar Színház) és művésztársai (Nagy Noémi Kriszta népdalénekes; Szép András zongoraművész; Szép Bálint hegedűművész) adtak elő péntek este. A szívvel-lélekkel előadott dalokra (tán a rossz, hidegen csepergős eső miatt)  a vártnál kevesebben jöttek. 

szék.jpgTörténelmi séta a belvárosban, középen Gergely Anna

Sokakat érdekelt azonban másnap délelőtt a város zsidó emlékeit bemutató történelmi séta Gergely Anna muzeológus, történész kalauzolásával: a romkerti zsinagóga emlékműtől az emlékezők elsétáltak Goldziher Ignác emléktáblájához, felkeresték a Goldziher Iskola helyét, a Teleki Blanka Gimnáziumot, a volt Ybl Miklós Főreál Gimnáziumot. Megnézhettük a Fekete Sas szálló előtt a közelmúltban lerakott botlatóköveket is. 

Délután a Hiemer-ház báltermébe várta a közönséget Klein Judit, a zsidó dalok királynője (címlapképünkön), akinek a szívével és a lelkével telt meg a terem, hiszen az ünnepi személyiségű művésznő valami elképesztő tehetséggel volt képes eljutni a közönséghez. Klein Judit királynő nem csak remek hangi adottságokkal bír, de az ujjaival úgy maga köré tekeri a közönséget, hogy az ember egy ponton úgy érzi: a szívét kötötték gúzsba. Klein Judit titka az a bénító kedvesség és elbűvölő  közvetlenség, amit felénk áraszt. A hangjával pedig voltaképpen még belőlünk is kiénekli a szuszt, nemhogy saját magából. Pánczél Kristóf kísérte zongorán, aki nosztalgikus kuplékat is felhozott nekünk a múlt kútjából. Lehettünk volna többen, de az eső annyira rázendítetett, hogy ez sokakat visszariasztott.

Végül „belovagolt” a színpadra a kántorkirály, a zsidó Pavarotti, a zsidó liturgia fejedelme, Nógrádi Gergely, akinek a hangjától megrepedt a szívünk.  A budapesti Frankel Zsinagóga nemzetközi hírű főkántora, Nógrádi Gergely napjaink legjobb klezmerzenészei közül válogatott csapatot maga mellé a II. Székesfehérvári Zsidó Napokra: a fesztiválon hallhattuk Gordon Teodóra klarinétművészt (Klezmerész Együttes), Mezei Gábor tangóharmonika-művészt (Judrom Klezmer Band, Haverim Zenekar) és a magyarországi kántorok koncertjeinek állandó közreműködőjét, Teszter Nelli zongoraművészt.

nogr.jpgNógrádi Gergely (Fotó: BZSH)

Nógrádi felszabadultan, feszültség nélkül, stressztől és görcstől mentesen énekelt, és sugárzott belőle az az életes ragyogás, ami az életörömöt hirdető dalok sajátja. El is határoztuk, hogy mivel idén végre meghódította a koronázó várost, akkor jövőre koronát érdemel: kántorkirállyá koronázzuk, hiszen Zsidó Pavarotti már úgyis volt. 

A zsidó napok zárónapján, vasárnap további érdekességek várhatók: a Hiemer-házban fellép délután 2-től a Sabbathsong Klezmer Band  hászid, jiddis, izraeli dalokkal, hóra, örmény dallamokkal, arabos hatású jazz-zel, keringővel, roma muzsikával, hiszen a Sabbathsong Klezmer Band mindezt tökéletes egységben nyújtja. Az általuk egy-egy koncert alkalmával teremtett közösség tagjaként lehetsz zsidó, roma vagy egyik sem: örömzene, amit hallasz. Koncert közben a Hiemer-házban hanukia gyújtás lesz dr. Cser-Palkovics András polgármester, Heisler András Mazsihisz-elnök és Radnóti Zoltán főrabbi vezetésével. 

Este hétkor a Szakácskönyv a túlélésért című előadást nézhetjük meg a híres budapesti Gólem Színház előadásában. A Centropa Alapítvány 2013-ban kiadott életinterjúja és receptgyűjteménye, a „Szakácskönyv a túlélésért” szolgál e rendhagyó színdarab alapjául, amely egy olyan asszony története, aki át- és túlélte a 20. századot. Utóbbi volt az igazán nehéz feladat. Hédi néni a lichtenwörthi koncentrációs táborban, 28 kilósan tanult meg főzni, de csak elméletben, hiszen főzni ott csak képzeletben lehetett. Pedig főzött és evett volna ő a táborban, ha lett volna mit. És evett volna később is, például ’56 után, majd evett volna a menzán, és evett volna a rendszerváltás alatt is. Evett volna a 20. századi magyar történelem minden egyes fordulópontján, mert az evés maga az élet – csak neki valami mindig közbejött. 

Találkozzunk minél többen, és ne feledjék: zsidó napok jövőre is lesznek Ferhérváron. Készüljenek: újra koronázni fogunk az ősi koronázó városban. A kántorkirály megérdemli. Nem beszélve a székesfehérvári publikumról, amely igen büszke lehet magára. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek