Véletlenül angyalok vagyunk néha – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 15 óra 35 perckor köszönt be, a királynő holnap délután 16 óra 46 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Vájésev (Mózes 1. 37-40.) hetiszakaszt olvassuk. Jó szombatot minden kedves hittestvérünknek!

Az elhibázott szeretet drámája belépett az utolsó felvonásba, elért József történetéhez.

Ennek a történetnek a végén születik meg a megbocsátás, az erő, amely eltörölni nem tudja, de elviselhetővé teszi a bűnökkel terhelt múltat, megakadályozza a bűnök folytonos ismétlődését, mindazt, amit idáig láttunk az első zsidó család részben kibeszéletlen fájdalmakkal teli történetében három nemzedéken keresztül. A megtérés és a megbocsátás teszi az indokolt bűntudatot önismeretté és felelősségvállalássá. József és testvérei lesznek Izrael tizenkét törzsévé, az ő bűntudatuk és megbocsátásuk teszi lehetővé, hogy az ősanyák és ősatyák története lezáruljon és helyébe lépjen a zsidó nép története.

József, ez az elkényeztetett, önimádó álmodozó, akiről pontosan értjük, miért szereti rajongva az édesapja és azt is, miért utálják annyira a testvérei, megbízást kap Jákobtól. Keresse meg munkájukat végző testvéreit és hozzon róluk hírt. Jákob úgy szereti Józsefet, ahogy annakidején Rebeka szerette őt. Túlféltő elfogultsággal. Jákobnak korán el kellett hagynia az édesanyját és korán eltemette a nőt, akit a legjobban szeretett, Ráhelt, akinek első látásakor sírva fakadt. Érzelmes, gyengéd ember volt, tele igazságtalan, részrehajló, mély szeretettel és nem jutott elég ideje szeretni azokat, akik a legközelebb álltak hozzá. Józsefet, időskora gyermekét helyettük is szerette. Miért engedte, miért küldte el mégis a testvérei közé, akikről pontosan tudta, mennyire haragszanak rá?

József nem találja meg Sechemnél a bátyjait, mehetne haza, ha egy járókelőbe bele nem ütközne, aki eligazítja, hol találja meg őket. Ha ő nem jár arra, József története elmarad és elmarad vele a megbocsátás születése is. Ez az ismeretlen ember, ez a véletlen epizódszereplő azonban elküldte őt a kút fenekére, Potifár börtönébe és tovább. A régi kommentátorok vitatkoznak azon, ki volt az, akivel József összefutott, angyal vagy ember. Az angyal szó héber jelentése a feladat, munka szóhoz kapcsolódik. Angyal az, akinek dolga van, amelyet el kell végeznie, aki Isten ügyében jár. Ez a járókelő ebben az értelemben bizonyosan angyal volt, ahogy Jákob is Isten ügyében járt el, amikor elküldte a háztól a fiát. Alighanem mindannyian számtalanszor keresztezzük az angyalok útját és sem mi, sem alkalmi ismerőseink nem tudhatják, mikor járunk és járnak ők Isten ügyében. Minden találkozásunkban benne rejlik az esély, hogy egymás élettörténetének véletlen angyalai legyünk. Nem tudhatjuk, mikor és mivel, de a régi kommentárokból azt tanulhatjuk, hogy mindig készen kell állnunk. Jákob, az érzelmeitől meggyötört fiú és férj, újabb irtózatos érzelmi veszteséget szenved apaként is, mert kész arra, hogy Isten ügyében járó fiát elengedje magától.

Fiai éppen úgy vagy nagyon hasonlóan csapják most be testvérével kapcsolatban, ahogyan ő csapta be története elején a saját apját a saját testvérét, Ézsaut illetően: ő is testvére, Ézsau ruháját használta a megtévesztéshez és most az ő gyerekei is az ő testvérük, József ruháját. Talán átlátott a próbálkozáson, a saját cselén, talán tudta, hogy József él valahol.

A hetiszakasz Potifár börtönében végződik, amelyből a főpohárnok kiszabadul és el is felejti Józsefet. Elárulja, mert a múlt elfelejtése árulás, csak a megbocsátása ad valódi esélyt a továbblépésre. Ebben a pillanatban úgy tűnhet, hogy életútja már nem vezet innen sehova. A szabadulás utolsó esélye is elveszett.

A következő mondatokból azonban kiderül majd, hogy Potifár börtöne milyen könnyen nyílik valójában, hogy nincs olyasmi, hogy „utolsó esély”, úgyhogy elszalasztani sem lehet. Nincsenek végleg elrontott életek. Az élettörténetek egészen a legutolsó pillanatig nyitottak. Minden találkozásunk angyalokat hozhat elénk, minden találkozásunkban angyalává lehetünk másoknak és minden pillanatunk messiási pillanat lehet, ahogy egy keresztény teológus, Rudolf Bultmann mondja. Minden perc ünnepel, mert mindig van remény, ahogy másfelől Máté Péter is mondja és ők ketten együtt már biztosan nem tévednek.

Békés szombatot kívánunk!