Szerdócz Ervin rabbi az Áchréj mojsz hetiszakaszról

2021. Április 22. / 13:09


Szerdócz Ervin rabbi az Áchréj mojsz hetiszakaszról

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, Áron két fiának halála után, midőn közeledtek az Örökkévaló színe elé és meghaltak.” ( III.M.16/1.)

Rabbi Hijá bár Ábá, a talmudi bölcs kérdezi: „Áron fiai Niszán hónap elsején haltak meg.

Áron két fiának halála hogyan kapcsolódik a Jom Kippur liturgiához? Hiszen ezt a Tórai szakaszt Jom Kippurkor is felolvassuk! Azt tanítja, hogy miként Jom Kippur, úgy a cádikok halála is engesztelést hoz Izraelnek”.

Meseh Hohmá szerint, amikor Nádávhoz vagy Ávihuhoz hasonló igaz ember meghal, lelke megérkezik a többi igaz ember lelke mellé. Azok örvendeznek az újonnan érkezőnek, és ez a jó hangulat az alapja a fizikai világban élők bűneinek engeszteléséhez.  

Midrást Talmud, (Szánhedrin 52aRabbi Eliezer nevében tanuljuk: Nádáv és Avihu azért haltak meg, mert Mózes tanítómesterük előtt háláchát tanítottak.

Történt, egy tanulóval, hogy tanára előtt törvényt tanított. Rabbi Eliezer így szólt feleségének Ima Sálomnak: „ez még az éjszakát sem éli túl és meghal”. Így történt: Nem múlt el az éjszaka, mikor meghalt. Erre azt kérdezték tanítványai: mesterünk te próféta vagy? Ő így válaszolt: nem vagyok próféta, se próféta fia, csak elismernek mestereim. Aki mestere előtt törvényt tanít, életével fizet.

És rabbi Eliezer így tanította: tanítvány csak akkor taníthat háláchát mestere előtt (helyett) ha tőle legalább 12 mil távolságra van, amint Izrael táborai voltak az Isteni hangtól: „A Jordán mentén táboroztak, Bet Jesimot-tól Ábel Sittim-ig.” ( IV.M. 33/49.)

Egyszer rabbi Náhumot, rabbi Jirmijá fiát falusiak kérték, hogy tanítson és ő tanított. De a tudós falusiak hozzátették: te azt tanítottad nekünk, hogy a tanítvány csak akkor taníthat halachát, ha mesterétől legalább 12 mil távolságra tartózkodik, Izrael táborának kiterjedéséhez hasonlóan. Vajon a te mestered nem Tziporiban él? Rabbi Náhum így válaszolt: esküszöm, ha tudom, nem tanítottam volna nálatok. A nap végét már nem élte meg.

Rabbi Simon bár Ábbájé mondta: „Igazzal és gonosszal ugyanaz történik.” ( Préd 9/2.)

Az „Igaz” Noéra vonatkozik. Ahogyan írva van: Noé igaz, jámbor férfiú volt….”( I.M. 6/9.) Rabbi Jochanan ben rabbi Eliezer mondta: Amikor Noé kilépett a bárkából megmarta egy kígyó és csontját törte egy oroszlán. Ezért nem volt alkalmas áldozat bemutatására. Helyette fia Sém mutatta be az áldozatot. 

A „Gonosz” Ez Nékó fáraó (Jósija király ellenfele és legyőzője a meggidói csatában lásd (II. Kir. 23/29.) aki el akarta foglalni Salamon trónját, de nem ismerte a trón „működését” ezért megmarta egy kígyó és csontját törte egy oroszlán.

Egyik is, másik is összetört csonttal halt meg. Nem azonos-e a vége az igaznak és gonosznak? „ugyanez történik a jóval, tisztával és tisztátalannal.” ( Préd 9/2. folytatás)

 ַA „ ” ez Mózes, mert írva van róla: „ látta (az anyja), hogy jó (azaz szép) ő.” ( II.M. 2/2.)

 A „Tiszta” ez Áron, aki Izrael tisztaságával törődött, ahogy írva van: „békével és igaz úton járt.” ( Maleachi2/6.)

A „Tisztátalan” Ezek a kémek. Az előbbiek dicsérték Izrael földjét, az utóbbiak pedig gyalázták. Ezek sem mehettek be Izrael földjére azok sem mehettek be. Nem ugyanaz történik tehát jóval, a tisztával és a tisztátalannal?

Nábádról és Ávihuról, Áron két halott fiáról, a Tóra nem árul el se pozitív se negatív dolgokat. Annyit tudunk róluk, hogy Áron idősebb fiai, papi szolgálatra lettek felavatva apjuk mellett.

Brurija az egyetlen nő a Talmudban, akit a férfiak (majdnem) egyenrangúként kezeltek. Halachákat (döntvényeket) idéztek nevében. Rabbi Méir felesége volt és rabbi Chanina ben Tradjon vértanú lánya.

Midrás Mislé 31. ….Egyszer, egy szombat délután, amikor Méir tanházban volt, hirtelen szörnyethalt két fiuk. Brurija nem akarta, hogy tudomást szerezzen erről, még szombaton. Mit tett? Felvitte a két tetemet a padlásra és letakarta őket. Szombat este, ahogy Méir hazajött a tanházból, első kérdése az volt: Hol vannak a fiúk? Brurija azt mondta, biztos a tanházba mentek. Méir elmondta a szombatbúcsúztató imát, kezet mosott, evett és elmondta az asztali áldást. Utána Brurija azt mondta, hogy van egy kérdése. 

Tessék – mondta Méir. Ha valaki letétbe helyez nálunk valamit, és most visszakéri, mi a teendő? Vissza kell adni vagy sem? Micsoda kérdés? Természetesen vissza kell adni! – mondta Méir. Ekkor Brurija kézen fogta férjét, felvitte a padlásra, felemelte a takarót és megmutatta a két fiú holtestét. Méir sírva fakadt, de Brurija azzal vigasztalta, hogy „hiszen te mondtad, hogy vissza kell adni a letétet.”

Tartsátok meg rendeleteimet és törvényeimet, melyeket, ha megtesz az ember, ÉL ÁLTALUK; én vagyok az Örökkévaló.” ( III.M. 18/5.)

A vallási törvények azért vannak, hogy általuk éljünk. Nem kéri, hogy életünk kockáztatásával is tartsuk be azokat. Van viszont három eset, amikor fel kell áldozni az életet, a törvény betartásáért. Ezek a bálványimádás, paráználkodás és gyilkosság.

Elment egy ember a Mesteréhez: Uram rám parancsolt, hogy öljek meg egy embert, ha nem teszem engem ölnek meg. Mit tegyek? A Mester válasza: „Menj és ölesd meg magad, miért hinnéd, hogy véred pirosabb, nemesebb embertársadénál. Hátha az ő vére pirosabb.

(Talmud Brachot 28b.) „Mestereink tanították: Amidőn rabbi Eliezer megbetegedett, beléptek a tanítványai, hogy meglátogassák. Mondták neki: Mester tanítsd nekünk az élet útját, hogy ezáltal a jövő világi életre méltók legyünk. Azt mondta: Gondoljatok társaitok tiszteletére. Tartsátok távol fiaitokat az okoskodástól és hagyjátok, hogy tudósok térdei között üljenek. Amikor imádkoztok, úgy tudjátok ki előtt álltok. És ezen az úton méltóvá váltok a jövő világi életre.”

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Köszönet az őrbottyáni diákoknak és tanáruknak
Mazsihisz hírek
Az OR-ZSE hallgatói önkéntes munkán a Szeretetkórházban
Zsidó világ
Önkéntesek jelentkezését várja Élet Menete