Mi marad meg belőlünk a gyerekeinkben? – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 15 óra 50 perckor köszönt be, a királynő holnap délután 17 óra 1 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Vájehi (Mózes 1. 47:28-50:26.) hetiszakaszt olvassuk. Jó szombatot minden kedves hittestvérünknek!

A tapasztalatok végtelen különbsége ellenére mégis mi köti össze a nemzedékeket egymással? Mi az, ami közös bennünk, ha nem is értjük egymást pontosan?

„Halld, Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egyedül.” A Smá Jiszráel, Izrael hitvallása nyitómondata ez, amelyhez egy egész, önálló jelenetet képzel el az az egyik híres midrás, rabbinikus kommentár.

Eszerint a mondat akkor hangzott el, amikor Jákobot, vagyis másik nevén Izraelt halálos ágyánál vették körül gyermekei. Akikkel igazán nem volt problémátlan a viszonya. Józsefet túlszerette anélkül, hogy őt magát tényleg szerette volna (korán eltávozó feleségét próbálta benne szeretni tovább, Ráhelt), aztán Benjámint József helyett szerette. A többieket, mert nem Ráhel volt az anyjuk, elhanyagolta. Fiai közül volt, aki egyiptomi, volt, aki kánaáni lányokkal házasodott, elhagyták az ő útjait, de követték abban, hogy autonóm döntést hozott. Ő is ahhoz volt hűséges, akit szeretett, Ráhelhez.

A fiai a legfontosabbat vették el tőle – a testvérüket, Józsefet. Simeon és Lévi szörnyű gonosztette, a vérfürdő, amelyet Dina elrablása után rendeztek, még most, utolsó óráiban is foglalkoztatja, akárcsak, másfelől, Ráhel emléke.

Apa és fiúk nagyon sok mindent vethetnek joggal egymás szemére, és még ha rendeződött is a viszonyuk az utolsó időkben, a sebek, amint Jákob búcsúáldása is tanúsítja, nem forrtak be teljesen soha. Ugyanakkor a haldokló Jákob kénytelen szembenézni azzal, hogy semmi más, csak egyedül ők, a gyerekei maradnak utána. Ők Isten ígéretének örökösei, ők Izrael 12 törzse, Izrael népének ősapjai. Érthető, ha úgy gondolták a midrás szerzői, hogy átfuthatott az agyán, vajon hagy-e rájuk bármit is, vajon jelent-e számukra bármit az Ő Istene, akivel hontalanná vált mama kedvenceként Béth Élben találkozott az Ég és Föld között közlekedő angyalok látomásában, és aki azóta is kitöltötte az álmait? Hogy kik ezek a fiúk tulajdonképpen, és mi közük van nekik egymáshoz?

Ha Jákov nem ismertette meg a gyerekeivel ezt az Istent, akkor egész hosszú és nehéz élete hiábavaló volt. A fiúk, akik már szintén láttak egyet és mást, megértik az aggastyán aggodalmát és erre válaszul nyilvánították ki a hűségüket ahhoz, aki összekötötte őket mindennek ellenére: hallgass ide, Izrael, figyelj és tudd, „az Örökkévaló a mi Istenünk” is, mert az Örökkévaló az Egyetlen számunkra is. Máshogy élünk, mint Te, más tapasztalatok formáltak minket, mások a vonzalmaink és a választásaink, de ahogy Te is akkor találtad meg Őt igazán, amikor új nevet kaptál, az Izraelt, amikor önmagadat megtaláltad (a Jákov név még a követésre, mások követésére utal), úgy mi is akkor találtuk meg Őt, amikor rátértünk a saját, egymáséitól is alapvetően különböző útjainkra. Talán nem mindig ismersz rá önmagadra bennünk, de ettől még a nyomodba léptünk.

Ha tényleg így történt, akkor a Smá tanúságtétele egyszerre hagyja jóvá minden újabb nemzedék új útjait, új vonzalmait és belátásait, új tévedéseiket, és tanúskodik arról, hogy végső soron mégis összetartozunk annak révén, az által, ami és aki végtelenül meghalad bennünket, ezért lehet fontos, bizonyára egészen másképp, majd az utánunk jövőknek is, az, ami nekünk fontos volt, a mi közös Istenünk – a midrást felidéző és a búcsú családi drámáját aktualizáló Ed Gelb rabbi szerint.

Békés szombatot kívánunk!