A világ emberi újrateremtése – Jó Szombatot

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 17:09 óra, a Szombat királynője 18:15 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a „Vájákhél” (Mózes 2. 35:1–38:20.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

A mostani hetiszakaszban érünk el a Kivonulás Könyvének végére. Látszólag úgy megyünk tovább, mintha az aranyborjú epizódja meg sem történt volna, visszatérünk a frigysátor, a pusztai hajlék építéséhez. Pedig valójában újra kellett teremteni az egész világot és újra helyet keresni benne Istennek. Az aranyborjú esete nem említtetik többé – Isten végtelenül tapintatos –, de minden mondatnak ez áll a hátterében.

A hetiszakasz címe Vájákhél, és összegyűjtötte, természetesen Mózes a népet. Közcélra, a hajlék elkészítésére adakoztak és a megépítésén dolgoztak. Mózes – és még inkább Isten – pontosan értette, mi történt, hogy hiányzott a zsidóknak Isten, ezért csináltattak Áronnal maguknak egy Isten-pótlékot és most ezért kaptak arra megbízást, hogy készítsenek házat, adjanak helyet maguk között Istennek. Mert a Seregek Istenével nem rendelkezünk, nem tudjuk egyszerűen elővenni, amikor épp szükségünk van rá, de helyet tudunk neki csinálni a földön és a helye nem elsősorban a magányos emberi szívben lesz, hanem közöttünk, az általunk teremtett közösségekben. Ezért utal a nép összegyűjtésére a hetiszakasz címe, az aranyborjút imádó, szétesett közösséget kellett Mózesnek újrateremtenie, ezt szolgálta a közadakozás és a munka.

De ez nem volt elég, a világ Teremtőjét tagadták meg épp azok, akikkel szövetségre lépett. A frigysátor építése ezért másolja szinte szóról-szóra a teremtés történetét, ahogy a közelmúlt egyik legnagyobb Tóra-magyarázója, Nechama Leibowitz tanította.

„És látta Isten mindazt, amit alkotott, hogy íme, igen jó” – olvassuk a Teremtésről szóló beszámoló végén. Ennek párjaként áll a Kivonulás Könyve végén, amikor a Frigysátor kész lesz, hogy „Látta Mózes az egész munkát, hogy íme elkészítették azt”. A Biblia elején azt olvassuk, hogy „elvégeztetett az és a föld és minden seregük”, a Kivonulás könyvének végén azt, hogy „elvégeztetett a gyülekezés sátorának minden munkája”. Aztán Isten megáldotta és megszentelte munkája lezárását, a szombatot, a hetedik napot, Mózes pedig megáldotta a Frigysátor elkészítőit és felszentelte a sátrat. Ahogy Isten teremtett lakhelyet az embernek az első könyv elején, úgy teremtett az ember lakhelyet Istennek a második könyv égén, a Frigysátor a teremtett világ tükre, az ember pedig végleg Isten alkotótársa lett, aki felel a világ állapotért, azóta egyre inkább.

A hetiszakasz legelején, amikor Mózes összehívja a népet, legelőször a szombat szentségéről beszél nekik, mert Isten nem csak abban a térben van jelen közöttünk, amelyet teremtünk a számára, de megmutatkozik az időben, az életünk alakulásában is. Mózes erre az időbeli szentélyre (így hívta egy nagy rabbi, Abraham Joshua Heschel) emlékezteti a népet a Frigysátor elkészítése előtt.

Jó szombatot kívánunk!