Zsidó-keresztény kapcsolatok állambiztonsági dokumentumok tükrében

A REGIO folyóirat legfrissebb számában jelent meg Novák Attila történész – a Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézet munkatársa –Párbeszéd? című tanulmánya ezzel az alcímmel: Zsidó-keresztény (katolikus) közeledési kísérletek az 1960-as évek Magyarországán – az állambiztonsági dokumentumok tükrében. Ebből kiderül: nemrégen olyan új állambiztonsági dokumentumok kerültek elő, melyek azt bizonyítják, hogy a kádári Magyarországon is megjelent az a jelenség, amelyet a párbeszéd szóval lehetne a leginkább körülírni.

Tanulmánya elején Novák Attila ezt írja: a kereszténység (nem csak a katolicizmus) és a zsidóság viszonyát a II. világháború utáni Európában szinte a nulláról kellett kezdeni. A magyar koalíciós időkben, 1945 után értékes kezdeményezések voltak megfigyelhetők. A protestánsok jártak élen a kapcsolatok újjáélesztésében, ami elsősorban a bűn megvallását jelentette. 1946. május 9-én a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsa határozatot hozott, melyben elítélte az antiszemitizmust és részvétét fejezte ki a zsidóüldözések miatt.

Az Országos Református Szabad Tanács augusztus 14-től 17-ig tartó nyíregyházi ülésén nyilatkozatot fogadott el, melyben a több száz résztvevő bocsánatot kért a maradék zsidóságtól, és arra kérte e közösséget, hogy a bosszú és a gyűlölet helyett a kölcsönös megbecsülés és békés együttélés uralkodjon. Ugyanakkor ezt az állásfoglalást Ravasz László püspök (1882–1975) elutasította, mondván, hogy mások bűneiért nem kell bocsánatot kérni. 

Ami pedig a címben említett párbeszédet illeti, erről a szerző megállapítja, hogy a párbeszédet nem a zsidóság kezdeményezte, nem is nagyon történhetett ez máshogyan, hiszen a zsidóüldözések, az európai, s benne a magyar zsidóság tekintélyes részének elpusztítása után létszámában megfogyatkozva és lemerevedett állapotban volt a zsidó közösség. 

Abban az országban folyt tovább az életük, ahonnan deportálták őket, a társadalmi környezet is azonos volt. Sokak meggyőződése az volt a zsidóságon belül, hogy a dialógus egyenrangú felek között folyik, amely helyzet azonban nem állt fenn. 

A keresztény egyházakat felelősnek tartották (történelmileg) azért, ami a közösséggel történt: ezért úgy gondolták, hogy nem lehet szó addig semmiféle párbeszédről, míg keresztény oldalról őszinte bocsánatkérés nem hangzik el, és valamiféle önvizsgálat nem kezdődik el. 

Ugyanakkor Novák leszögezi: feltűnő volt az, hogy Magyarországon semmiféle reakció nem volt katolikus részről, a közeledés további lépései is a – mint a nemzetiszocialista múlt „örököséhez”, a múltat felvállaló, ám azt jóvátenni, meghaladni akaró – Német Szövetségi Köztársasághoz kötődtek.

Nemrégen olyan új állambiztonsági dokumentumok kerültek elő, melyek azt bizonyítják, hogy a kádári Magyarországon is megjelent az a jelenség, amelyet a párbeszéd szóval lehetne a leginkább körülírni. Erre eddig egyetlen komoly forrás volt, Kis György katolikus pap (a korban: bakonyszentlászlói plébános, /1914−2005/) önéletírása tartalmazott már ezzel kapcsolatban bizonyos részleteket.  

E kísérletekről az állambiztonságot tájékoztató ügynökök adtak hírt, akik mindenről beszámoltak, amit csak megtudtak. 

„Xavér” ügynök – civilben Benoschofsky Ilona (1913−1997), a Zsidó Múzeum igazgatója 1963 után – azt jelentette a BM III/III/2-a osztályának 1963. május 22-én, hogy Bakonyi Károly egri plébános (1915−1983) látogatást tett Sós Endrénél, a MIOK vezetőjénél, majd – Sós utasítására – kinyitották a plébánosnak a múzeumot, így vele is találkozott. 

Bakonyi későbbi tevékenységéről „Krausz” néven Bt. dossziét őriznek (ez egyfajta ügynökdosszié) az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL), ebből kiderül, hogy Bakonyi – saját elmondása szerint – zsidó származású volt. 

Novák Attila az említett Benoschofsky Ilonáról azt írja: 1957 januárjában már bizonyíthatóan ügynök volt. A Zsidó Múzeum igazgatójaként – és a Sós Endre hitközségi elnök nyomására eltávolított Grünwald Fülöp (1887−1964) utódaként – sok információhoz hozzájutott, benne volt a rendkívül korlátozott felekezeti nyilvánosság életében. 

Ugyanakkor összetett személyiség volt, kétségkívül intelligens és értelmes, valamint ügyesen palástolta valódi intencióit: a Pesti Péter nevű fn. (fedőnevű) ügynök (amúgy az Új Élet című felekezeti lap egyik újágírója) egy 1962. novemberi jelentésében – ahol is a Síp utcai zsidó hitközségi vezetést „megbízhatókra” és „cionistákra” osztotta fel – Benoschofsky Ilonát Steiner Marcell  MIOK-alelnökkel, Schweitzer József akkori pécsi főrabbival, dr. Geyer Artúr főrabbival és Grünwald Fülöppel együtt az utóbbi, azaz „cionista” csoportba osztotta be.

Novák tanulmányából megtudjuk, hogy a katolikus egyházon belül „alulról" szerveződött a zsidósággal való párbeszéd felvetése. A zsidó származású Kis György bakonyszentlászlói plébános 1963 nyarán 14 pontos memorandumot készített a keresztény-zsidó megbékélésről és júliusban személyesen adta át Hamvas Endre megyéspüspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének. 

Kis törekvései azonban megbicsaklottak: 1963. szeptember 24-én levelet kapott egy egyházmegyei „papbarátjától”, amelyben tudomására juttatták Hamvas püspök hozzá intézett levelének tartalmát. A püspök felvetette a kérdést a püspöki kar ülésén, de arra jutottak, hogy nem időszerű Kis kezdeményezése.

Valamikor ezidőtájt vehette fel Kis a kapcsolatot Scheiber Sándorral (1913−1985), az Országos Rabbiképző Intézet neves igazgató-professzorával is. Több személyes és írásban történő „találkozó” is történt, de a meglepett Scheiber végül kijelentette, hogy az „előzmények” után minden kezdeményezést keresztény részről vár. 

Bár a katolikus „térfélen” a hivatalos utak lezáródni látszódtak a dialógus számára, a plébános – Scheiber hárítása után – heroikus magánakcióba kezdett a magyar zsidóság egyéb vezető képviselőinél. 

1964. február 12-én a Budapesti Rabbiság (ez neológ testület volt) ülésén Geyer Artúr budai főrabbi (1894−1976) beszámolt arról, hogy Kis György nagyon szép, „költői hangú” levelet írt hozzá, melyben kifejtette, hogy helyesnek tartaná, ha a két felekezet „papjai” együttműködnének.

A rabbitestületi ülésről „Sárvári” fn. ügynök készített feljegyzést, azaz Salgó László főrabbi (1910−1985), a Budapesti Rabbiság igazgatója, az Országos Rabbitanács tagja. 

Az ülésen Geyer elmondta, hogy a legközelebbi ülésre el fogja hozni és fel fogja olvasni a levelet, valamint megkérdezte a jelenlévő rabbik véleményét is a kapcsolatfelvételről. Erre nem túl pozitív válaszok születettek, például dr. Fisch Henrik Dohány utcai rabbi kifejtette, hogy a pápa a szentföldi látogatásán „másfél órán át várakoztatta” meg az izraeli államelnököt, és nem úgy tűnik, hogy becsülné a zsidóságot.

Novák Attila rendkívül érdekes és adatgazdag tanulmányát teljes terjedelmében a Regio honlapján olvashatják el. A szöveg angol nyelven is megjelenik majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) évkönyvében.

A REGIO. Kisebbség Kultúra Politika Társadalom negyedévenként megjelenő tudományos folyóirat, az összehasonlító régió-, társadalom- és kultúrakutatás orgánuma, amelyet a nemzeti és a kisebbségi kérdés tanulmányozásán keresztül jelenít meg. 

A lap fontos feladatának tekinti a kortárs, nemzetközi (társadalom)elméleti viták, valamint a magyar nyelven még nem elérhető, alapműnek számító írások tanulságainak közvetítését a hazai olvasók felé.