Fontos konferencia az Akadémián: A magyar kisebbségek 100 éve

2022. Szeptember 20. / 12:50


Fontos konferencia az Akadémián: A magyar kisebbségek 100 éve

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai és Történettudományi Osztálya kétnapos tudományos tanácskozást tart az MTA dísztermében szeptember 22-23-án. A konferencián előadást hallhatunk többek között a társadalmi pozíciók 1910-2010 közötti átrétegződéséről, az 1918 utáni asszimilációs folyamatokról a Kárpát-medencében. Külön blokkban tárgyalják a két világháború közötti,1920-tól 1938-ig terjedő időszakot. 

A konferencia folytatása a Horthy-korszakkal kapcsolatban 2020-ban, majd az államszocializmus időszakával foglalkozó, 2021-ben megrendezett tanácskozásnak. 

Célja, hogy az elmúlt 30 év kutatási eredményei alapján számot adjon a Kárpát-medencei magyar kisebbségek legtágabb értelemben vett (gazdasági, társadalmi, jogi, politikai és kulturális aspektusok) helyzetének alakulásáról 1920-tól 2020-ig. 

A résztvevőket Freund Tamás, az MTA elnöke köszönti, a megnyitót Zsoldos Attila, a zárszót pedig Ablonczy Balázs tartja. A szekcióelnökök: Kövér György, Pritz Pál, Gyarmati György, Rainer M. János, Földes György, Gyáni Gábor.

A konferenciát egy hosszútávú tendenciákkal foglalkozó demográfiai és társadalomtörténeti panel vezeti be. Ezt négy kronológiai egység követi a történelmi fordulópontokhoz igazodva. A részletes programot itt találják. 

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

A rendezvény utólag megtekinthető lesz a Magyar Tudományos Akadémia MTA 1825 nevű YouTube-csatornáján.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek