Az OR-ZSE és a Scheiber diákjainak továbbképzése a volt ravensbrücki lágerben

2022. Október 28. / 11:34


Az OR-ZSE és a Scheiber diákjainak továbbképzése a volt ravensbrücki lágerben

Az Élet Menete Alapítvány és az Országos Rabbiképző –Zsidó Egyetem (OR-ZSE) együttműködésének eredményeként a közelmúltban az OR-ZSE két közösségszervező szakos hallgatója is meghívást kapott a ravensbrücki koncentrációs tábor emlékhelyén tartott továbbképzésre – írja az egyetem honlapja. Rajtuk kívül részt vett a képzésen a Scheiber Sándor Gimnázium két tanulója, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanára és két diákja, valamint a pécsi Leöwey gimnázium egyik tanára is. 

Az évente megrendezett képzésen a résztvevők a helyszínen tanulmányozhatják a hazai köztudatban kevésbé ismert volt koncentrációs tábor, hogy az új ismeretek birtokában továbbadhassák az információkat szűkebb-tágabb közösségeikben.

A 11 fős kis csoportot az Élet Menete Alapítvány részéről Csepregi Janka, Faragó Lili és Király Kinga szervezők, a helyszín és az események jó ismerői vezették. Az OR-ZSE két hallgatója Suhajda Attila és Herczeg Róbert volt, akik a szakmai gyakorlatukat korábban az Élet Menete Alapítványnál végezték.

A csoport két napot töltött a ravensbrücki emlékhely-komplexum és a tematikus kiállítások megtekintésével. Egyénileg és páros workshopokat alkotva dolgozták fel a sokszor sokkolóan ható ismereteket. Egy-egy helyszín felkeresése vagy témakör feldolgozása után mindig közös beszélgetésekre került sor – ezzel elmélyítve az új ismereteket és feloldva az esetleges pszichés hatásokat.

A ravensbrücki koncentrációs táborról röviden azt kell tudni, hogy ez volt a náci birodalom legnagyobb, nők részére kialakított tábora, mely 1939-től 1945-ig üzemelt. Szép fekvése (a közeli tóvidék és fenyőerdők) miatt korábban üdülő és pihenőhely volt – ez a kontraszt a mai napig kettősséget ébreszt a látogatóban.

Az OR-ZSE cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

(Címlapkép: Király Kinga via OR-ZSE)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Tudomány
A hét műtárgya: Fénykép egy konferenciáról
Megemlékezések
Több százan kísérték utolsó útjára Benedek István Gábort
Megemlékezések
Ma 80 éves Nádas Péter, a világirodalmi rangú író