Rituális fürdő, imaterem, kóserkonyha – sokszínű fejlesztés Nyírtasson

2022. Március 09. / 21:15


Rituális fürdő, imaterem, kóserkonyha – sokszínű fejlesztés Nyírtasson

Elkészült a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című zarándokút nyírtassi megvalósítási helyszíne. A mintegy 285 millió forintos beruházás során a háború előtti zsidó közösség hagyományainak felélesztése érdekében egy új zarándokközpont valósult meg a településen. A zarándokközpontban rituális fürdőt, imatermet, kóser konyhát és étkezőt, egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt múzeumot is kialakítottak az egykori tassi főrabbi sírja mellett.

A falunak gazdag zsidó történelme van, itt élt ugyanis a haszid közösség ősatyja Lőw Meshulam Fájs csodarabbi. Továbbá Nyírtass a szülőföldje egy magyar ajkú haszid közösségnek, akik a Kiryas Tash nevű falut alapították meg Kanadában (Quebec tartományban), a kis kelet-magyarországi faluról elnevezve. A nyírségi községet és a csodarabbi sírját rendszeresen keresik fel zarándokok a tengerentúlról, hogy leróják tiszteletüket a haszid ősök előtt.

„Nyírtasson rendkívül sokszínű fejlesztést hajtottunk végre annak érdekében, hogy az idelátogatókat megfelelő körülmények között tudjuk fogadni. Az épület tervezése egy, a Hácár Hákodes Tass Alapítvány által delegált külföldi, zsidó építész vezetésével történt, így a vallási előírásoknak megfelelő mikve (rituális fürdő) és imaterem is várja a zarándokokat” – Sebők Gina a Hacar Hakodes Tass Alapítvány kuratórium tagja.

„A régió egykori zsidó ortodox haszid kultúrájának, emlékeinek egyfajta reneszánszát is jelentheti a zarándokturizmus fejlesztése. S most, hogy a szomszédos országot, Ukrajnát a nemtelen orosz okkupáció sújtja, most, mikor a Babij Jari emlékművet megmagyarázhatatlanul rakétatalálat érte, amikor az ukrajnai haszid zarándokhelyek harctérré aljasultak, most talán még nagyobb jelentősége van a magyarországi zsidó zarándokturizmus infrastrukturális fejlesztésének.” – tette hozzá Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Nyírtass a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon zarándokút harmadik állomása, ahol a látogatók a rabbiság fokozataival, valamint olyan vallási kérdésekkel ismerkedhetnek meg, amelyek eldöntése a rabbi feladata, mint például használható-e elektromos áram szombatonként, vagy kósernek számít-e a kóla.

Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című projektről / IDE KATTINTTVA

Kapcsolódó írásunk:
Elkészült Magyar Zsidó Örökség Útja zarándokút sátoraljaújhelyi helyszíne

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó ünnepek
Így készült az őszi ünnepekre a Rumbi Tanház
Zsidó világ
Szóljanak a sófárok – őszi nagyünnepek 2024 / 5785
Kultúra
Álló tapssal ünnepeltük a 15. Újpesti Kántorkoncertet