Pályázati kiírás zsidó kultúrával és történelemmel foglalkozó egyetemi hallgatók számára

2019. Január 24. / 15:52


Pályázati kiírás zsidó kultúrával és történelemmel foglalkozó egyetemi hallgatók számára

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a MAZSIHISZ pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára. A pályázat célja olyan egyetemi hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni.


Az idei kiírásban három nagy zsidó közösség és a budapesti imaszobák történetének helytörténeti jellegű feldolgozására helyeztük a hangsúlyt, a cél a meglévő ismeretek elmélyítése, rendszerezése, modern tudományos megközelítések szerinti újragondolása, valamint az adott közösség történetét kutató szakemberek munkájának megismerése, beleértve az interjúkészítést. A pályázaton alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló hallgatók egyaránt részt vehetnek.


PÁLYÁZATI TÉMÁK ÉS LEÍRÁSUK


KÖZÖSSÉGEK EMLÉKEZETE – MAKÓ, MISKOLC ÉS NAGYKÁLLÓ ZSIDÓ KÖZÖSSÉGEI ÉS KIEMELKEDŐ SZEMÉLYISÉGEI, BUDAPESTI IMASZOBÁK TÖRTÉNETE

A 2018/19-es tanév négy választható témája közül három téma egy-egy nagy múltú zsidó közösség történetének kutatását és feldolgozását tűzi ki célul, a negyedik pedig a budapesti imaszobák történetének feldolgozását. Az első három esetben a dolgozat témája vagy Makó vagy Miskolc vagy Nagykálló zsidó közösségeinek története, vallási élete, egy-egy kiemelkedő rabbiszemélyiségének vagy vezetőjének, világi személyiségének élete és munkássága is lehet. Egy kiválasztott időszak, esemény vagy egy intézmény (zsinagóga, chevra kadisa, mikve, iskola, nőegylet) történetének és működésének feldolgozása éppúgy tárgya lehet a dolgozatnak, mint a helyi zsidó közösség szerepe, hozzájárulása a város fejlődéséhez. A kutatáshoz és a feldolgozásához a helyi zsidó hitközséggel, levéltárakkal, könyvtárakkal és helytörténészekkel folytatott együttműködést javasoljuk, továbbá a helyi zsidó történelemmel foglalkozó történészek, levéltárosok, helytörténészek munkájának szélesebb körű megismertetését, illetve integrálását is. A negyedik téma esetében a dolgozat az összes vagy csak egy-egy imaszoba, stiblech történetét is feldolgozhatja.

Közösségek emlékezete – Makó

A makói zsidóság történetével, emlékezetével és emlékeivel több kiváló szakember és tanulmány, szakdolgozat foglalkozott és foglalkozik. A cél ezért eddig esetleg nem ismert, publikált források felkutatása, személyes interjúk készítése és elemzése, egy-egy intézmény történetének megírása vagy Makóhoz köthető jeles zsidó személyiségek, rabbik és világi személyiségek, életének és munkásságának feldolgozása. Kecskeméti Ármin, Vorhangd Mózes, Fischer Antal Énoch, Makai Emil, Pulitzer József, Löw Móritz vagy más híres személyiségek munkásságát és a városhoz fűződő kapcsolatukat bemutató dolgozatok mellett a makói hagyma nemzetközi elterjesztésében kiemelkedő szerepet játszó kereskedők életútjának bemutató dolgozatokat is várunk.

Közösségek emlékezete – Miskolc


Miskolc zsidósága a 19 századtól egészen a holokausztig egyike volt az ország egyik legnépesebb zsidó közösségének. Különösen híresek voltak a város jesivái, amelyekben számos ismert személyiség tanult, többek között az első jelentős magyar zsidó költő, Kiss József is, emellett a fénykorban két zsidó elemi iskola is működött a városban. Az oktatási intézmények történetének, rendszerének, vallási-szellemi központi szerepének vagy egyéb zsidó intézmények történetének feldolgozása mellett a miskolci zsidóság történetének, egy-egy korszakának és a város életében betöltött szerepének bemutatását is várjuk. Lehetséges témaként javasoljuk egy-egy miskolci születésű, ott tanuló vagy tevékenykedő neves rabbi – Klein Mór, Fischmann Mózes, Hillel Lichtenstein – tudós, művész vagy közéleti személyiség – Kiss József, az első magyarul író zsidó költő, Heilprin Mihály, Ormódi Bertalan, Ormódi Vilmos, Ferenczi Sándor – vagy eddig kevésbé ismert jeles személyiség életútját és városhoz fűződő viszonyát is.

Közösségek emlékezete – Nagykálló

Nagykálló az egyik legismertebb zsidó zarándokhely, ahol a magyarországi haszidizmus alapítójának, Taub Eizik Izsáknak síremléke található. Személyéhez fűződik többek között az egyik legismertebb zsidó népdal, a Szól a kakas már születése is: a pásztorfiútól tanult dalt a rabbi egészítette ki a jól ismert héber szöveggel. A nagykállói zsidó történelem emellett számos, eddig kevéssé kutatott vagy feltárt kutatási témát is kínál, az első zsidó közösségek megtelepedésétől a különböző intézmények munkásságának feldolgozásán keresztül a város életében való részvétel bemutatásáig. Nagykállón született Ámos Imre festőművész is, akinek művészetében számos utalást találunk szülővárosára, aminek bemutatása éppúgy lehetséges dolgozati téma, mint a zsidó közösség kevésbé ismert, de a közösségben vagy városban fontos szerepet betöltő személyiségei életútjának feltárása.

Közösségek emlékezete – Budapesti imaszobák története


Az elmúlt évszázadban a budapesti zsidó vallásos élet fontos mikroközpontjaivá váltak azok a kis imaszobák (stiblech), amelyek a zsinagógák mellett az imádkozás, a tanulás és a hagyomány megőrzését és továbbadását biztosították és biztosítják, és egyúttal a közösségek építésében is nagy szerepet játszottak és játszanak. Ilyen imaszobák voltak többek között a Visegrádi, a Jósika, a Dessewffy, az Akácfa, a Dobozi, a Dob, a Kazinczy, a Garay utcai és a Teleki téri imaszobák, amelyek közül a Visegrádi utcai és a Teleki téri a mai napig is aktívan működik. A dolgozatban ezeknek az imaszobáknak a történetét lehet feldolgozni, akár az összes, akár csak egy történetét bemutatva, személyes interjúk, beszélgetések és történetek alapján.


FORMAI, BIBLIOGRÁFIAI, HIVATKOZÁSI KÖVETELMÉNYEK

  • A dolgozatok terjedelme: minimum 30 ezer maximum 60 ezer karakter
  • Másfeles sortáv, Times New Roman 12-es betűtípus
  • Hivatkozások és irodalomjegyzék: APA rendszere alapján
  • Részletes leírás: http://edu.u-szeged.hu/mped/doc/mpstil.html (Lásd a „Hivatkozás” részt) vagy: http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexe1c2.html?option=com_tanelem&id_tanelem=207&tip=0
  • A címlapon a következő információk szerepelhetnek: a dolgozat címe, jelige és dátum. A címlapon és a dolgozaton nem jelenhet meg sem a pályázó, sem a felsőoktatási intézmény neve, és semmilyen egyéb, személyére utaló adat.


A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA

  • Jeligével ellátott dolgozat
  • Idegen nyelvű összefoglaló 1500-2000 karakter terjedelemben, angol, német, héber, francia, spanyol, olasz vagy orosz nyelven.
  • Egyéb idegen nyelveken csak akkor, ha a téma specialitása ezt igazolja
  • Honlapról letölthető űrlap (ide kattintva), amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.


A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS MÓDJA


A dolgozatokat PDF-formátumban lehet eljuttatni az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre. A dolgozatok benyújtási határideje: 2019. február 20. szerda.


A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA


A jeligés dolgozatokat a MAZSIHISZ által felkért neves egyetemi tanárok és kutatók, valamint a MAZSIHISZ vezetése bírálja el. A díjazottakat a díjátadás időpontjáról és helyszínéről levélben értesítjük, az eredményeket és a díjátadó helyszínét és dátumát a honlapon és a sajtóban is közöljük. A három témát együtt bíráljuk el.


DÍJAK


Első díj: 100 ezer forint és egy főre szóló izraeli repülőjegy-voucher, oklevél és egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
Második díj: 70 ezer forint, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
Harmadik díj: 30 ezer forint, oklevél, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
Negyedik-hatodik díj: 20-20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre

A pályázat megvalósulását Balázs Pál adományával támogatta.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek