Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (131. rész) – Pálfi Blanka

2022. Szeptember 21. / 15:17


Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (131. rész) – Pálfi Blanka

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

pálfiblanka-cimlap-omike.png

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Pálfi Blanka színésznő (korábban Pollák, majd később időnként Pálfy, illetve Pálffy, valamint ezek kombinációi) 1908 decemberében született Apatinban.

Palfi Blanka OSZMI Archivum.jpg

Az első róla szóló sajtócikk után kutatva, érdekes cikket találtam a Színházi Élet 1919. júliusi számában. Eszerint a Színésznevelési Direktórium megvizsgálta az összes színiiskola növendékeit (rostavizsga), hogy vajon a színipályán megtudnak-e felelni? A cél az volt, hogy akik megfelelnek, azok egy felállítandó Színész Főiskola tagjai legyenek, miközben a színiiskolákat megszüntetik. Szempontunkból most az fontos, hogy a sikeres vizsgázók között volt Pollák Blanka növendék is. 1920-ban el is végezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját.

Ezt követően egy olyan, a Reggeli Magyarországban 1921 márciusában megjelent hirdetésben volt található a neve, amelyben a megnyíló „Chanteclair” mulatóba invitálták a nagyérdeműt.

Pálffy Blanka Színházi Élet 1923. 20.jpg

Valódi színészi pályáját Békéscsabán kezdte 1923-ban, nagy sikerrel. Erről árulkodott a Színházi Élet 1923/20 számában megjelent tudósítás, amelyben az ekkor Pálffy Blanka néven játszó színésznő jutalomjátékáról számolt be:

„Pálffy Blanka alaposan meg is érdemelte a közönségnek azt a szeretetét, amely irányában ezen az estén megnyilvánult. Őszinte tapsaik szeretetteljes ünneplése fogadta, amikor színpadra lépett és minden énekszáma, minden jelenése után megismétlődött ez az ünneplés.”

A pályakezdést követően sok helyen, sok vidéki társulatban játszott. 1924-ben már Pécset volt. „Szép hangú színésznő, azonban fő erénye kifogástalan tánctudása” – írta róla a Pécsi Lapok 1924 júniusában.

1925 áprilisában Nagyváradon szerepelt. Volt később székesfehérvári kitérője is, ahol – mint erről 1927-ben a Székesfehérvári Friss Újság számolt be, a Bob hercegben lépett fel: „Telt ház tapsolt a vendégnek, aki temperamentumosan játszott, ügyesen táncolt, bár hangja fogyatékos.” –tudósított az újság.

Pálfy Blanka Vasárnapi Újság 1925. 8_.jpg

1926 nyarán Földessy Sándor társulatával járta Észak-Magyarország városait.

1927 márciusában megnyílt az Újpesti Színház. A szerződött színészek között ott volt Pálffy Blanka is. A Palota-Újpest újság a megnyitóról beszámolva írta:

„Pálffy Blanka ugyancsak bájosan kreálta a műlovasnő hálás szerepét, táncai pedig elsőrangúak.”

1927 őszétől újra Pécset volt. Az újsághírekben hol pécsi, hol kaposvári színésznőként jelent meg ebben az időben. Mindenestre 1928 februárjában egy, a Pécsi Naplóban a pécsi újságírók báljáról megjelent hír az ottani jelenlétét erősítette meg:

„Pálffy Blankát, a pécsi színház kedvelt szubrettprimadonnáját a farsang királynőjévé választották.

Pálffy Blanka Tolnai Világlapja 1928. 1_.jpg

Vendégszereplések után, mint például a mohácsi színházban, vagy éppen a Budai Színkőrben, 1930 júliusában a nem sokkal korábban induló budapesti Omnia Kabaré színlapján volt a neve. Ezt követően ritkultak a hírek róla. Később a Délmagyarország 1935. augusztusi számában jelent meg egy hír, hogy részt vesz a makói kis színtársulat nyári szezonjában:

„A társulat primadonnája Havasy Mimi, szubrettje Pálffy Blanka, akiket évekkel ezelőtt ismert meg a makói közönség, s akiktől a régi emlékek és sikerek felelevenítését kaphatja.”

1941-1943. között az OMIKE Művészakció színészeként a Goldmark-teremben lépett fel, elsősorban operettekben, zenés játékokban.

1945. után Újpesten, Óbudán, 1956-ban a Magyar Játékszínben játszott, 1975-ig a Kamara Varieté tagja volt.

Pálffy Blanka Film Színház Muzsika 1975. 1_.jpg

1982 februárjában hunyt el, Budapesten.

Képek:

1.) Fotóportré OSZMI archívum
2.) Színházi Élet, 1923. 20.
3.) Vasárnapi Újság, 1925. 8.
4.) Tolnai Világlapja, 1928. 1.
5.) Jelenet a „Vágyadt bácsiból”. Komlós József, Pálffy Blanka, Csongrádi Kati, Alfonzó. Film Színház Muzsika, 1975. 1.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek