Ma tanítás nélküli iskolanapot rendelt el Salusinszky András igazgató a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Külkereskedelmi Techikumban. A holokauszt nemzetközi emléknapján a tanulók és a pedagógusok ezekben az órákban az óbudai zsidó temető rendbetételén, megtisztításán dolgoznak.
Április 17-én Yom HaShoa és a holokauszt magyarországi emléknapjához kapcsolódóan tanítás nélküli iskolanapot rendeltünk el a Külkereskedelmi Technikumban. A tanulóinkkal ismét az óbudai temetőbe megyünk takarítani – tájékoztatta honlapunkat Salusinszky András, a BZSH Külkereskedelmi Technikumának vezetője. Hozzátette: „a tevékeny pedagógia eszközével méltó módon emlékezünk meg a szenvedéseket átélt nagyszüleinkről, valamint azokról az elpusztultakról, akiknek a leszármazottaik nem gondozhatják a felmenők sírját".
Annak érdekében, hogy a gyerekeknek és a tanároknak legyen mit enniük a mai munka közben, dr. Kunos Péter ügyvezető Végh Erika segítségével szendvicseket és ásványvizet is hozat a Laky Konyháról.
Mint az igazgató elmondta: az intézmény csatlakozott a brit Maccabi által elindított Yellow Candle elnevezésű kezdeményezéshez, így a mai temetőtakarításban részt vevő, zömében nem zsidó fiatalok ma este gyertyát gyújtanak otthon.
Salusinszky András felidézte: tavaly az óbudai zsidó temetőben mintegy 50 köbméter lehullott ágat, gallyat és egyéb nyesedéket szedtek össze 5 óra leforgása alatt, az akcióban 200 tanuló és 40 tanár vett részt.
(Az erről szóló riportunkat ezen az oldalon olvashatják.)
(Címlapkép: Pillanatfelvétel a mai temetőrendezésről. Forrás: Salusinszky András/Facebook)
