Az Izrael és a Vatikán közötti történelmi megállapodást, amelyben a pápai állam elismerte a modern Zsidó Államot, 1993. december 30-án írták alá Jeruzsálemben. A II. János Pál pápasága alatt született 15 pontos alapegyezmény jelentős lépés volt a római katolikus egyház judaizmussal és a zsidó néppel szembeni viszonyulásának történelmi megváltozásában, amely az 1965-ös II. Vatikáni Zsinaton elfogadott Nostra Aetate című nyilatkozattal indult el.
Az 1993. december 30-án aláírt alapegyezményben Izrael és a Szentszék elismerte „a katolikus egyház és a zsidó nép között fennálló különleges kapcsolatot”.
Kötelezték magukat arra, hogy „együttesen küzdenek az antiszemitizmus minden formája, a rasszizmus valamennyi megnyilvánulása és a vallási türelmetlenség ellen, valamint ösztönzik a nemzetek közötti kölcsönös megértést, a közösségek egymás iránti toleranciáját, az emberi élet és méltóság tiszteletét, [...] a nemzetek és országok közötti konfliktusok békés megoldását, az erőszak és a terrorizmus kizárását a nemzetközi életből”.
Mindkét fél továbbá kötelezte magát, hogy egyebek mellett a keresztény kegyhelyeken, a vallásszabadság kérdéseiben és a szentföldi zarándoklatok ügyében betartják a Status Quo megállapodást.A
z alapegyezmény folyományaként pár évvel később megszülethetett az a megállapodás, amely meghatározta a Római Katolikus Egyház státuszát Izraelben, valamint hierarchiai helyét az izraeli törvények alatt. Ez a megállapodás jelentette a katolikus egyház első hivatalos elismerését a Szentföld bármilyen kormányától.
(Forrás: Izrael budapesti nagykövetsége)
Üröm az örömben
Izrael szempontjából finoman szólva igen sajnálatos volt, hogy 2015-ben – I. Ferenc pápasága alatt – Vatikán szerződésben ismerte el államként a Palesztin Hatóságot is. A Szentszék ezt történelmi tettnek nevezte, s hangsúlyozta a „palesztin államiság" meglétét.
A Washington Post az elismerést így kommentálta: a Vatikán lépése a legitimitás új szintjét jelentheti a Palesztin Hatóság számára a nemzetközi közösségekkel szemben, melyek közül nem egy szoros kapcsolatot ápol Izraellel.
(Címlapkép: II. János Pál pápa a jeruzsálemi Falnál. Fotó: Jad Vashem Intézet)
