Több száz fős tömeg búcsúztatta Raáb Andrást Kiskunhalason

2022. Május 04. / 17:59


Több száz fős tömeg búcsúztatta Raáb Andrást Kiskunhalason

A kiskunhalasi zsidó temetőben ma helyezték örök nyugalomra az életének 70. évében elhunyt Raáb Andrást, a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség elnökét. A városban évtizedek óta köztiszteletben álló, a magyar zsidó közösségben pedig országszerte megbecsült hitközségi elnök temetésén több százan vettek részt. Fakadjon áldás emlékéből!

A ma eltemetett Raáb András (1952-2022) egyike volt azoknak az áldozatos zsidó embereknek, akik személyiségük erejével és fáradhatatlan munkájukkal képesek életet varázsolni oda, ahonnan a virágzó zsidó közösségeket a holokauszt rettenete elpusztította. Kiskunhalason – az ország számos más településéhez hasonlóan – a vészkorszak előtt gazdag zsidó élet gyarapította a társadalmat, amelyet kettébe tört a XX. század náci pokla: helyi zsidók többségét megölték, a visszatérők közül pedig sokan elhagyták az országot. 

Kiskunhalason azonban – többek között éppen Raáb Andrásnak köszönhetően – az elmúlt két évtizedben aktív zsidó közösségi élet zajlott, aminek egyik szimbóluma a híres kiskunhalasi nyári zsidó gyerektábor, amely elképzelhetetlen volt Raáb András részvétele nélkül. Azon kívül, hogy a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség elnökeként tevékenykedett 1998 óta, Raáb András tagja volt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) választmányának, és ő volt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat közgyűlésének izraelita egyházi vezetője is. 

Munkáját nemcsak az ország zsidó közössége ismerte és becsülte,  köztiszteletben állt a nem zsidó társadalom előtt is: érdemei elismeréseként a kiskunhalasi önkormányzat Pro Urbe-díjjal tüntette ki, ám sajnos Raáb András a május 6-ra kitűzött díjátadót már nem érhette meg. 

20220504_135627.jpg

A temetésére ma több százan gyűltek össze a kiskunhalasi zsidó temetőben, ahová nemcsak helybéliek érkeztek, hanem a fővárosból és más vidéki városból is képviseltették magukat zsidó közösségek. Ott volt Berman Dávid, a Szolnoki Zsidó Hitközség elnöke, Chikán Zoltán, a budapesti Hunyadi téri közösség elnöke, Fekete László, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főkántora, Feldmájer Péter, a Mazsihisz Közép-Magyarországi Területi Csoportjának elnöke, Fináli Gábor, a budapesti Hunyadi téri zsinagóga rabbija, Grósz Andor, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnöke, Ligeti László, a Mosonmagyaróvári Zsidó Hitközség elnöke.

Jelen volt Raáb András temetésén Heisler András, a Mazsihisz elnöke is, aki honlapunk kérdésére azt mondta: a Mazsihisz vidéki hitközségi vezetői a zsidó közösségen belül egy nagy családot képeznek, és amikor ez a nagy család elveszíti valamelyik tagját, a Szövetség elnökének kötelessége, hogy tisztelete jeléül ott legyen a temetésen. Hozzátette: a Mazsihiszt az elmúlt időszakban több haláleset érte, az elhunytak temetésén – sajnos egy kivétellel – mindegyiken jelen tudott lenni. 

Heisler András elmondta azt is: Raáb Andrást nyílt, egyenes, őszinte embernek ismerte meg, és a vele ápolt jó viszonya éppen ezen a nyíltságon, egyenességen és őszinteségen alapult. Mint az elnök fogalmazott: a mélyen vallásos családban született Raáb András hiteles elkötelezettséggel dolgozott a zsidóságért, és nagyra becsülte amiatt, hogy kiskunhalasi vezetőként az erejét megfeszítve fáradozott a helyi közösség fejlesztéséért, legyen neki könnyű a föld!

20220504_150320.jpg

Raáb András temetésén a gyászbeszédet Róna Tamás főrabbi mondta, közreműködött Rudas Dániel kántor.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Ünnepek
Fantasztikus sikerű szlihoti koncert a Rumbachban
Megemlékezések
Megemlékezést tartottak Újfehértón
2024. Szeptember 25. / 11:35

Megemlékezést tartottak Újfehértón