Egy katasztrófa háromnegyed évszázada: 75 éve szállták meg Magyarországot

2019. Március 19. / 18:16


Egy katasztrófa háromnegyed évszázada: 75 éve szállták meg Magyarországot

Ez a vasárnap nem a semmiből jött, de végérvényesen megváltoztatta Magyarországot.


A ’30-as évektől fogva fokozatosan háttérbe szorult a konzervatív-liberális és antifasiszta elit és Magyarország egyre közelebb sodródott a nácivá váló Németországhoz. És egy újabb nemzeti tragédiához, amely egyszerre következett a rémes körülményekből, a kiszolgáltatottságunkból és a hibáinkból.

Azon a vasárnap délelőttön német tankok dübörögtek végig a körúton. Senkit nem ért váratlanul, ami történt, mégis mindenkit megdöbbentett. Hogy az ország már nem tud visszajönni egy bukott háborúból, ott leszünk a végjátékban a Harmadik Birodalom mellett, óvatlan túszként és egy nagy, többé-kevésbé intakt zsidó közösség, a magyar középosztály fontos része, lényegében megsemmisül majd. Minden, amit nyerni reméltünk Hitler szövetségén, elvész a méltóságunkkal együtt.

Az agg kormányzó, aki egyre kevésbé érti a helyzetet és egyre kevésbé ura annak, a helyén marad, kormányát szétzavarják, megkezdődnek a letartóztatások. Magyarországot a halálos veszélyben lévő náci birodalom magával akarja sodorni a végső pusztulásba. Egy irtózatos haláltánc kezdete ez a nap 75 évvel ezelőtt.

Egy kitaszított, több tömeggyilkosságot átélt (Újvidék, Kamenyec-Podolszk, a munkaszolgálat az ukrán fronton), de nagy tömegeiben fizikailag eddig nem veszélyeztetett közösség, a magyar zsidók, a nagyszüleink és egyre inkább dédszüleink azon a napon váltak járkáló halálraítéltté.

Minden gyorsan ment: a sárga csillag bő két héttel a megszállás után, a gettó, a vagonok. Néhány hét alatt megsemmisült évszázados közösségek nyomait kutatjuk ma, annyira jól sikerült a vidéki zsidóság felszámolása. Mintha soha itt se lettek volna. Egy-egy tábla, botlatókő emlékezik ma rájuk, néhány felújított, üres, műemlék zsinagógaépület és olyan helyek, amelyekről senki sem tudja már, hogy ők építették őket. Szellemük sem kísérti már a magyar vidéket. Írmagjuk sem maradt.

Magyarország elveszítette a magyar vidék egy sajátos színfoltját, a vidéki középosztály jelentős részét, 1920-tól fokozatosan elveszítette a liberális, befogadó, nem etnikai nacionalizmus hagyományát, amely a 19. században modern nemzetté tette és elszenvedte történetének legnagyobb népirtását. Magyarország megszállása és mindaz, ami a nyomában történt, a magyar történelem legnagyobb tragédiája.

Magyarország kicsit volt és kiszolgáltatott, végtelen, érthető frusztrációk foglya Trianon miatt és mindez közrejátszott abban, hogy rossz döntéseket hozott egy rendkívül nehéz helyzetben és még irtózatosabban megcsonkította magát, megcsonkították.

Hetvenöt éve egy másik országban élünk. Elékezzünk azokra, akiknek meg kellett volna születniük, akik itt kéne, hogy legyenek közöttünk Battonyától Nemesmedvesig. Emlékezzünk a meggyilkoltak meg nem született dédunokáira. 

Soha ne felejtsük el azt a vasárnapot.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Szombat: A palesztin halottak számától a Sorsok Házáig
Pályázatok
Ajánlattételi felhívás szociális épület tervezésére
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Mózesről
2024. Március 17. / 08:26

Jonathan Sacks rabbi Mózesről