Budapesten 5200 embert mentett meg a világ spanyol Igaza

2019. Augusztus 01. / 10:29


Budapesten 5200 embert mentett meg a világ spanyol Igaza

Megemlékezést tartottak Ángel Sanz Briz embermentő spanyol diplomata emlékére az Európai Maccabi Szövetség és a budapesti Maccabi játékokra érkezett spanyol delegáció szervezésében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) székházában. Jelen volt a diplomata fia, Juan Carlos Sanz Briz is, aki a spanyol zászlót vitte a játékok megnyitóján.


Ángel Sanz Briz a második világháború alatt – amikor Spanyolország hivatalosan semleges volt – ügyvivőként szolgált Budapesten. Amikor 1944-ben elkezdődtek a magyarországi deportálások, sok üldözött zsidó embernek spanyol útlevelet biztosított: kezdetben azoknak, akik azt állították, hogy szefárd származásúak, hamarosan viszont mindenkinek. 5200 embert mentett meg, amiért megkapta a Világ Igaza kitüntetést.

Az Európai Maccabi Szövetség és a spanyol delegáció által szervezett megemlékezésen jelent volt Spanyolország nagykövete, Anunciada Fernández de Córdova y Alonso Viguera is, aki a spanyol delegációtól egy mezt is kapott ajándékba. Azt mondta: gyerekkorától ismerte a Sanz Briz családot, és most Budapesten abban a házban lakik, amelyben Ángel Sanz Briz annak idején aláírta a sok ember életét megmentő papírokat. Beszélt arról is, hogy megindító volt látni a sok fiatal arcot a 15. Maccabi Európa Játékok megnyitó ünnepségén.

A megemlékezésen felszólalt Eva Leitman Bohrer is, akit a diplomata mentett meg a biztos haláltól. Mint mondta, nagyon meghatódott, hiszen soha nem vett még részt budapesti megemlékezésen. Ő 1944. júniusában született. Apja kényszermunka-táborban halt meg, bátyja meg a halálmenetek egyikében. Édesanyja sokáig egyáltalán nem beszélt arról, mi történt a Holocaust alatt, csak az elmúlt években derült ki számára, mi történt. Öt unokája van, akik mind a „budapesti angyalnak” köszönhetik életüket.

DRdnGKUTqtnPfb7zWMVNdtKvlXGAYAkRdOTsa9ca.jpeg

A diplomata fia, Juan Carlos Sanz Briz azzal kezdte beszédét, hogy büszkén vitte a spanyol zászlót a megnyitón, ami csodálatos élmény volt számára. Felidézte édesapja történetét, azt, hogy a papírok aláírása nem volt elég, ezért többeket a saját házába fogadott, majd hét különböző épületet bérelt, amelyekre kitűzte a spanyol zászlót és kitett egy táblát, miszerint a házak a spanyol követséghez tartoznak – mindezt a madridi kormány jóváhagyása nélkül.Sőt, arra is volt példa, hogy, nem törődve a halálos veszéllyel, személyesen szállt szembe a hatóságokkal, amikor el akarták vinni az általa védett embereket.

Ángel Sanz Briz egész életében azt gondolta, hogy ez volt élete a legnagyobb teljesítménye, de nem mint hősi cselekményre gondolt rá, hanem emberi kötelességre. Fia szerint keveset is beszélt arról, mi mindent kellett átélnie Budapesten.A megemlékezés végén egy különleges találkozóra is sor került. Egy magyar asszony ugyanis elhozott egy papírt – azt, amellyel a spanyol diplomata az édesanyja életét mentette meg.

Forrás: www.emg2019.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek