Az új Mensch-díjasok: Frank Iván, Frisch György, Koltai Róbert és Rátonyi Róbert (poszt.)

Sehol Európában nem zajlott le olyan gyorsan és hatékonyan a zsidók deportálása, mint Magyarországon. A német vádlottak a nürnbergi perben azért nem tudtak részleteket a magyar deportálásról, mert azt a magyar állam szervei, hatóságai intézték feltűnő buzgalommal, a társadalom közönyétől kísérve – hangoztatta több szónok a Nemzetközi Mensch Alapítvány mai megemlékezésén, amelyen átadták az idei Mensch-díjakat.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezést ma a budapesti Ruttkai Éva Emlékparkban a Nemzetközi Mensch Alapítvány. 

Az alapító, Geiger István (Steven Geiger) bevezetőben felidézte: 2002 óta minden évben megszervezik a megemlékezést 1944. április 16-a emlékére, amikor az első deportáló vonatokat útnak indították Magyarországról. A Mensch Alapítvány kapcsán megjegyezte: amikor a szervezetet alapította, a legkiválóbb hazai holokauszt-történészeket szerette volna megnyerni az ügynek, s két igen neves és kiváló szakembert említettek meg neki. Az egyik Karsai László, a másik pedig Szita Szabolcs volt, s ő maga azért döntött Szita mellett, mert ő nem zsidóként kutatja a vészkorszakot, s erre a nézőpontra is szükség van.  

Masa Anita és Masa Tamás énekel

A megemlékezésen közreműködött Masa Anita és Masa Tamás, valamint Koltai Róbert színművész, aki József Attila egyik legnagyobb versét, A Dunánál című költeményt szavalta el. 

Koltai Róbert szaval

Beszédet mondott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke és az említett Szita Szabolcs író, politológus. (Heisler András beszédét cikkünk végén teljes terjedelmében közöljük.) 

Szita Szabolcs

Szita Szabolcs azt hangsúlyozta, hogy a holokauszt áldozataivá vált magyar zsidók jó magyarok és jogkövető, törvénytisztelő magyar állampolgárok voltak, akik szerették a hazájukat és minden igyekezetükkel gyarapították Magyarországot. Az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a jog megvédi őket, de nem így történt: Magyarországon a deportálások európai viszonylatban igen gyorsan és hatékonyan zajlottak le. 

– A magyar zsidóságot cserbenhagyta a világ, cserbenhagyta a magyar állam egy alapvetően passzív, részben ellenséges keresztény lakosság körében – hangoztatta Szita Szabolcs. – Számos magyar zsidó illúziókba kapaszkodott, azt hitték, hogy ami másutt a zsidókkal megtörtént, az Magyarországon nem fordulhat elő, de hibás volt a magyar zsidó vezetőknek a közösség túléléséért választott stratégiája is. 

Szita Szabolcs elmondta: a társadalmi szolidaritás 1944-ben a mélypontra süllyedt, az úgynevezett zsidókérdés állandó hangsúlyozása, a bűnbak-állítás, a „defetista, felforgató zsidók” elleni hangos propaganda a németek kezére játszott. Mint fogalmazott: emlékezni kell, emlékezni kell, mert ez fontos lépés a megtisztulás, a megbékélés felé, és az égbekiáltó bűnre, azaz az ártatlanul meggyilkolt áldozatokra való emlékezésre tisztesség és bátorság kell.

 „Kötelességünk elmondani fiainknak és lányainknak, hogy ez a tragédia, ez a szégyen felejthetetlen, fel kell vérteznünk a következő generációkat az önvédelem képességével” – tette hozzá Szita Szabolcs.

A beszédek és előadások után Geiger István és Beer György, a Budapesti Micro Club (BMC) futballklub elnöke, a Mazsihisz sporteseményekért felelős tanácsadója Mensch-díjat adott át Frank Iván újságírónak, Frisch György holokauszt-kutatónak és Koltai Róbert színművésznek. Posztumusz díjazásban részesült Rátonyi Róbert, akinek az elismerését a fia, ifj. Rátonyi Róbert zongoraművlsz vette át. 

Frank Iván átveszi a díjat Geiger Istvántól és Beer Györgytől

Geiger István a rendezvényen meleg szavakkal emlékezett meg a közelmúltban elhunyt Benedek István Gábor íróról, hírlapíróról, aki maga is Mensch-díjas volt. Végezetül az új három Mensch-díjazott közösen gyújtott meg egy-egy sárga gyertyát, amelyeket –  a brit Maccabi kezdeményezésére – a holokauszt nemzetközi emléknapján, április 17-én azokért az áldozatokért gyújtanak meg, akiknek nincs élő leszármazottja.

Frisch György is díjazott lett

HEISLER ANDRÁS: SOHA NEM SZABAD FELTÉTEL NÉLKÜL MEGBÍZNI A HATALOMBAN

Tíz éve vagyok a Mazsihisz elnöke, ezalatt – összeszámoltam – hetven holokausztra történő emlékbeszédet tartottam. Most eszembe jutott az első. Tíz évvel ezelőtt a ma is egészséges lélekkel élő, Auschwitzot megjárt, ma 98 éves édesanyámmal arról beszélgettünk, miért lehetett ellenállás nélkül bevagonírozni néhány hét alatt 440 ezer zsidót? Miért nem volt ellenálás, vagy felkelés? 

Heisler András, a Mazsihisz elnöke

Anyám azt mondta, mire a vagonírozásra sor került, addigra a zsidókat már megalázták, kirekesztették, jogfosztották, kirabolták, gettósították. Az 1920-as numerus clausustól ez a folyamat felőrölte tartásukat, de törvénytisztelő magyar állampolgárokként követték a törvényeket. 

A történteknek utánaolvastam hiteles történészek (Braham, Karsai László, Molnár Judit) írásaiban, az alábbi adatok tőlük származnak. 57 nap alatt Magyarországról 440 ezer embert deportáltak. Mit is jelentett ez?  A német megszállást követő 18. napon már kötelező volt a sárga csillag viselése, a 28. naptól kezdődött a gettósítás, rá egy napra a vagyonaik zárolása. A 41. napon elindult az első vagon Auschwitz felé. 

Sehol Európában ilyen hatékony deportálásra nem került sor. 1942-ben a varsói Gettóból naponta 6 000 embert, míg Magyarországról 1944-ben naponta 12000-et deportáltak. 

A dán zsidókat októberben akarták deportálni. Összesen 500 főt sikerült, mert a dán állampolgárok hajókon átszöktették zsidó polgártársaikat Svédországba. A német barát Vischy kormány alatt másfél év kellett 42 ezer francia zsidó deportálásához. Magyarország ennyi embert négy nap alatt deportált.

S mi magyarázza ezt a hihetetlen sebességet? 

A deportálásokat megelőző 25 év nyílt antiszemita politikája. A Horthy Miklós nevével fémjelzett korszak, amikor a politikusok, a polgármesterek az „évtizedek óta a nemzeti irányú jobboldali eszme, az eredeti tisztaságú szegedi gondolat szolgáinak” vallották magukat. 25 év uszítás. 1938 és 45 között 21 zsidóellenes törvény, 367 miniszteri rendelet és számtalan helyi intézkedés következett. A magyar társadalmat átitatta az antiszemitizmus, a közöny.

Horthy 1944. június 6-án még szívélyes üdvözletet küldött Hitlernek (anyámat aznap deportálták) és Horthy a deportálásokat az Auschwitz jegyzőkönyv ismeretében sem állította le. A budapesti deportálás megakadását követően Horthy július 8-án üzent Edmund Veesenmayer német megbízottnak, hogy hajlandó a budapesti zsidók eltoloncolásához hozzájárulni, csupán azt kéri, kerüljék az eddigi durva bánásmódot...

Magyarországon ma a zsidók fizikai biztonságban élnek. Budapesten vibráló zsidó élet van, Izrael létezik és a magyar kormány kapcsolatai Izraellel rendkívüliek. A zsidó közösség közérzete mégis problematikus. Azzá teszik a mindenhol, már a Parlamentben is megjelenő Horthy szobrok, a korszak idoljainak a közéletbe való beemelése, a szélsőjobboldali szervezetek egyre gyakoribb megjelenése és az autonómiájához ragaszkodó, legnagyobb magyarországi zsidó felekezet tudatos háttérbe szorítása.

1944-ben a deportáltak közül sokan, még az auschwitzi rámpán is abban bíztak, hogy az időseket és a gyerekeket azért különítik el, hogy majd helyettük ők dolgozzanak. Törvénytisztelő magyar állampolgárok voltak. 

Ezért, ahogyan tíz esztendeje, most is le kell vonni a tanulságokat – különösen a Mazsihisz májusi tisztújító választását megelőzően: soha nem szabad feltétel nélkül megbízni a hatalomban és felekezetünk működésének autonómiájához a jövőben is ragaszkodni kell.

Háborúban hallgatnak a múzsák. Nálunk béke van, de szomszédunkban háború dúl. Mindannyiunknak látni kell, mekkora ajándék a béke, aminek kísérője az a bizonyos múzsa, amely ihleti a zenét, a verset, a kultúrát. Ehhez nyújt évek óta segítséget a Mensch Alapítvány. 

Köszönet a munkájukért. 

(Címlapkép: Koltai Róbert és Frank Iván gyertyát gyújt, tőlük balra Frisch György)