Mi köze Donald Trumpnak az ortodox zsidó belháborúhoz?

2016. Június 29. / 20:40


Mi köze Donald Trumpnak az ortodox zsidó belháborúhoz?

Egy ortodox izraeli rabbinikus bíróság érvénytelenített egy elismert és szintén ortodox amerikai rabbi által felügyelt betérést, az érintett nőt nem engedték megházasodni. Nem ez az első eset, mégis nemzetközi figyelmet kapott, mert az elutasított rabbi térítette be zsidónak Donald Trump lányát is. A Zsidó Ügynökség és a cionista jobboldal tajtékzik a dühtől.


Egy házasodni kívánó, tavaly betért zsidó nő regisztráltatta volna magát a Petach Tikvai-i rabbinikus bíróságon áprilisban, a hatóság azonban arról tájékoztatta válaszul, hogy nem tekintik zsidónak, így aztán nem is házasodhat (Izraelben nem ismerik el a polgári házasság intézményét).

A bíróság állítólag arra hivatkozott, hogy az asszony betérését felügyelő, köztiszteletben álló vallási vezető, Lookstein rabbi (képünkön) nincs rajta azon az ortodox Főrabbinátus által közzétett listán, amely a „megbízható” ortodox rabbikat sorolja fel.

Az ügy pikantériája az, hogy az elutasított Lookstein rabbi térítette be 2009-ben Donald Trump lányát, Ivanka Trumpot is, mielőtt hozzáment volna zsidó származású üzletember férjéhez, Jared Kushnerhez. A család azóta is Lookstein közösségéhez tartozik.

Nem ez az az első eset, amikor az ortodox izraeli főrabbinátus megtagadja egy amerikai ortodox rabbi által felügyelt betérés elismerését: ez történt 2013-ban a „nyitott ortodoxia” vezetőjével, Avi Weiss rabbival is, akinek iskolájában az első ortodox rabbinő, Lila Kagedan is végzett: ezt a döntést végül – részben talán a hatalmas felháborodás hatására – visszavonták.

Egy az ilyen esetek áldozatainak segítő szervezet munkatársa, a modern ortodox Seth Farber rabbi szerint „teljes a káosz, a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal, az egyik rabbinikus hatóság jóváhagy valamit, a másik pedig visszavonja, vagy fordítva, az egész döntéshozatali folyamat tökéletesen átláthatatlan”.

Naftali Bennett izraeli kultuszminiszter, a radikálisan jobboldali, vallásos cionista Zsidó Otthon párt vezetője szerint a rabbinikus bíróság döntése „önkényes és megdöbbentő”, úgy gondolja, hogy nem maradhat érvényben.

A Zsidó Ügynökség – különösen vezetője, Natan Saranszkij, az orosz alija hőse – még élesebben kelt ki a rabbinikus bíróság eljárása ellen a hét elején.

„Újra és újra olyan emberek döntenek arról, hogy nem fogadják el egy-egy kivételes, jellemzően Izrael és a diaszpóra szorosabb kapcsolatáért dolgozó rabbi vallási tekintélyét, akiknek semmi fogalmuk nincs a világ zsidóságáról. Az ügy a Trump-család érintettsége miatt váltott ki közfigyelmet, de minket nem ez foglalkoztat elsősorban, hanem az, hogy nem tudjuk elfogadni a diaszpóra vallási közösségeinek folyamatos támadását, veszélyeztetését” – nyilatkozta Saranszkij.

A határozatot, amely kimondta, hogy Lookstein rabbi kompetenciájának megkérdőjelezése „nem vallásjogi megfontolásokon alapul, egyhangúlag fogadta el a Zsidó Ügynökség több mint 200 fős döntéshozó testülete. Az ilyen lépések „veszélyeztetik Izrael tekintélyét a zsidó világban” – vélte Natan Saranszkij.

A The Jewish Week írása alapján

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Adományozzunk mozgást Hanukára!
2019. December 12. / 16:04

Adományozzunk mozgást Hanukára!

Hírek, lapszemle
Rendes ember olvas – ÉS-recenzió Az atyák tanításairól

Kommentek