Teljeskörűen megújul a Magyarországi Zsidó
Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tulajdonában lévő nyaralóépület
Balatonfüreden. Mint azt Répás Péter, a Mazsihisz Zsidó Közösségi Szolgálatának
igazgatója elmondta: a 19 szobás létesítményben felújítják a szobákat,
kicserélik a bútorokat, az ágyneműket, új műszaki-gépészeti egységeket
alakítottak ki és lecserélik a tetőszerkezetet is. Közösségünk tagjai
kedvezményes áron nyaralhatnak az üdülőben.
– Június közepére véget érnek a Mazsihisz
balatonfüredi üdülőjének felújítási munkálatai, július elsejétől szeretettel
várjuk közösségünk tagjainak jelentkezését a nyári szezonban – mondta
honlapunknak Répás Péter, a Mazsihisz Zsidó Közösségi Szolgálatának igazgatója.
A beruházás keretében a 19 szobás
létesítményben felújítják a szobákat, kicserélik a bútorokat, az ágyneműket, új
műszaki-gépészeti egységeket alakítottak ki, teljes internet lefedettséget és
új tévékészülékeket biztosítanak. A beruházás fontos eleme, hogy lecserélik a
tetőszerkezetet is. Az épületben természetesen kóser konyha is helyet kap, így
a Balatonfüredet választók számára kóser étkezés teljesen új konyha
beépítésével biztosított – tette hozzá Répás Péter. Hozzátette: „az étkezésekre
olyannyira ügyelünk, hogy az üdülőben teljesen új étkészleteket, azaz
edényeket, tányérokat, evőeszközöket stb. vásárolunk”.
Mint Répás fogalmazott: az egyhetes
turnusokat (amelyek hétfőtől vasárnapig tartanak) rendkívül kedvezményes áron,
fejenként napi 15 ezer forintért lehet igénybe venni (14 éves korig 7500 Ft), ami
magában foglalja a napi háromszori kóser étkezést. Hozzátette: ez természetesen
nem piaci ár, a Balaton partján ilyen olcsón nem lehet nyaralni, a kedvezményes
árat az teszi lehetővé, hogy a Mazsihisz átvállalja a költségek jelentős
részét.
A Mazsihisz nyaralóját közösségünk tagjai
vehetik igénybe, a budapesti Síp utcai Szociális Osztály munkatársainál lehet
jelentkezni az udulo@mazsihisz.hu e-mail címen.
