Egy ír katolikus brooklyni színésznő és egy zsidó színész, akik a ’60-as évektől Amerika legnépszerűbb komikus párosa és ezen kívül a világhírű színész, Ben Stiller szülei is. Anne Meara azért tért át a zsidó hitre, hogy a kis Bennek és nővérének jó zsidó édesanyja lehessen.
Ben Stiller és édesanyja Anne Meara
Egy zsidó férfi és egy katolikus nő: ők, Anne Meara és Jerry Stiller voltak a ’60-as évek legfelkapottabb humorista-párja a protestáns többségű Amerikában. Lényegében önmagukat játszották, egyik fő poénforrásuk az volt a new york-i klubokban, aztán a televízióban is, hogyan lehet, ha lehet egyáltalán, összehangolni két egymástól meglehetősen távoli habitusú vallási-kulturális kisebbség mindennapjait. Szóval a viccek jó része szimplán arról szólt, hogy Anne katolikus volt, Jerry meg zsidó. A New York Times pedig –részben emiatt – már 1962-ben „nemzeti jelenség”-nek nevezte őket.
Amikor ezek a milliók által követett bohóckodások zajlottak, a „valóságban” Anne már jámbor zsidóasszony volt. Amikor kiderült, hogy gyereket vár, Anne Meara úgy döntött, hogy betér a reform judaizmusba: „azt akartam, hogy a gyerekeim pontosan tudják, hogy kicsodák” – mondta. Családanyaként, úgy döntött, hogy egy zsidó családban, egy egységes hagyomány szellemében fogja felnevelni a gyerekeit. A kamerák előtt katolikus lesz, otthon pedig zsidó. Döntésében, amellyel garantálni akarta, hogy semmi ne választhassa el gyermekeitől, alighanem közrejátszott az is, hogy nem volt testvére és az ő édesanyja megölte magát, amikor ő még csak 11 éves kisgyerek volt. Tökéletes zsidó családot akart.
A ’70-es évek elejére ez az egyensúly átmenetileg kicsit megbomlott, a játék és az élet kicsit összekeveredett, a komikus-páros eddigi formájában felbomlott, hogy a házasság megmaradhasson, bár sokat dolgozott még együtt Anne és Jerry a ’70-es években is. Meara pályája későbbi részében gyakran tűnt fel vicces sorozatokban, szituációs komédiákban, a ’90-es évektől a Szex és New Yorknak is visszatérő szereplője volt.
És ő volt az, aki sok évtizedes munkával tartotta fenn azt a zsidó háztartást, amely Amy és Ben Stillert felnevelte.
Ben Stiller már híres színészként mondta egyszer, hogy „apám zsidó, anyám ír katolikus. A vallás előírásai szerint talán nem vagyok zsidó, de a tükör egészen mást mond”. Ugyanakkor ő sem vitatta, hogy az anyukája volt a legképzettebb és a legmélyebben hívő zsidó az egész családban. Jerry Stiller egyenesen azt mondta, hogy a házassága tette őt is jobb zsidóvá. Nem volt nála ügyesebb partner, viccesebb katolikus és gyengédebb jiddise máme Amerika történetében.
Hatvan éves házasság után halt meg tavaly, 85 évesen. Egyik híve azzal a mondattal foglalta össze az életét, hogy „Brooklynban született 1929 szeptember 20-án, katolikusként nevelkedett és zsidóként halt meg Manhattanben 2015 május 23-án”.
