Kácsor Zolt: Schwartz néni és a hasukat szerető zsidók

Hamarosan ropogósra sült libacombot fogok lakmározni tört krumplival és uborkasalátával, gondolja doktor Moll, ugyanis Schwartz néni a múltkor megígérte neki, hogy meghívja magához enni, és erre doktor Moll már nagyon készül, mert

a ropogósra sült libacomb az egyik kedvenc étele,

csak az a kár, hogy nem lehet hozzá vajas-tejes-szerecsendiós krumplipürét tálalni, hiszen a húsos és a tejes vegyítése tórailag köztudottan tilos, de vannak még más szigorú kósersági törvények is az étkezésre, ennélfogva azt hiszi a zsidókról a nagyvilág, hogy nem szeretik a hasukat, pedig dehogynem, nagyon is szeretik, merthogy a kisebb-nagyobb böjtöktől eltekintve a zsidóság szinte minden ünnepen

eszik és eszik és eszik,

méghozzá olyan jóízűen és olyan változatosan eszik, hogy a külső szemlélő első látásra azt hihetné, hogy a zsidók csak enni gyűltek össze, pedig nem, ők ugyanis a Fönnvalót és a világát ünnepelni gyűltek össze, ami együttlét és falatozás nélkül mit sem ér, a kiengesztelés napját kivéve nagyobbrészt így teltek az őszi ünnepek is, evéssel és együttléttel, de sajnálatos módon a következő tórai ünnep, amikor megint különleges ételek kerülhetnek az asztalra, majd csak a pészach lesz hosszú hónapok múlva, az ám, de addig is, csillan föl doktor Moll szeme reménykedve, addig még meg kell ünnepelni a hanukát is, ami nem tórai ünnep ugyan, ezért a zsidóságban nem olyan fontos, amint azt a nagyvilág újabban hiszi, ám annyira csak fontos azért, hogy saját ételt kapjon, és ez nem más, mint a fánk,

a frissen sült hanukai fánk,

uramisten, gondolja ekkor doktor Moll, milyen jó lesz majd porcukorral meghintett, öklömnyi fánkokat enni megint, és érezni, hogy az édesség ízétől szétárad az ember ereiben a szelíd öröm, ami persze mindössze hormonális kérdés, így reagál az ember teste a cukorra és a mézre, érthető hát, hogy évezredekkel ezelőtt egy pusztában élő nép mennyire megbecsülte az akkor még oly ritka édes ízt, és azt a szelíd örömöt, amit hormonálisan kiváltott belőlük az élet földöntúlian édes íze, nem csoda hát, hogy a zsidó vallás evilági vallás lett, a legevilágibb vallás, ami csak létezik a földön, hiszen nem azzal vigasztalja a híveket, hogy milyen jó lesz majd nekik a másvilágon, hanem azzal kecsegteti őket, hogy milyen jó lesz nekik ebben a világban még ma,

nem holnap, hanem még ma, igen, még ma,

és nem a másvilágon, hanem itt a földön, ahol Schwartz nénik és ropogósra sült libacombok várják az embert, feltéve persze, ha az embernek van szeme a látásra, és egyáltalán észreveszi, hogy a világban vannak körülötte Schwartz nénik, ha nem is sokan, de azért vannak, meg kell hát becsülni őket, akár a cukrot, a mézet, meg a vajas-tejes-szerecsendiós krumplipürét, amihez doktor Moll nem szokott húst enni, viszont reszel a tetejére sajtot, és dob mellé három darab falafelt, na jó, ez nem igaz, mert

igazából hat darab falafelt

is be tud vágni még ma, vagyis nem holnap, hanem még ma, és itt a földön, nem pedig a másvilágon, ahol nemhogy kóser konyha, de tán semmiféle konyha sincs, igaz, doktor Moll ebben nem biztos, de majd megkérdezi erről a rabbit is, ki mást.