Jó ütemben halad a rehabilitáció a budapesti zsidó temetőkben is

2022. December 07. / 13:03


Jó ütemben halad a rehabilitáció a budapesti zsidó temetőkben is

Honlapunkon az elmúlt hónapokban számos cikkben beszámoltunk a vidéki zsidó temetők folyamatosan zajló rendbetételéről. Most annak jártunk utána, hogy a két legfrekventáltabb fővárosi zsidó temetőben, vagyis a Kozma utcaiban és a Farkasréti létesítményben milyen jellegű felújítási munkálatok folynak. Interjú Streit Sándorral, a  Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fővárosi temetőinek vezetőjével.

Streit Sándor – a BZSH egykori elnöke – tíz éve végzi főállásban a Kozma utcai zsidó temető vezetését, ám a munkája nem merül ki ennyiben, hiszen az ő irányítása alá tartozik a BZSH által működtetett többi budapesti zsidó temető is – kivéve a Salgótarjáni utcait, amely a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal (NÖRI) kezelésében van. A vezetőt a budapesti temetőkben folyó rehabilitációs és karbantartási munkálatok kapcsán kérdeztük.

Streit_Sándor.jpgStreit Sándor

– A BZSH mennyi temetőt működtet a fővárosban?

– A budapesti hitközségnek összesen 17 temetője van, ezek közül a mintegy 150 éves múltra visszatekintő Kozma utcai létesítmény nemcsak Magyarország, de egyben Közép-Európa legnagyobb zsidó temetője is, hiszen a területe eléri a 74 hektárt. Az itt eltemetett emberek száma közelít a félmillióhoz, a sírok száma pedig 300 ezer és 350 ezer között van. Ez utóbbit azért nem lehet tudni pontosan, mert akárcsak a régmúltban, jelenleg is vannak úgynevezett „rátemetések”, ami azt jelenti, hogy egy sírhelyen többen nyugszanak. Ami a többi temetőnket illeti: a Kozma utcain kívül van néhány olyan temetőnk még, ahol folynak temetkezések, ilyen Budán az óbudai és a farkasréti, a pesti oldalon pedig a kispesti, a csepeli, a pesterzsébeti és a rákospalotai. A többi nem nyitott, hanem lezárt temető, ezek közül talán a Salgótarján úti a legismertebb, anelyet a BZSH 99 évre átadott a NÖRI kezelésébe, amely teljes felújítást ígért a területen. 

Kozma_utca_2.jpgA Kozma utcai temető

– A Kozma utcai temetőben milyen jellegű felújítási munkálatok történtek az elmúlt hónapokban?

– Ha parcellatisztításra gondol, akkor azok természetesen folyamatosan zajlanak, a temető csekély számú dolgozójának segítségével igyekszünk méltó rendben tartani a területet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyanazok a dolgozók végzik a parcellatisztításokat is, akik a temetéseken  közreműködnek, ebből következően a munkabeosztásuk nem egyszerű feladat. Magyarán amikor ezek az emberek temetnek, akkor nem tudnak egyszerre temetőgondozást is végezni. 

Ráadásul idén szeptemberben a temetőben óriási károkat okozott egy hatalmas erejű vihar, de nemcsak nálunk keletkeztek roppant súlyos viharkárok, hanem az ortodox temetőben és a köztemetőben is. A vihar erejére jellemző, hogy a fákat tövestül csavarta ki, számos gyalogút emiatt járhatatlanná, életveszélyessé vált, és sajnos több száz sír megsérült. 

A gyalogutakat azóta rendbe hoztuk saját erőből, de a megrongálódott sírok felmérése és helyreállítása még folyamatban van. Természetesen fölvettük a kapcsolatot a biztosítóval a károk anyagi rendezésére, de mivel több száz megsérült sírról van szó, a biztosító társaság még nem tudta befejezni a károk felmérését, a megrongálódott síroknak csak töredékét sikerült eddig felmérniük. Mi megtettük, amit meg tudtunk tenni, azaz számba vettük a megsérült sírokat és tájékoztattuk a biztosítót arról, hogy milyen jellegű munkákat kell elvégezni ahhoz, hogy a helyreállítás megtörténhessen.

Kozma_utca_4.jpgEgy szép sírhely a Kozma utcából

– Mit gondol, mikorra végeznek?

– Hatalmas volumenű munkáról beszélünk, az én becslésem szerint beletelik pár évbe, míg a több száz megrongálódott sírt helyre tudjuk állítani.  A biztosító szerint maga a kárfelmérés igénybe vesz még minimum fél évet. Éppen ez a magyarázata annak, hogy a látogatók és hozzátartozók miért találkozhatnak lezárt területekkel a Kozma utcai temetőben: vannak ugyanis olyan sírok, nem is kicsi számban, amelyeknek a megközelítése életveszélyes. Tehát a temető bizonyos területei nem azért néznek ki úgy, mintha bombatalálat érte volna őket, mert mi nem tartjuk rendben a létesítményt, hanem a pusztítást az említett szeptemberi vihar okozta. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a Kozma utcai temető méltó állapotban való megőrzéséért, de a temető mintegy százötven éves történetében ilyen óriási pusztítás még soha nem történt. 

Farkasréti_temető3.jpgA Farkasréti zsidó temetőben is folyamatos a karbantartás

– A parcellákat olyan szisztéma szerint tisztítják, hogy mekkora a látogatottságuk?

– Igen, hiszen kötelességünk megközelíthető állapotban tartani azokat a sírokat, amelyeket a leszármazottak, a hozzátartozók látogatnak. Sajnos rengeteg olyan nyughely van, amelyet már senki sem látogat, s ezek a növényzet elburjánzása miatt lényegében megközelíthetetlenek. De fontos tudni: bárki reklamál nálunk, mi mindenkinek a bejelentését komolyan vesszük és érdemben kezeljük, tehát ha valaki közli, hogy nem tudja megközelíteni a hozzátartozója nyughelyét, akkor a dolgozóink a lehető leghamarabb megtisztítják a területet. Igaz, ami az egyik hozzátartozónak megfelel, az a másiknak elfogadhatatlan.

Farkasréti_temető1.jpgRendben tartott katonasírok a Farkasréti temetőben

– Ezt nem értem, mire gondol?

– Vannak olyanok, akik azt mondják: nincsen azzal semmi baj, ha egy hozzátartozójuk sírját benőtte a növényzet, mert úgy vélik, ez a dolgok természetes rendje. De ha egy ilyen sír mellett közvetlenül egy olyan nyughely van, amelynek látogatóit a szomszéd sírt benövő növényzet zavarja, akkor ebből adódhatnak feszültségek. Megtörtént, hogy egy sírt megtisztítottunk a mellette lévő sírt látogató hozzátartozó reklamálására, s ebből aztán óriási perpatvar lett. A megtisztított sírt látogató családtag ugyanis rajtunk kérte számon, hogy miért szedtük le az általa szépnek tartott, elburjánzott növényzetet a sírról.

– Mit foglal magában az évente fizetett sírápolási díj?

– A közkeletű felfogástól eltérően nem azt, hogy magát a sírt mossuk le patyolat tisztára, hanem azt, hogy a nyughely megközelítését biztosítjuk, a vadnövényzetet eltávolítjuk, s a sír környékét az aljnövényzet elleni védekezésül murvával megszórjuk. Jó volna, ha minél többen élnének ezzel a lehetőséggel, szóval mindenkit, akinek hozzátartozója nyugszik a Kozma utcai temetőben, én arra biztatok, hogy fizesse ki ezt az évente nem túl magas összegű sírápolási díjat. Nemcsak azért, mert akkor a temető rendezettebb, hanem azért is, mert ezt érdemli az ott nyugvó hozzátartozó. 

Farkasréti_temető2.jpgEgy különleges kialakítású síremlék a Farkasréti temetőben

– Önkénteseket be szoktak vonni a temetőtisztítási munkálatokba?

– Gyakran van rá példa, nemrégiben például a BZSH Külkereskedelmi Technikuma keresett meg minket azzal, hogy szeretnék rendbe tenni az óbudai zsidó temető egy részét. Ki is vonultak a diákok, s meg kell hagyni, szép munkát végeztek. Meg kell említenem egy külföldi önkéntesekből álló csoportot, amelynek tagjai rendszeresen, minden évben eljönnek Magyarországra, hogy rendbe tegyenek zsidó temetőket. Nem szeretném kifelejteni az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hallgatóinak önkéntes munkáját sem, hiszen ők is rendszeresen rendbe tesznek olyan régi, elhanyagolt sírokat, amelyeket már senki sem látogat. De azért bizonyos életkor alatt nem fogadunk önkénteseket, általános iskolás gyerekeket például nem engednénk be egy-egy önkéntes munkára, nehogy figyelmetlenségből vagy elővigyázatlanságból megsérüljenek. Mint mondtam, vannak életveszélyesen megrongálódott sírboltok, ezek között gyerekeket nem szeretnénk látni. Az önkéntesek tevékenységét nagyra becsüljük, persze, a temetők teljes rendbetételét senki nem várhatja el tőlük, de kisebb területeken kiváló eredményeket szoktak produkálni. 

– Vallási értelemben ki látja el a felügyeletet a temető fölött?

– Mint az a zsidó közösség előtt ismert, a Chevra Kadisa igazgatója, Kálmán Tamás elhunyt, s ezután az a döntés született, hogy a testület élére nem neveznek ki senkit, hanem a temetőt a továbbiakban Radnóti Zoltán főrabbi felügyeli. A főrabbi úr gyakran kilátogat ide, szétnéz nálunk, megnézi, hogy minden rendben van-e, s eddig mindent elfogadhatónak tartott. Mindent meg tudunk beszélni és meg tudunk oldani vele, ami számomra nemcsak vezetőként, hanem magánemberként is fontos, hiszen számomra a munkám nemcsak hivatalbéli kötelesség, hanem lelki igény is.

Kozma_utca_3.jpgAz emlékezet kövei a Kozma utcai temtőben

– Ezen mit ért?

– Azt, hogy a temetések során minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az elhunytak méltó elbúcsúztatására. Úgy kell végezni a munkánkat, hogy tudatában vagyunk e micve fontosságának. Az elhunyt hittestvéreink tiszteletére a lehető legjobban kell teljesítenünk, hiszen maga az elhunyt már nem tudja megköszönni a munkánkat – de végső soron neki kell megfelelnünk. 

Temetőrehabilitáció a farkasréti zsidó temetőben

A BZSH által kötött vállalkozói szerződés szerint tizenhárom zsidó temető – köztük a farkasréti létesítmény – karbantartását Tárnoki Péter vállalkozó végzi immár évek óta. 
Megkeresésünkre Tárnoki Péter azt nyilatkozta: a mintegy 23 ezer négyzetméteres, azaz 2,3 hektáros farkasréti zsidó temetőben a rehabilitáció szinte teljes egészében befejeződött, már csak az összeszedett száraz ágak, gallyak ledarálása van hátra.
Mint kifejtette: a temetőben elvégezték az aljnövényzet irtását és a sírokról eltávolították a kúszónövényeket, és a növényi maradványokat talajtakarónak hagyták meg a területen, hiszen ezekből a bomlási folyamat során idővel humusz képződik. 
Tárnoki Péter hozzátette: a fönt említett munkálatokat a jövő évtől évi 4-5 alkalommal fogják elvégezni annak érdekében, hogy tiszta, rendezett környezetet teremtsenek a területen. 

(Címlapkép: a Kozma utcai temető egyik parcellája. Fotók: Mazsihisz)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Szerdócz Ervin: ,,Ki akar élet-elixírt?"
2023. Április 20. / 11:10

Szerdócz Ervin: ,,Ki akar élet-elixírt?"

Zsidó világ
Ismeretlen zsidók nyomában Dux Adolf (1822-1881)