Hanuka 5773 / 2012: programajánló az ünnep nyolc napjára

2012. December 07. / 13:04


Hanuka 5773 / 2012: programajánló az ünnep nyolc napjára

Mazsihisz


A zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hó 3-ig tartó nyolc napos ünnep. Hanuka ünnepe idén december 9. és december 16. között tart. Az ünnep első lángját december 8-án, szombaton az utolsó a nyolcadik lángot december 15-én, szombaton este kell meggyújtani.



Hanuka ünnepe emlékezik a Makkabeusok szíriai görögök feletti győzelmére (i.e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára. Az i.e. 2. század közepén a Júdeát kormányzó görög uralkodó IV. Antiochosz, az eddig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását. Az erőszakos hellenizálás elleni harc szabadságharcba torkollott és a zsidók legyőzték a hódítókat.

A Hanuka szó felszentelést jelent, utalva az eseményre, hogy a szabadságharc győzelme után a bálványokkal megszentségtelenített jeruzsálemi Szentélyt újra felszentelték.

A teljesség igénye nélkül igyekeztünk összeállítani egy csokorra valót az idei hanukai program kínálatból. Minden kedves olvasónknak Hag hanuka szaméah! – Örömteli hanuka ünnepet kívánunk. Ajánlónkat a beérkezett információk alapján folyamatosan frissítjük. Kérjük, hogy a programokat a mazsihisz@gmail.com e-mail címre küldjék. (Köszönettel: A szerk.)


December 8. szombat


21:00 óra
Hanuka Party – a Mazsihisz ifjúsági Csoportja szervezésében
Hanuka Party az új Gödörben (Király u 8-10.), december 8. szombat, este 9 órától: Malacka és a Tahó, Akkezdet Phiai, Gyertyagyújtás, Dj. Jonszi és Sasha. Rátok is várunk! Belépő 800 forint.
Pontos cím: Budapest VI. ker, Király u. 8.10.

December 9. vasárnap

10:00 óra
Hanukai focibajnokság
Korcsolyázással, a gyerekeknek arcfestéssel, és egyéb izgalmakkal.
A MACCABI Vác és az Izraeli Kulturális Intézettel közösen szervezett esemény
Marczibányi Sportcentrum (Budapest II. ker., Marczibányi tér 16.)

14:30 óra
Chanuka és emléktábla avatás Komáromban a Menházban
A komáromi rabbik emléke – emléktábla avatás a zsinagógában
Chanukai ünnepi Shalom klub, gyertyagyújtás, fánkevés, trendeli. Az ünnepről Riszovannij Mihály szól. A gyertyagyújtást Nógrádi Gergely, a budapesti Frankel zsinagóga kántora, operaénekes vezeti. A programban közreműködnek: Jókai Ágnes, a pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatója, Hernandez Franco Vivien és Szurcsík Ádám, a komáromi Selye János Gimnázium tanulói, a Debreceni Zsidó Hitközség Kardos Albert Szavalóversenyének győztesei, Spátay Adriana tanárnő vezetésével. A gyermekeket meglepetéssel várjuk!
Pontos cím: Komárom (Szlovákia) Eötvös u. 15.

15:30 óra
Családi chanukka Zuglóban
Kardos Péter főrabbi beszéde után, Kardos László kántor gyújt gyertyát. A műsorban Somló Tamás (LGT) és gyermekei, valamint Pandzarisz Diána énekművész továbbá Benjámin-óvodások lépnek fel. Filmvetítés, fánkevés, satöbbi
Pontos cím: Budapest XIV. ker., Thököly u. 83.

16:00 óra
A Bét Salom közösség gyermek hanukája
A déltután során gyerekek végigjárják / végigjátsszák, az utat, ami a zsidó nép szabadságából az görögök általi elnyomatásba vezetett.
Milyen a szabadság? Milyen, amikor a zsidó nép már nem szabad. Ez az akadályverseny leglátványosabb része, amikor csellel meg kell ostromolni és el kell foglalni Jeruzsálemet, amit felnőttek védenek. Az akadályverseny végén - egy utolsó játék után - a gyerekek és a szülők, közösen gyújtják meg a második hanukai lángot és esszük a fánkot.
Pontos cím: Budapest XI. ker., Károli Gáspár tér 5.

16:30 óra
Hegedűs Gyula utcai zsinagóga / Csáky
Ünnepi köszöntőt Lőwy Tamás főrabbi mond, a gyertyákat Biczó Tamás kántor gyújtja meg Keszler Áron, Ábel és Benjámin közreműködésével.
Fellépnek: Havas Judit és Klein Judit előadóművészek, Láng Balázs színművész. Zongorán közreműködik Neumark Zoltán zongoraművész. Ezt követően hagyományos chanukai fánkot szolgálunk fel.
Pontos cím: Budapest XIII. ker., Hegedűs Gyula utca 3. I. emelet

17:00 óra
Hanukai vígasság a Hunyadi téren
Gyertyagyújtás, rabbi-ünnepméltató, gyermek program, Garai-Tarján Humor, Klein Judit és zenekara....Kóser finomságok és mindenki meglepetést is kap!
Pontos cím: Budapest VI. ker. Hunyadi tér 3. félemelet

17:00 óra
Dohány utcai körzet haunka ünnepsége a Goldmark-teremben
A 2. gyertya gyújtását vidám ünnepi műsor követi.
A műsorban fellépnek: Székhelyi József, Heller Tamás és Beregi Péter, a Dohány utcai templom férfikórusa Lázár Zsigmond vezetésével, Fekete László főkántor, Szilágyi Gábor kántor Lisznyai Mária kíséretével.
Bevezetőt mond Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija. Vendégeinket chanukkai fánkkal
Pontos cím: Budapest VII. ker., Wesselényi u. 7.

18:00 óra
Bíró Eszter hanukai koncertje a Frankelben
Bíró Eszter chanuka ünnepére különleges hangulatú koncerttel készül zenész barátai közreműködésével. A koncerten közreműködnek: Födő Sándor “Fodo” - zongora, ütőhangszerek; Gera Gábor – harmonika; Hámori Máté - gitárok, mandolin
Pontos cím: Budapest II. ker., Frankel Leó u. 49.

December 11. kedd

15:00 óra

Shalom Klub Hanuka
Hagyományos fánk-party Verő Tamás rabbival | Salom klub Kohncerto Dalköre koncert: Garai Róbert, Tarján Péter és Zsolnai Júlia színművészek műsorunkban Efraim Kishont humoreszkjei mellett, elhangzanak még Hacsek és Sajó valamint Kohn és Grün jelenetek.
Bálint Ház: Budapest VI. ker., Révay u. 16.

December 12. szerda

15:00 óra
Hanuka ünnepség Újpesten
Pontos cím: Budapest IV. ker., Liszt F. u.7

18:00 óra
Muzsikás Hanuka
A Magyar Zsidó Kulturális egyesület szervezésében, a Negyed6Negyed7 fesztivál keretében a Bálint Házban. A világhírű Muzsikás zenekar magyar és zsidó dallamokkal fűszerezi az estét, amelyet a hagyományos ünnepi fánk, s egy pohár bot tesz teljessé.
Pontos cím: Budapest VI. ker., Révay u. 16.

December 13. csütörtök

19:00 óra:
Hanuka parti a Shira U’tfila zenekarral az Izraeli Kulturális Intézetben
A Sábát Esti Láz szervezőinek jóvoltából a koncert előtt a HanuKAszinóban különböző játékokkal melegíthettek be a koncertre, a szerencsés nyertesekre pedig ajándékok is várnak. A zenekarról bővebben: A Shira U’tfila muzsikusaiban egyszerre él a török, a zsidó és az arab zene, a Balkán széles etnikai palettájának teljes hagyománya, de ugyanígy értik és beszélik a spanyol és portugál eredetű fado nyelvét is. További információ: www.shirautfila.com
Pontos cím: Budapest VI. ker., Paulay Ede u. 1.)

December 15. szombat


17:30 óra
Frankel –Károli-Páva ’73 – a 8. nap csodája a Páva utcában!
Zenei program: kántorok és külön gyermekzene, majd szabad zene...
Étkezés: Kóser fánk, sült gesztenye és fizetős kóser büfé
Belépődíj: 500 Ft/fő és 13 éves kor alatt ingyenes
Gyertyagyújtás / hagyomány: mind a három rabbi gyújt gyertyát (kb. 18:30; 19:30; 20:30) és egy rövid tanítást ad hozzá. A programok napról-napra bővülnek!
Pontos cím: Budapest IX. ker., Páva utca 39.

ÁLLANDÓ PROGRAMOK


Negyed6Negyed7Fesztivál
A részletes program ide kattintva tekinthető meg.

Hanukai gyertyagyújtás az ünnep minden napján a Bálint Házban
December 8. szombat és 15. szombat között, 17:30 órától
Gyere, s gyújts velünk lángot, s egyél egy kis fánkot.
Pontos cím: Budapest VI. ker., Révay u. 16.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek