Mint arról beszámoltunk: Ferenc pápa, a katolikus egyház feje üdvözlő beszédet intézett a Vakitánban ülésező Zsidó Világkongresszus (WJC) küldöttségéhez. Mint fogalmazott: a zsidók és keresztények közös vallási hagyománya arra ösztönzi a két vallás hívieit, hogy széttagolt világunkban együtt lépjenek föl a testvériség és a béke megteremtése érdekében.
Ferenc pápa ma személyesen üdvözölte a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) Ronald S. Lauder által elnökölt vezetését Vatikánvárosban.
A katolikus egyházfő közölte: a zsidók és keresztények vallási örökségére úgy kell tekinteni, mint a közös cselekvésre való ösztönzés egy testvériesebb és békésebb világ megteremtése érdekében. Beszédében a pápa emlékeztetett arra, hogy a zsidó világszervezet a II. Vatikáni Zsinattól kezdve párbeszédet folytat a Vatikán Zsidókkal való Vallási Kapcsolatok Bizottságával, és megjegyezte, hogy látogatásuk „tanúsítja és erősíti a baráti kötelékeket” a zsidó közösségek és a Szentszék között.
A Vatikán News híradása szerint a Zsidó Világkongresszus a világ több mint 100 országában képviseli a zsidó közösségeket, és 1936-os megalakulása óta élen jár a zsidók jogaiért folytatott harcban. A WJC évtizedek óta különleges kapcsolatokat ápol a Szentszékkel, valamint más keresztény egyházakkal, az iszlám közösségek képviselőivel és más vallások képviselőivel.
Ferenc pápa tegnap a Kelemen-teremben fogadta a Zsidó Világjongresszus vezető testületének 200 tagját. Beszédében hangsúlyt helyezett a zsidók és katolikusok hitének közös pontjaira.
(Címlapkép: Vatican Media)
