A Cionista Világszervezet küldöttgyűlése a MAZSIHISZ-ben

2018. Október 16. / 20:59


A Cionista Világszervezet küldöttgyűlése a MAZSIHISZ-ben

A WZO (World Zionist Organization = Cionista Világszervezet) a MAZSIHISZ Dísztermében tartotta háromnapos konferenciájának nyitórendezvényét, amelyen mások mellett Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke köszöntötte a megjelenteket.


2012-ben Izraelnek szerzett aranyérmet a paralimpikon Noam Gershony, aki rendkívül izgalmas és megható előadást tartott. Elmondta, miként zuhant le harci helikopterével a 2006-os, második libanoni háborúban. A szerencsétlenségben minden végtagcsontja eltört, jelentős vérveszteséget szenvedett. A lakosság által riasztott, helyszínre érkező mentők sokáig az életéért küzdöttek. Felépülése másfél évig tartott, ekkor értékelte át magában életét, a mozgás örömét. Elhatározta, hogy sosem adja fel, sőt, a lehetőségekhez mérten kipróbálta magát az extrém sportok világában.

A küldöttek péntek este a Dohány utcai zsinagógában fogadták a Szombatot, majd a Goldmark teremben kidus és énekek kíséretében fogyasztották el a nagyszerű magyar zsidó konyha ízeit felvonultató vacsorát.

wzo_1.jpg

A rendezvény a hétvégén (szombaton elektronikai eszközök nélkül) folytatódott az Izraeli Kulturális Intézetben jógával, krav magával, budapesti és zsidónegyed sétával, előadásokkal a külföldi médiáról, az afrikai cionista mozgalmakról, az Izrael által kifejlesztett legújabb mezőgazdasági és egyéb technológiai találmányokról, valamint fiatal zsidó vezetőknek szóló szemináriumokkal. A világ minden tájáról érkezett és legkülönbözőbb életkorú küldöttek saját elmondásuk szerint és szemlátomást is nagyszerűen érezték magukat Budapesten a magyar zsidó közösség vendégeként.

A Cionista Világszervezet és a MAZSIHISZ közötti együttműködés új alapokra építkezve folytatódik. A WZO magyarországi tagszervezete, az MCSZ (Magyarországi Cionista Szövetség) is aktívan részt vett a háromnapos konferencia tartalmi és szellemi hátterének megteremtésében.

A WZO-t Herzl Tivadar alapította 1897-ben. Eredeti célja a zsidó állam létrehozása volt, Izrael állam 1948-as megalakulása után a bevándorlást segítették elő. Manapság összefogják a világ cionista szervezeteit, a cionizmus mai küldetésének (Izrael állam erkölcsi és szellemi támogatása) legfőbb szereplője. Tagjai vallásos-, világi-, diák- és nőjogi szervezetek. A WZO törvényhozó szerve a Zsidó Világkongresszus.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek