Szegeden fotókiállítással emlékeznek a 160 éve született Baumhorn Lipótra

2020. Szeptember 29. / 19:07


Szegeden fotókiállítással emlékeznek a 160 éve született Baumhorn Lipótra

A zsinagógaépítő Baumhorn Lipót építész születésének 160. évfordulója alkalmából köztéri fotókiállítást rendeznek Szegeden, a tárlat ünnepélyes megnyitója a Klauzál téren lesz október elsején, csütörtökön délután fél 5-től. Baumhorn Lipót igazi „rekordernek” számít, hiszen ő építette a legtöbb zsinagógát Európában: összesen huszonkét épülete valósult meg. A szegedi kiállítás kurátora Oszkó Ágnes Ivett.


A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) a Csongrád Megyei Építész Kamarával és a Szegedi Zsidó Hitközséggel együttműködve köztéri fotókiállítást rendez, amelyen a Baumhorn Lipót által tervezett, elsősorban világi épületek kerülnek a középpontba. 

bl.jpg

A kiállítás a szegedi Klauzál téren október 1-től tekinthető meg azon a helyen, amelynek közelében több, a tablókon látható épület ma is áll. A csütörtökön délután fél 5-kor kezdődő ünnepélyes tárlatmegnyitón köszöntőt mond Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke és Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója. A fotókiállítást megnyitja Schulcz Péter, a megyei építész kamara elnöke, majd kurátori bevezetőt tart Oszkó Ágnes Ivett művészettörténész. 

A kiállított fotóanyag gerincét Bélavári Krisztinának, a MÉM MDK műemléki fényképészének alkotásai adják, de további egy intézmény, valamint magánszemélyek összefogásának köszönhetően a jelenleg nehezen felkereshető temesvári épületek is részét képezik a kiállított anyagnak.

A Baumhorn Lipót 160 című köztéri fotókiállítás egy nagyobb rendezvénysorozat első állomása. A több hazai és határon túli helyszínre tervezett, Áhítatos építészeti formák – Baumhorn Lipót tervei a szegedi zsinagógához című vándorkiállítás 2021–2022-ben valósul meg. Az esemény a MÉM MDK és a Szegedi Zsidó Hitközség közös projektje, mellyel a 120 éve tervezett, felújítatlan belső terű szegedi zsinagógára szeretnék felhívni a figyelmet. A mostani fotóanyagot kiegészítve eredeti tervrajzok és rituális textilek bemutatásával idézik majd fel Magyarország második legnagyobb zsinagógájának keletkezéstörténetét és nagyszabású összművészeti egységét.

BAUMHORN LIPÓT PÁLYÁJA

Az 1860-ban, azaz 160 éve született Baumhorn Lipót építész korának legjelentősebb zsinagógatervezője volt. Huszonkét megvalósult épületével valóban ő építette a legtöbb zsinagógát Európában, maga mögött hagyva a műfaj osztrák és német specialistáit is. Összes zsinagógája a történelmi Magyarország területén áll vagy állt, és az 1888–1932 közé eső bő négy évtizedben készült. 

Legfontosabb művei az esztergomi, temesvár–gyárvárosi, szolnoki, szegedi, brassói, újvidéki, losonci és gyöngyösi zsinagógák, de a fővárosban is négy épület fémjelzi nevét. Zsinagógái korszerű, centrális alaprajzzal és többnyire középkupolás, tornyos tömeggel készültek, a zsidóság kulturális asszimilációját hirdették. Többségük a mai napig használatban van, sajnos azonban még mindig akad olyan köztük, amely üresen, romosan áll.

Baumhorn a századfordulón alkotott, stílusa illeszkedett a 19. század végén épült historizáló városi épületek közé, ugyanakkor lépést tartott a szecessziós irányzatokkal is. Szakrális épületei kezdetben követték a keleties zsinagógaépítészeti hagyományt, ám a tervező hamar letért erről az útról, hogy a historizáló neo-stílusok és a századfordulós irányzatok szintézisét hozza létre. 

Polgári megrendelésre készült városi épületei korábban nem kerültek az építészettörténeti kutatás fókuszába, mára azonban egyre ismertebbek a Szegedre, Temesvárra, Újvidékre és Budapestre tervezett székházai, lakó- és bérpalotái. Elég, ha olyan ismert épületekre gondolunk, mint a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár egykori palotája Szegeden (ma is banképület) vagy a temesvári Lloyd-palota, amely ma főiskolai épülettömb. Címlapképünkön a szegedi zsinagóga látható.

szeged.jpg

A Baumhorn Lipót születésének 160. évfordulója alkalmából rendezett fotókiállítás október 1–25 között tekinthető meg. 

FORRÁS: BAUMHORN 160/FACEBOOK

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Beeri kibuc: Magyarország-erdő
2024. Február 29. / 10:06

Beeri kibuc: Magyarország-erdő

Mazsihisz hírek
Abonyban tárgyalt Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke