Rózsa Péter: Mikor városunk még szebben hanyatlik

Nem is lehetett volna találóbb címet adni annak a kötetnek, amelyben Zeke Gyula író, történész egy hihetetlenül gazdag életműből válogatva elénk tárja Szép Ernő hírlapi írásait, amik a XX. század első harmadának Budapestjéről rajzolnak fel igen aprólékosan részletező képet. A költő ugyanis – mint a kor szépíróinak többsége – legelsőként a zsurnalisztikai tevékenységből és persze az ekkor virágzó kabarék számára írt kuplékból kereste meg a napi betevőre valót. Ez volt – Zeke Gyulát idézve –a „megélhetésszerű cikkírás.”

Szép Ernő több mint 3000 hírlapi tárcájából 250 olvasható ebben a kötetben, kilenc fejezetbe csoportosítva, amely kilenc fejezet, mint egy végtelen film, kockáról-kockára vetíti elénk Budapest különös alakjait, tereit, kávéházait, kabaréit, omnibuszok és villamosok utasait, és természetesen a több mint két évtizedet átfogó gyűjtemény a folyamatosan változó, fejlődő vagy éppen hanyatló város és lakói arcát is közel hozza. Ő is a magyar nyelv bravúros formálója, mint Karinthy, Kosztolányi, Gábor Andor vagy Heltai Jenő, akik a modern magyar irdalom megteremtői, s akik szépírói munkásságuk mellet, mintegy félkézből ontották a dalszövegeket, karcolatokat, hírlapi krokikat, amelyek egyben a magas irodalom könnyed gyakorlóterepeként szolgáltak. Csak két gyöngyszem a különös pesti, irodalmi nyelvújítás tárházából; Gábor Andor a málló vakolatról írja, „A falról lemász a mész”, Szép Ernő szerint pedig a villamoson utazó éppen elvillamol”. Százszám hozhatók hasonló példák a pesti irodalmi nyelv e kísérleti laboratóriumából, amelynek részint a kor rendkívül gazdag sajtója és a hasonlóan népszerű kabarévilág volt a kirakata.

Szép Ernő a számtalan budapesti újság közül leginkább az Az Estben, Az Ujságban, a Pesti Hírlapban, a Színházi Életben publikált, cikkeit rajongva várta a közönség nap-nap után, s mire első, a Nyugat körébe való belépőt jelentő verseskötete, az Énekeskönyvmegjelent 1912-ben, már az egyik legnépszerűbb tárcaírónak számított színes, érzékeny publicisztikái révén. Népszerűsége csúcsán verseskötetei mellett már regényei és színdarabjai is az első írói vonalba emelték Szép Ernőt. A közönség valóságosan rajongott a szelíd, olykor keserű homorú, de mindig szeretetet sugárzó művekért, legyenek azok dalszövegek, regények vagy drámák. Jellemző finom lelkiségére, hogy még akkor is megőrzi humorát, nyitottságát, amikor harminc év után el kell hagynia addig otthonául szolgáló margitszigeti szállodaszobáját, mert a zsidótörvények miatt csillagosházba költöztetik, amire Emberszag című művével emlékezik meg később, megőrizve szerethető, érzékeny nyelvi világát.

A háború után a mellőzöttség, az elfeledés korszaka és a kommunista kor beköszöntével elsilányuló sajtó- és művészvilág árnyékában már nem találja meg a helyét. 1953-ban hal meg, és miért, miért nem, ezt a zseniális költőt, írót csak a 60-as, még inkább a 70-es években fedezi fel magának a magyar irodalmi élet, s adják ki újra műveit, játsszák sikerrel a Lila akácot (ákácot), színpadon és filmvásznon, azonban gazdag zsurnalisztikai világát mindeddig homály fedte. Zeke Gyula és a Balassi Kiadó hatalmas adósságot törlesztett tehát e kötet megjelenésével.

(Szép Ernő: Mikor városunk még szebben hanyatlik, Kiadatlan hírlapi írásai Budapestről, 1911-1952. Közreadja Zeke Gyula. Balassi Kiadó, 2023.)