Nagyon jó olvasnivaló, kisdobos becsületszavamra

Dési Péter könyvének egyik erénye a lendületes sodrása, olvasmányossága és humora, a másik erénye pedig a gyermeki megfigyelői pozícióból adódó abszurd pontosság. Nagyon jó olvasnivaló, mindenkinek ajánlom, akit érdekel egy kedves, nagyszívű, s természetesen elég hangos életet élő zsidó család élete egy kisdobos szemszögéből.

Az 1946-ban született Dési Péter önéletrajzi ihletésű könyve igazi kordokumentum az 1940-es és 1950-es évek Budapestjéről, valamint egy zsidó család hétköznapjairól. A kisdobosok 6 pontjának megfelelően a kötet 6 fejezetre tagolódik, a fejezetcímek tehát maguk az említett pontok: A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának; A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit, pajtásait; A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait; A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik; A kisdobos edzi testét és óvja egészségét; A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.

A szöveg egyik erénye a lendületes sodrása, az olvasmányossága és a humora, a másik erénye pedig a gyermeki megfigyelői pozícióból adódó abszurd pontosság. Abszurdnak amiatt nevezem, mert a nagypolitikai és családi történéseket egy kisfiú szemével látjuk és az ő tekintetével értelmezzük, ebből következően mindennek egyforma súlya van: annak is, hogy tankok dübörögnek Budapest utcáin, s annak is, hogy a kisfiú titokban lekvárt eszeget a spájzban. Éppen ebből az érdekes elbeszélői tekintetből adódik a szöveg feszültsége: egy gyermek világában sokkal nagyobb tragédia, ha nem kaphat meg egy áhított biciklit, mint az, hogy 1956-ban pár napot bujkálnia kell a szüleivel a zsidósága miatt.

A kisdobos edzi testét és óvja egészségét című, ötödik fejezet a kedvencem, mert olyan nagy vizuális erővel bíró leírásokat tartalmaz, amelyek szinte filmszerűen peregnek az olvasó belső szeme előtt. Ilyen a spájz leírása, amely olyan valóságszerű, mintha egy kamera svenkelne a helyiségben; igen erős jelenet a halálára készülő nagypapa búcsúja az unokától, valamint az ószeresek és a verklis megjelenése a gangos házban. Ahogy a verklis megérkezésekor a lakók kitódulnak a gangra, és Szabad Népbe csomagolt húsz- és ötven filléreseket dobálnak a verklisnek, egyszerre csak elemelkedik a szöveg a papírról, és már mi is ott vagyunk a korai ötvenes évek Budapestjén, érezzük a szagokat, halljuk a hangokat, és mozdulunk, hogy keressünk némi aprót, amit ledobhatunk a földszintre.

Nagyon jó olvasnivaló, mindenkinek ajánlom, akit érdekel egy kedves, nagyszívű, s természetesen elég hangos életet élő zsidó család élete egy kisdobos szemszögéből. Ha ennek a kötetnek lesz folytatása, remélhetőleg 12 fejezetből fog állni – nem akarok tippeket adni, de még várat magára az úttörők 12 pontja...

Dési Péter: Kisdobos becsületszavamra, 2018, Minerva, 259 oldal, 2800 forint

K. Zs.

***

Dési Péter (1946, Budapest) író, újságíró, kiadóigazgató. Különböző beosztásokban dolgozott a Magyar Rádiónál, a Magyar Ifjúságnál, a Pajtásnál és az Ifjúsági Magazinnál, ez utóbbinak a főszerkesztője is volt. A rendszerváltás után a Reform Rt. vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója lett. Később a Minerva Kiadó vezetőjeként sok kezdő írót indított el a pályán.

Ebben a könyvben nincsenek híres emberek és hősi tettek, csupán és elsősorban gyerekek. Meg házmesterek, ószeresek, verklisek, vándorköszörűsök, valamint szódáslovak – egyszóval az 1950-es évek legendái. A felnőttek élik látszólag idilli, de alapjában véve nyomasztó életüket, a gyerekeknek viszont nap mint nap el kell dönteniük, hogy ők ijesszenek meg másokat, vagy hagyják magukat megijeszteni. A tízéves kisfiú – a könyv főhőse – semmiképp nem sorolható az ijedős „jófiúk” közé. Bár 1956 táján nem nagyon értette az eseményeket, ám részt akart venni bennük. Ha nem is tettekkel vagy puskával, de legalább szóban és írással. A könyv különböző élethelyzetekben ábrázol egy olyan családot, amelynek tagjai (zsidók és keresztények, hívők és ateisták, kommunisták és antikommunisták) állandó útkeresésben voltak. Aztán ezek az utak 1956 végén szétváltak: a család egy része itthon maradt, másik része külföldre disszidált vagy éppen menekült. Mai szemmel a kisfiú és barátai akár deviánsnak is nevezhetők, hiszen csupa olyan dolgot műveltek, amely ma is kiverné a biztosítékot. Ám a betyárbecsület, a tízévesek tisztessége összekötötte őket. S akár bevalljuk, akár nem: ha elmúltunk negyvenévesek, mindannyiunkban bennünk van, bennünk él a „kisdobos”. (Forrás: Minervakiado.hu)