„Lassabb hajnalt! Enyészpontok 4.0 – Kortárs reflexiók a rendszerváltáskori antiszemitizmusra és a zsidó identitásra" címmel nyílt meg a budapesti Trafóban az a kiállítás, amelyen öt alkotó – Gosztola Kitti, Gróf Ferenc, Kisspál Szabolcs, Nagy Csilla és Pálinkás Bence György – munkáit láthatjuk. A január 31-ig megtekinthető tárlatot Turai Hedvig nyitotta meg, a kurátor Don Tamás.
Az Enyészpontok eddigi kiállításai a holokauszttal, antiszemitizmussal foglalkoztak. Az első a trauma még fellelhető nyomaival, helyeivel; a második a 1945 utáni koalíciós évekkel, a „szomszédokkal”, akik a koncentrációs táborokból éppen hogy csak hazatérő zsidókat finoman szólva nem fogadták tárt karokkal, eltulajdonított javaikat nem akaródzott visszaadniuk, voltak pogromok is; a harmadik Enyészpontok a Kádár-kor viszonyát vizsgálta a holokauszthoz és a zsidókhoz, az eltakarást, a ki nem mondott, de létező antiszemitizmust. Ez a mostani, a negyedik időben logikusan előrehaladva jut el a rendszerváltásig. Tehát a kérdés: mi köze a rendszerváltásnak a holokauszthoz és az antiszemitizmushoz? – mondta Turai Hedvig annak a kállításnak a megnyitóbeszédében, amelyet a Trafó Kortárs Művészetek Házában (Budapest, IX. kerület, Liliom utca 41.) láthatnak e hónap végéig. A szöveget az Artmagazin.hu tette közzé.
Magyarországon az első szabadon választott kormányzat a két világháború közötti Horthy-korszak felelevenítésében találta meg saját identitását. A múltban találta meg a jövőt – folytatódik a megnyitóbeszéd. – A korábbi szocialisták hallani sem akartak a múltról, pontosabban a közelmúltról, ők múlt nélküli jövőt akartak, az egykori demokratikus ellenzék pedig a nemzetközi normákhoz akart csatlakozni, de őket terhelte legkevésbé a holokauszt felelőssége. Semelyik oldalról sem volt egyszerű a holokausztemlékezethez mint terhes örökséghez kapcsolódni, utódként felelősséget vállalni.
Az itt kiállított öt művész öt művében, egy-egy tárgyban sűrűsödnek ennek az összetett, ellentmondásos, kaotikus helyzetnek a különböző aspektusai.
A kiállítás közepén egy szellem lebeg, tehát mindenekelőtt szellemekről kell beszélnünk, halottakról. 1992-ben Szentjóby Tamás Lőrinczy Júlia koncepcióját megvalósítva, vitorlavászonnal letakarta a Gellérthegyi szabadságszobrot, amely valójában a szovjet függés szobra volt, a letakarás fedte fel a szabadság hazugságát. De úgy is értelmezhetjük ezt, mint utalást arra a szellemjárásra is, ami az új államok alapító gesztusává vált. Nem mellesleg 1989-et, a rendszerváltás kezdőpontját is három koporsó jelzi. Holttesteket ástak ki és ünnepi menetekkel vittek át új helyekre, hogy ott ismét eltemessék őket. Ha készülne olyan kimutatás, hol volt a legtöbb újratemetés, hol hordozták legtöbbször egyik helyről a másikra emberek földi maradványait, Magyarország előkelő helyet foglalna el ezen a listán – mondta Turai Hedvig.
A teljes beszédet IDE KATTINTVA olvashatják, a Trafó Facebook-oldala pedig ITT érhető el.