Izrael államfőjének búcsúja volt osztálytársától, Ámosz Oztól

Kevesen tudják, hogy Ámosz Oz, a nagy író és Izrael jelenlegi államfője, Reuven Rivlin együtt töltötték a kamaszkorukat, Oz híres önéletrajzában – Szeretetről, sötétségről – meg is emlékezik erről az időszakról. Később, bár politikai ellenfelek lettek, szívélyes viszonyuk fennmaradt. Ezért vegyülhetett Izrael államfőjének az Izrael legnagyobb íróját búcsúztató megemlékezésébe a személyesség hangja.

Ámosz Oz és Reuven Rivlin
Ámosz, barátunk. Mennyire kedves voltál Te nekünk. Osztálytársként, barátként, ellenfélként és örök szövetségesként ennek az országnak a szeretetében, az államunk és lakói jövője iránt érzett aggodalomban, törődésben.

Milyen kedves és fontos voltál Te Izrael állam, az izraeli társadalom számára és az irodalom világában. Szemeid gyengéd világossággal figyelték a világot, tisztán és mégis belülről fakadó reménykedéssel néztél rá, és kicsit mindig kívülállóként. Látomásod tisztaságával, az emberségbe vetett bizalmaddal, az emberek iránti szereteteddel, szép szavaid pontosságával és gazdagságával olyan hiánytalan és örök könyvtárat építettél számunkra, amelyben mindent megtalálhatunk.

Olyan figurákat alkottál számunkra, akiket feltétel nélkül szerethetünk, utálhatunk és akik minden más érzésünket is inspirálták e kettő között. Múltról, jelenről és jövőről meséltél nekünk. Gondos finommunkával illesztetted össze a valóságos életet, a valóságos helyeinket azokkal, amelyek sosem léteztek, férfiakat és nőket, akikben világosan magunkra ismertünk és másokat, akik mindenben különböztek tőlünk.

Azt mondtad, „egy irodalomtanárnak olvasókat kell nevelnie”. Irodalmi emberként olyan olvasókká akartál tenni minket, akik érzékenyen figyelnek embertársaikra, hűségesek önmagukhoz és készek arra, hogy kimozduljanak a saját komfortzónájukból.

És most mit tegyünk, hogy Te nem vagy többé? Utolsó könyvedben azt mondtad, hogy „a halottakat úgy hozhatjuk vissza az életbe, hogy időről-időre meghívjuk őket magunkhoz, egy csésze kávét csinálunk nekik, együtt emlékezünk velük közös dolgainkra, megpróbálunk megbékélni velük kicsit, és aztán visszaküldjük őket a sötétségbe, hogy várjanak ránk türelmesen”.

Gondunk lesz rá, hogy újra és újra magunkhoz invitáljunk Téged, Ámosz. Mindig velünk maradsz.

Az írás eredetiben ide kattintva olvasható