Bokor Gabriella: „A HAMBURGI MOZART” – Felix Mendelssohn-Bartholdy (1. rész)

2023. Április 20. / 22:41


Bokor Gabriella: „A HAMBURGI MOZART” – Felix Mendelssohn-Bartholdy (1. rész)

A fiatal Felix

„Olyan loknis a haja, mint Rafael arkangyalnak” – mondogatta gyakran fia szépségétől ellágyulva a büszke anya, Lea Mendelssohn. Négy évvel az elsőszülött, a szintén tüneményes Fanny után, 1809-ben Hamburgban megszületett a házaspár első fia, Felix. 1811-ben a család Berlinbe költözött, házuk szalonja pedig nyitva állt a művészek előtt, akik jöttek is szívesen. 

1821-ben, 12 évesen1821-ben, 12 évesen

A bankár Abraham Mendelssohn – a filozófus Moses Mendelssohn fia – a város egyik legtiszteletreméltóbb polgárának számított, becsületes volt, művelt, barátságos, és családszerető. Fannynak és Felixnek két kisebb testvére is született, és a négy gyerek igen gondos nevelést kapott. Nyelveket, rajzot, lovaglást, úszást, és persze zenét tanultak, Felix tizenkét évesen Goethe-nek is játszott, akit lenyűgözött a kisfiú muzikalitása.

A fiatal Mendelssohn GoethévelA fiatal Mendelssohn GoethévelA fotó forrása: onservatoryculture.wordpress.com

Ebbe a családba születni azonban nem a vagyon és a széles ismeretségi kör miatt volt óriási szerencse, hanem mindenekelőtt azért, mert az érzelmi kapcsolatok is igen jól működtek. A szülők kapcsolata egymással és a gyerekekkel is szeretetteljes és bensőséges volt, és a testvérek is nagyon szorosan kapcsolódtak egymáshoz. A család bizalmas, melegséges légköre, például, hogy a tanórákon kívül nem nevelők foglalkoznak a gyerekekkel, hanem a saját szüleik, akik ráadásul szerelmi házasságot kötöttek, abban a korszakban viszonylag ritka volt.

Felix tizenkét évesen írta meg első vonósszimfóniáját, öt évvel később a Szentivánéji álom nyitányt, és húsz évesen már Európa-szerte koncertezett. És mivel – ahogy már említettem – nagyon erősen kötődött a szüleihez és a testvéreihez, az élményeiről, a benyomásairól mindig beszámolt a családnak méghozzá igen szórakoztató és szellemes levelekben:

London, 1829. június 7.

…Szombaton kellett volna a hangversenyen fellépnem, méghozzá a vadidegen, új Clementi-féle zongorán, amelyet a gyár küldött, és én még sohasem játszottam rajta! Bementem az üres terembe, ahol szimfóniámat előadták, most minden lépés erősen kongott – kicsit megilletődtem. A zongorát zárva találtam, kulcsért kellett küldeni, de az nem érkezett meg; közben leültem egy ócska szürke hangszer mellé – számos nemzedék jártathatta rajta ujjait – azzal a szándékkal, hogy erősen gyakorlom darabomat. De észrevétlenül különös fantáziálásba merültem, ki sem kerültem belőle, míg emberek nem jöttek és jelenlétükkel nem emlékeztettek, hogy tanulás volt a célom, ám a nagy terem elterelte erről figyelmemet. Egyszóval: közeledett a hangverseny ideje: két óra, és én még az életben hozzá nem nyúltam ehhez az én hangszeremhez. De nem vesztettem el jókedvemet, felöltöttem ünnepi dresszemet: fehér, nagyon hosszú nadrág, barna selyemmellény, fekete nyakkendő és kék frakk. Hanem amikor a zenekari dobogóra léptem és megláttam, hogy tele van zsúfolva hölgyekkel, akiknek a teremben már nem jutott hely, a terem pedig olyan dugig teli, mint ittlétem alatt még soha…csupa tarka női kalap, szörnyű hőség, meg az ismeretlen hangszer, egyszerre páni félelem fogott el, és fellépésem pillanatáig ujjaim hegyéig futkározott bennem a tréma, sőt azt hiszem, lázam is volt. De mivel az említett színes kalapok jöttömre mindjárt tapssal üdvözöltek, mivel azután igen figyelmesek és csendesek voltak, ami az itteni csevegő hangverseny-közönségnél ritkaság, és mivel a zongorát is kitűnőnek, könnyen járónak találtam: csudamód nekilendültem, és most már roppantul mulattatott, hogy a kalapok a zene minden kis ékítményére nagyokat imbolyognak, továbbá hogy néhány hölgy a zenekarban igen csinos volt, meg hogy Sir George, akire meghatott pillantást vetettem, éppen szippantott egyet. Meglehetős jól ment; mikor végére értem, zajos volt a tetszés; a Times is – a reggeli tea mellett tanulmányozom – igen megdicsért. Pokolian örülök, hogy az itteni közönség megkedvelt és jóindulatába fogadott, és hogy most sokkal több ismeretséget köszönhetek muzsikámnak, mint igazán nyomatékos és eléggé számos ajánló leveleimnek.

Düsseldorf, 1834. aug. 4.
Kedves Szüleim!

Kellemes estémről számolok be nektek. Lipcséből megkaptam Esz-dúr Rondóm korrektúra levonatait, de kinyomtatásához nem akartam engedélyt adni, mielőtt a darabot egyszer legalább zenekarral kipróbálhattam, ezért felkértem a teljes zenekart és átjátszattam vele. Muzsikusaim rossz néven vették volna, ha ezért pénzzel fizetek nekik, így tehát vacsorára hívtam meg őket, borjúpecsenyével, vajaskenyérrel, és annyi innivalóval, amennyi csak beléjük fért. Vacsoránknál aztán valaki pohárköszöntőt tartott, és engem éltetett, amire a trombitások és üstdobosok bolondul felugráltak, hangszereikért futkostak és tusst húztak nekem. Válaszul én vágtam ki férfias beszédet, amelyben felebaráti szeretetet és a pontozott ritmusok szigorú betartását kötöttem szívükre, végül a düsseldorfi zeneélet fellendülését éltettem.

Bajorország királynéját is láttam, Édesanyám, de nem egészen megfelelő öltözékben: csónakban ültem ugyanis két társammal és velük épp a vízbe készültem ugrani. Még úszónadrág sem díszlett rajtunk, úgyhogy tüstént el kellett merülnünk a Rajna habjaiban. De most mindent elmondtam és azt hiszem, eleget trécseltem.

Éljetek boldogul!
Felix

Frankfurt, 1842. július 19.
Édes Anyácskám!

Londoni élményeimről élőszóban bővebben. Hanem a Buckingham Palace-ban tett utolsó látogatásom részleteit most mindjárt írásban kell adnom, olyan jól mulatsz majd rajta, Édesanyám, meg én magam is. Mint Grahl mondta – úgy is van – az egyetlen barátságos, kedélyes angol ház, ahol az ember à son aise érzi magát: a Buckingham Palace. Tréfán kívül: Albert herceg szombaton fél kettőre meghívott: elutazásom előtt próbáljam ki még az orgonáját. Egészen egyedül találtam, és mire belemerültünk a beszélgetésbe, bejött a királynő, szintén egyedül, háziruhában. Úristen, micsoda rendetlenség van itt – mondta, ahogy meglátta, hogy a szél egy nagy, kötetlen kottafüzet lapjait az orgona pedáljára meg a sarkokba hordta szét. Már le is térdelt és szedegette össze a lapokat, Albert herceg segített neki, én sem voltam rest. ….Aztán a gothai trónörökös is bejött, ismét társalogtunk, többek közt megkérdezte a királynő, komponáltam-e új dalokat, a kinyomtatottakat nagyon szereti énekelni. – Ugyan énekelj el neki egyet – mondta Albert herceg. Közben a gothai hercegnő is hozzánk csatlakozott, és így öten folyosókon, termeken át a királynő lakószobájába indultunk, ahol a zongora mellett hatalmas kövér hintaló állt, két nagy madárkalitka, a falon képek, az asztalokon szép kötésű könyvek, a zongorán kották. A kenti hercegné is odajött, és amíg ők beszélgetnek, én kicsit matatok a kották alatt, és megtalálom legelső dalfüzetemet. Erre persze kértem, hogy ebből válasszon, s ő igen kedvesen, tisztán, szigorú taktusban énekelte, és nagyon csinosan adta elő. Igazán nagyon helyes volt az egész, és az utolsó hosszú g-t egyetlen műkedvelőtől sem hallottam jobban, tisztábban és természetesebben énekelni. Azután Albert herceg kijelentette, hogy elutazásuk előtt feltétlenül játsszak még nekik valamit; frissen nekilendültem, sokáig játszottam, és magamnak is örömöm telt benne.

Felhasznált forrás:
Felix Mendelssohn Bartholdy

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Közösségi szolgálat
Együtt-egymásért – új szociális támogatási program indul
Zsidó világ
Botlatókövet raknak le ma a XII. kerületben