A tejesember most táncol – balett és a klezmer találkozása az Erkel Színházban

2019. Március 21. / 15:50


A tejesember most táncol – balett és a klezmer találkozása az Erkel Színházban

Az idei, sorban a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) programjában Tevje – a Bázeli Balettegyüttes előadása lesz látható április 10. (szerdán) este 7 órakor az Erkel Színházban.


Tevje, a tejesember történetét a híres musical, a Hegedűs a háztetőn tette világhírűvé. Sólem Aléchem regényének motívumaira és az autentikus klezmert játszó svájci együttes, a Kolsimcha zenéjére készített balettet 2015 őszén mutatta be a Ballett Theater Basel. A kelet-európai zsidóság életét rendkívül intenzíven, magával ragadóan megjelenítő előadást mind a közönség, mind a kritika kitörő lelkesedéssel fogadta.

A darab koreográfusa, a brit Richard Wherlock 2001 óta vezeti a Bázeli Balettegyüttest, korábban igazgatta a Luzerni Színház Balettegyüttesét és művészeti vezetőként a Komische Oper Berlin balettkarát. „A koreografálás szerelem és szenvedély. Nem tudom elképzelni az életemet tánc nélkül” – nyilatkozta egy alkalommal. „Tiszteletben kell tartani egy társulat filozófiáját. Mindannyian máshonnan jövünk, mások a történeteink. Nem vagyok kifejezetten politizáló alkotó, de a színházat csodálatos lehetőségnek tekintem a sokszínűség megélésére.”

Közreműködik: Kolsimcha; Az együttes tagjai: Olivier Truan – zongora, Michael Heitzler – klarinét, Simon Girard – harsona, Barak Mori – nagybőgő, Christoph Staudenman – dob; Zene: Olivier Truan; Díszlet: Bruce French; Jelmez: Catherine Voeffray; Animáció: Andreas Guzman, Bruce French, Rubén Bañol Herrera; Fény: Jordan Tuinman; Dramaturg: Hans Kaspar Hort, Bettina Fischer; Koreográfus: Richard Wherlock

További részletek ide kattintva

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Izrael diaszpóraügyi minisztere a Dohány utcai zsinagógában
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Mózesről
2024. Március 17. / 08:26

Jonathan Sacks rabbi Mózesről