06.09. 20:21, kimenete: 06.10. 21:41 
Mivel jó mintát kaptak, a Mendelssohn testvérek továbbvitték azokat a bensőséges családi hagyományokat, amelyekkel felnőttek. Felix-nek is jól sikerült a házassága Cécile Jeanrenaud-val, öt gyerekük született, de így is mindig talált időt arra, hogy élete legapróbb részleteiről is beszámoljon a testvéreinek. Amikor pedig tehették, „családi kongresszust” hívtak össze – így nevezték a rendszeres találkozókat. Bokor Gabriella írása.
Az 1830-as közepétől kezdve Felix Lipcsében élt, és a komponálás mellett a zenei életet is fellendítette: világhírre vitte az általa vezetett Gewandhaus zenekart, kiharcolta egy konzervatórium alapítását, elvállalt több feladatot Berlinben, közben folyamatosan koncertezett, részben otthon, részben külföldön: Londonba például rendszeresen meghívták – lévén Viktória királynő kedvenc zeneszerzője. Az 1840-es évek közepére el is fáradt, mint ahogy az a Rebecka – becenevén Beckchen – húgához írott levélből kiderül. Egy évvel később viszont már ismét igen zsúfolt napokról számol be – ezúttal nővérének, Fanny-nak.
Frankfurt, 1845. január 10.
Kedves Beckchen!
Sok idő múlt el utolsó leveleink óta, nem akartalak komoly gondjaid közt még a magaméival is terhelni. Hálisten kedves kis gyermekünk végre gyógyulófélben van, ismét remélhetünk! A három nagyobb gyerek szépen fejlődik, Karl tanul, Marie varr, Paul tombol, hogy majd szétreped a fejük, meg az enyém is. Én magam úgy vagyok, ahogy ismersz, csak amit nem ismersz rajtam: hogy egy idő óta olyan erős a vágyam külső nyugalomra – (NEM utazni, NEM vezényelni, NEM előadni), hogy engednem kell ennek a vágynak, és ha Isten is úgy akarja, az egész évben eszerint akarnám életemet berendezni. Óhajom hát, hogy télen, tavaszon és nyáron át veszteg maradjak, utazás nélkül, zenefesztivál nélkül, minden nélkül. Ezért minden idevágó meghívást már vissza is utasítottam, köztük egy nagyon hízelgőt egy New-York-i zeneünnepélyre. A nyugodt, egyhangú életet ezen a nyáron Sodenben úgy megszerettem, hogy úgy érzem, ilyen csöndes, nyugalmas életre születtem. Legalább is egészségesebbnek, szorgalmasabbnak és jobban a magam helyén érzem magam olyankor, mint másutt.
Fannytól már tudod, hogy a berlini állást fel kellett adnom. Képtelen voltam jó lelkiismerettel egy olyan zenei rendszer élén maradni, amelyet rossznak tartok, és melynek javítására a hatalom nem az én kezemben, hanem a királyéban van, annak pedig persze egyéb gondja is van. Élőszóval bővebbet, amennyit csak tudni és titokban tartani óhajtasz. És hadd találkozzunk megint az új évben itt a Rajnánál; vidáman, boldogan és változatlanul, adja az ég! Fanny majd elmeséli tervemet a rajnai családi kongresszusról, Paul biztosan eljön, meg ne feledkezz erről! (A boldog viszontlátásra, testvérem! Felix)
Felix Fannyhoz
Lipcse, 1846. jún. 27.
A Rajnáról szeretnél hallani – olyan zsúfolt három hetet még nem értem meg. Mindig éjfélkor vagy egykor kerültem ágyba, és hatkor már megint talpon voltam. Fél hétkor megkezdődött a hajsza, és folyt éjszakáig. Aachenben a legfontosabb mégis az volt, hogy Sassenay márki és Nelleson polgármester mindent elkövettek, hogy tejberizst főzessenek nekem, de nem sikerült nekik, mert francia szakácsaik mindig valami mást, finomabbat csináltak belőle, az pedig minden egyéb volt, csak nem tejberizs.
Pünkösd előtt szombaton előbb Simrock volt nálam az Elias végett, aztán nyolckor kezdődött a próba, és fél kettőig tartott. Kettőkor nagy diner volt, amin ott kellett lennem, fél ötkor ért véget, ötkor kezdődött a Teremtés főpróbája, kilenc tájig tartott, kilenckor a svéd Geyer professzornál voltam, ott kicsit muzsikáltunk, én a cisz-moll szonátát játszottam, és a szöveg nélküli dalokat. És Aachen után jött Düsseldorf, ott két éji zenét adtak nekem, mert a két helybeli dalárda úgy gyűlöli egymást, hogy nem akartak együtt énekelni. Kölnben a Gürzenichben volt az első próba, melyen először hallottam és vezényeltem Schiller-ünnepi énekemet. Egész frissen hangzik. Másnap jött a kétezres kórus. Nagy örömöm telt benne. Azután nagyon mélyen, örömteljesen hatott rám, hogy Németországban az emberek olyan megbecsülésben részesítenek és oly nyájasak hozzám; ahol csak megfordultam, majd az egész három hét, de főképp e kölni napok alatt jókedvre derültek, ujjongtak, és ahogy a kétezer énekes java része népdalomat kotta nélkül énekelte, ez is igen jóleső érzés volt, és nagyon boldoggá tett! (Felixed)
Szülei halála is mélyen megrázta Felixet, de amikor imádott nővérét, az „ikerlelkét” elvesztette, egészen mély depresszióba süllyedt. Fanny 1847 májusában öccse darabját gyakorolva lett rosszul, összeesett a zongora mellett. Mire az orvos megérkezett, már nem élt, a halál oka: agyvérzés, épp úgy, mint a szüleinél, és mint Moses nagypapánál.
Felix levele húgához, Rebeckához
1847. jún. 29.
Amikor leveled érkezett, épp hangjegyeket firkálgattam. Jelenleg csak kényszerítem magam a szorgalomra, abban a reményben, hogy később megint örömestebb is dolgozhatom majd. Az esős időjárás is a munkára alkalmasabb inkább, semmint a csatangolásra. Sokat foglalkozom a három idősebb gyermekemmel is. Írnak, számolnak, latint magolnak felügyeletem alatt, tájképeket rajzolgatnak szabad idejükben, vagy játszanak, és annyi okos kérdést tesznek fel! Szeptemberben hozzátok jövök Berlinbe. Paul már bizonyára említette, mily komolyan foglalkoztat a gondolat, hogy napjaimat köztetek fejezzem be, kedves testvéreim. Veletek szeretnék maradni; kerülöm most, e szomorú időmben, az idegenek társaságát. Persze, van elég látogatóm. De csevegésük jelenleg oly semmisnek, oly közömbösnek tűnik nekem, hogy attól félek, ők hasonló benyomásokkal távoznak el tőlem. Alig várom ezért, hogy távozzanak. Miközben szokványos frázisokat darálunk, folyvást az a gondolat gyötör, hogy az élet oly rövid.
És valóban, Felix élete igencsak rövid volt: mindössze harmincnyolc évesen – néhány hónappal Fanny halála után – őt is utolérte a családi betegség: többszörös agyvérzést kapott, amiből már nem tudott felépülni. A halálról így írt egyik levelében: „Remélem, olyan hely, ahol van zene, de nincs több bánat és elválás.”
