Mózestől Buddhán át Jézusig: mit tehetünk a szegényekért?

A buddhista Derdák Tibor pedagógus, iskolaigazgató, az evangélikus Donáth László lelkész és Radnóti Zoltán főrabbi beszélgetett egymással arról, hogy az általuk képviselt egyház mit vall a szegénységről. Az Isten a XXI. században című rendezvénysorozat keretében szervezett nyilvános fórumot a Mazsihisz Síp utcai székházában, a Goldmark teremben tartották.

A gyermekéhezés, a mélyszegénység, a válságrégiókban tapasztalt életkörülmények ellen mit tehetnek a különböző egyházak? Milyen módon működhetnek együtt az állammal, vagy más civil szervezetekkel a probléma kezelésében? Mit ír elő a különböző közösségek szociális tanítása? Ezeknek a kérdéseknek a megvitatására ült össze három egyház képviselője a napokban a Mazsihisz székházában. 

A beszélgetést Szenthe Antónia vezette, aki elöljáróban a szegénységgel kapcsolatos szociológiai alapfogalmakat tisztázta, majd a mérhető szegénységi küszöb különböző mutatóiról és a megélhetéshez szükséges létminimumvizsgálatokról beszélt. Előadásából megtudhattuk, hogy Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a háztartások mintegy negyede él a létminimum alatt – ami azt jelenti, hogy ezeknek a családoknak nincs fedezete a váratlan kiadások kifizetésére. Elmondásából kiderült, hogy a szociológiai értelemben vett szegénység tehát nem minden esetben egyezik meg azzal, amit a  nélkülözésről általában tapasztalunk és gondolunk a mindennapokban. 

A témát – mint a meghívóban fogalmaztak a szervezők – az indokolta, hogy a rendszerváltás óta nemzedékről-nemzedékre öröklődik a mélyszegénység több magyar válságrégióban. Olyan súlyos kérdésekről van szó, mint a gyermekéhezés, a magyar iskolarendszer lehetőségei az öröklött szegénység mérséklésére, a mindennapi nélkülözésben élők életkilátásai, a roma integráció, amelyek a teljes magyar társadalom működését és életminőségét befolyásolhatják.

A buddhista Derdák Tibor azt mondta: minden ember egyenlőnek teremtetett, a társadalom tagjainak úgy kellene viselkedniük, hogy a szegények is megkapják azokat a lehetőségeket, amiket a tehetősebbek, és ez szerinte elsősorban nem is anyagi, hanem emberi jogi megközelítés kérdése. Hozzátette: az emberi jogokról szokás azt gondolni, hogy olyan újkori fogalmak, amelyek Európában vagy az Egyesült Államokban alakultak ki, holott kétezer ötszáz éve vannak jelen a buddhista tanításban, ezek adják a Buddha által alapított vallás alapzatát. Buddha ugyanis tudatosan a szegénységet és az otthontalanságot választotta, s ez a belső késztetés olyan külső gesztusokban is megnyilvánult, mint az, hogy a hercegnek született ifjú elhagyta a királyi palotát és rongyokba öltözött.

Derdák szerint figyelemre méltó mozzanat, hogy ha Buddha ma ugyanezt megtenné Magyarországon, akkor – hajléktalanként – bűncselekményt követne el. Mint mondta, a vallásalapító élete ezen a ponton nagyban hasonlít Jézus Krisztuséhoz, aki ugyancsak a szegények, kitaszítottak, szerencsétlen sorsú emberek között hirdette a tanításait. Úgy fogalmazott, hogy Buddha és Jézus példája arra mutat rá: attól, hogy valaki véletlenül jó anyagi körülmények közé születik, nem szabadna elfeledkeznie a nyomorúságban élő embertársairól. A mélyszegénységben élők kilátásaival kapcsolatban azt mondta: sok-sok kistelepülésen szinte reménytelen a jövő, és elkeserítő, hogy ehhez a hatalom is hozzájárul azzal, hogy nem segíti, hanem inkább gátolja a szegények, köztük a cigány gyerekek tanulását. Mivel egy gyereknek 16 évesen már nem kötelező tanulnia, az iskola helyett sokan a segélyt választják. 

Donáth László evangélikus lelkész közölte, hogy a vallásos ember számára a szegénység ontológiai kérdés. A szegénységhez való keresztény viszonyulás szempontjából kulcsmondatként idézte azt az újszövetségi igehelyet, amelyben – mint fogalmazott – a Názáreti Jézus e szavakkal vesz védelmébe egy asszonyt: „hagyjátok őt, ne bántsátok, hiszen jót tett velem, szegények pedig mindig lesznek veletek, és amikor csak akartok, tehettek jót velük”. Szerinte nincs olyan társadalmi-gazdasági rendszer, amely elegendő volna ahhoz, hogy lecsitítsa az ember teremtett voltából fakadó irigységét, önzését, bírvágyát, és az ehhez kapcsolódó uralomvágyát. A lelkész kifejtette: nem hiszi, hogy az eredendő bűn problémáját megoldaná, ha Assisi Szent Ferenchez hasonlóan mindenki szétosztaná a vagyonát a szegények között. 

Donáth László a cigánysággal kapcsolatos mélyszegénységről azt mondta: ha hatalom lenne a kezében, akkor buldózerrel számolna föl minden romatelepet, a putrikat, a sehová sem vezető utakat, mert nem szabadna eltűrni, hogy százezreket tartsanak ilyen gyalázatos és nyomorúságos körülmények között, hiszen ez nem egyeztethető össze az Örökkévaló rendjével. Donáth László kiemelte: nem az a fontos, hogy ki milyen szent könyvből tájékozódik és erősíti meg a lelkét – így a Tórából, az Evangéliumból, buddhista vagy muszlim tanításokból –, hanem az, hogy az ember ne engedje meg sem magának, sem a környezetének azt, amit önmaga számára vállalhatatlannak tart. 

Radnóti Zoltán főrabbi azt fejtette ki, hogy nem igaz az az állítás, miszerint mindenki egyenlőnek születik (mármint nem emberi jogi, hanem társadalmi értelemben), hiszen egyesek kiváló anyagi körülmények között, mások pedig szegénységben nőnek föl. A zsidóság ezt korán fölismerte, ezért vezette be a kötelező adományozás, a jótettek gyakorlásának intézményét, ami héberül „cödaka”, szó szerint: igazságosság. Hozzátette: a Tóra nem kommunista, azaz nem reménykedik abban, hogy nem lesznek szegények és gazdagok, hanem azt tanítja, hogy a társadalmi igazságtalanság csökkentése ellen mindannyiunk képesek vagyunk valamit tenni. Radnóti Zoltán fölhívta a figyelmet arra: az elmúlt századokban különböző társadalmi szerveződések jöttek létre azzal a céllal, hogy segítsék a rászorulókat, ám a zsidóság már az ilyen szervezetet is több ezer év óta ismeri. Ez nem más, mint a szent egylet – arameus szóval: chevra kadisa –, azaz minden zsidó közösségnek kötelessége létrehoznia a maga chevra kadisáját, amely a gyászolókkal, árvákkal, szegényekkel, rászorulókkal és nincstelenekkel foglalkozik. 

Beszélgetőpartnereihez hasonlóan ő is bírálta a politikai döntéshozókat, azt az intézkedést például „gusztustalannak” nevezte, hogy a városokban fémkorlátokat szegecseltek a padokra, hogy ne lehessen rajtuk végigfeküdni. Ez ugyanis azt üzeni szegény sorsú embertársainknak – tette hozzá –, hogy az ő életük olyannyira fölösleges, hogy rendes helyük sincsen a világban.