Legyünk óvatosak: már csalók is utaznak a koronavírusra

2020. Március 22. / 09:50


Legyünk óvatosak: már csalók is utaznak a koronavírusra

„A lakók jelzéseiből tudjuk, hogy csalók járják a kerületet. Ételosztásra hivatkozva lakcímegyeztetést végeznek, ehhez bebocsájtást kérnek a lakásokba. Vannak olyanok is, akik fehér ruhában járják Erzsébetvárost és azt mondják, hogy az önkormányzat megbízásából fertőtlenítést végeznek a lakásokban" – figyelmeztet Niedermüller Péter,  Erzsébetváros polgármestere. Senki ne üljön fel ezeknek a trükköknek!


Országszerte akadnak olyanok, akik a koronavírus-fertőzéstől tartó embereket megtévesztve igyekeznek pénzt és egyéb értékeket kicsalni áldozataiktól. Egy 36 éves nő ellen nagyobb értékre elkövetett csalás kísérletének bűntette miatt már eljárás is indult, a rendőrség az őrizetbe vétele mellett indítványt tett a letartóztatására. A tettes a tisztiorvosi szolgálat munkatársának adta ki magát, és egy siófoki pékség tulajdonosát felszólította, hogy száz, koronavírus elleni vakcináért és a cég telephelyeinek fertőtlenítéséért utaljon pénzt egy bankszámlára, különben az üzemet bezárják. 

Ilyen és ehhez hasonló esetek történhetnek a napokban Budapesten is. Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere Erzsébetváros honlapján tegnap tette közzé, hogy csalók járják az utcákat, ételosztásra hivatkozva lakcímegyeztetést végeznek, ehhez bebocsájtást kérnek a lakásokba, s vannak olyanok is, akik fehér ruhában járják Erzsébetvárost és azt mondják, hogy az önkormányzat megbízásából fertőtlenítést végeznek a lakásokban. A polgármester leszögezte: Erzsébetváros senkinek  sem adott felhatalmazást ezen tevékenységekre, ezért bármi hasonlót tapasztalnak, a csalókat ne engedjék be és hívják a rendőrséget!

Erre figyelmeztet Józsefváros polgármestere, Pikó András is, aki hivatalos Facebook-oldalán ezt írta: „más kerületekben már feltűntek azok a csalók, akik fehér ruhában csengetnek be és az önkormányzat nevében hatósági fertőtlenítést végeznének. Azokat, akik nem nyitnak ajtót, több tízezres bírsággal fenyegetik. Kérem, senki se üljön fel ennek a trükknek, az önkormányzatok nem végeztetnek hatósági fertőtlenítéseket magánlakásokban. A józsefvárosi önkormányzat sem adott senkinek ilyen megbízást, ne üljenek fel a csalóknak és ha ilyet tapasztalnak, hívják a rendőrséget.Védjük az időseket!".

(Címlapkép: Mohamed Hassan/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Hercz  rabbi: Purim korszakváltó időben
2024. Március 21. / 13:35

Hercz rabbi: Purim korszakváltó időben

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Mózesről
2024. Március 17. / 08:26

Jonathan Sacks rabbi Mózesről