Fontos: elfogadta a magyar kormány az antiszemitizmus szigorító újraértelmezését

2019. Február 21. / 15:38


Fontos: elfogadta a magyar kormány az antiszemitizmus szigorító újraértelmezését

A Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség (IHRA) által kidolgozott antiszemitizmus-definíció alkalmazásának előmozdításáról határozott a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.


Ebben rögzítik, a kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy minél szélesebb körben megismertesse a zsidóság történelmét és hagyományait, „mivel meggyőződése, hogy ezen ismeretek terjesztése lehetőséget ad az antiszemitizmus és az ehhez kapcsolódó negatív nézetek visszaszorítására is”. A kormány emlékeztet továbbá arra, hogy „zsidó polgártársaink méltóságának és biztonságának védelme érdekében politikájában zéró toleranciát hirdetett az antiszemita jelenségekkel és megnyilvánulásokkal szemben”.

A kormány egyetért azzal és támogatja, hogy az állami és nem állami oktatási intézményekben az antiszemitizmussal kapcsolatos történelmi tényeket és jelenségeket objektív megvilágításban, a legszélesebb körben ismertessék, ezzel is erősítve az antiszemitizmus elleni küzdelmet.

A kormány egyetért azzal is, hogy a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség által kidolgozott antiszemitizmus-definíció megfelelően irányadó az antiszemitizmus elleni küzdelemben – tették hozzá.

Mindezek nyomán - többek között – az emberi erőforrások miniszterének meg kell vizsgálnia „a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség által kidolgozott antiszemitizmus-definíciónak a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló Emmi rendeletbe, illetve a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló Emmi rendeletbe való beillesztésének lehetőségét”, és erről jelentést kell-e a kormány elé terjesztenie.

A kormányhatározat egyebek mellett azt is rögzíti, hogy a legfőbb ügyésznek és az Országos Bírósági Hivatal elnökének meg kell vizsgálnia a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezési Szövetség által kidolgozott antiszemitizmus-definíció beillesztésének lehetőségét a bírák és ügyészek képzésébe. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Az örökmozgó bálványok mozdulatlansága
Magyar zsidó arcképcsarnok
Magyar zsidó arcképcsarnok: Perlott Csaba Vilmos (1880-1955)

Kommentek