Átadták az idei Raoul Wallenberg-díjakat

2023. Január 17. / 16:38


Átadták az idei Raoul Wallenberg-díjakat

A Raoul Wallenberg Egyesület hagyományosan január közepén adja át a vészkorszakban sok ezer üldözött életét megmentő svéd diplomatáról elnevezett díjat, ugyanis a szovjetek kezére került Raoul Wallenbergnek 1945. január 16-17-én veszett nyoma. A mai díjátadót a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) budapesti székházának Goldmark-termében tartották, ahol jelen volt a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának számos tanulója is.

A rendezvény elején dr. Sebes József, a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány elnöke elmondta: eddig hetvenen kapták meg a svéd embermentőről elnevezett díjat példás emberséggel párosuló szakmai, közéleti és önkéntes tevékenységükért. Hozzátette: az eddigi összes díjazottról – köztük azokról is, akik ma vehették át az elismerést – hamarosan egy díszkiállítású könyvet adnak ki, ezek az emberek ugyanis a munkásságukkal és emberségükkel kiérdemelték, hogy díszkötet őrizze meg emléküket az utókor számára.

20230117_143955.jpgJobbról a díjazottak, balról a bíráló bizottság és az egyesület képviselői

Az idei díjazottak: Szajkó Cintia pedagógus; Orsós János pedagógus, iskola-alapító; dr. Schiffer János, jogász, a NÜB elnöke; Vámos György újságíró (ő nem lehetett jelen az eseményen, a díjat a fia vette át); Szabó Gábor vezető református lelkipásztor; Tóth László tanár; valamint egy Nemzetiségi Szövetség.

A díjatottakat Forgácsné Dénes Katalin, a díjat odaítélő, független bizottság titkára és Derdák Tibor, a bizottság elnöke méltatta. 

A Mazsihisz képviseletében megjelent az eseményen dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója és Répás Péter, a Mazsihisz Zsidó Közösségi Szolgálatának igazgatója. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek