Állami segítséggel talán meglódulhat a hazai holokausztkutatás

A vészkorszak hazai történelmi feldolgozottsága finoman szólva is elmarad a kívánatosnál, de az állam igyekszik segíteni. Ez derült ki azon a fórumon, amelyen Kovács Tamás beszélgetett Ungváry Krisztiánnal, Gellért Ádámmal és Szalay-Bobrovniczky Vincével a magyarországi holokausztkutatásról, pontosabban annak több évtizedes hiányosságairól.

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont a magyaországi holokausztkutatásról rendezett beszélgetésén Ungváry Krisztián történész, az MTA doktora, Gellért Ádám történész, a Clio Intézet társigazgatója, valamint Szalay-Bobrovniczky Vince,  a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) magyar delegációjának helyettes vezetője válaszolt Kovács Tamás történész kérdéseire a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. 

A párbeszédet Gellért Ádám azzal indította, hogy véleménye szerint szervezett, intézményes holokausztkutatás nincsen Magyarországon, és nem is volt. Úgy látja, hogy elszórt, egyéni kutatások vannak ugyan, de összefoglaló, célirányos, egy szakmai intézmény által összefogott kutatás sajnos nincs. A szakirodalom javarészt angol és német nyelvű, de nemhogy ezen a két világnyelven, de a témáról nálunk még magyar nyelven sem áll rendelkezésre viszonylag friss, átfogó mű. A munka elvégzésére sem személyi, sem szervezeti háttér nincs, amit Gellért Ádám már nem is „lemaradásnak”, de „súlyos deficitnek” tart. 

Balról jobbra: Szalay-Bobrovniczky Vince, Ungváry Krisztián és Gellért Ádám

A Clio Intézet társigazgatójával Ungváry Krisztián egyetértett, s azzal árnyalta a képet, hogy nem csak a kutatók és az intézmények hiányoznak, vannak egyéb problémák is: példaként megemlítette azt a tíz évvel ezelőtti esetet, amikor valaki az ELTE bölcsészkarán a deportálásokról és a magyar hatóságok abban való közreműködéséről akart írni, s azzal az indokkal nem kapott témavezetőt, hogy ehhez a témához ott nem értenek. Ungváry szerint ez nyílt beismerése volt annak, hogy az 1944-es deportálások kutatása nem érte el az ingerküszöböt, s ez olyan szegénységi bizonyítvány volt, ami – megfogalmazása szerint – égbekiáltó. 

Szalay-Bobrovniczky Vince azzal kapcsolódott a beszélgetésbe, hogy alapvetően egyetért a két előtte szólóval, de azért tudomása szerint vannak magyar holokausztkutatók, ilyen például Vági Zoltán és Kádár Gábor. A holokausztkutatás nehézségeinek okairól szólva hozzátette: vannak bizonyos traumáink, amikkel nagyon nehezen tudunk szembesülni, a vészkorszakot is nehezen tudjuk hová tenni, ami mai napig a bal- és jobboldal közötti, politikai természetű hitvitákhoz is képes elvezetni. Szalay-Bobrovniczky Vince kifejtette: az IHRA magyar vezetőjeként a téma kapcsán azt tapasztalta, hogy külföldön, de Magyarországon is van egy relatív komoly tudatlanság azt illetően, hogy a magyarországi holokauszt melyik magyar politikus felelőssége volt. Legtöbben szerinte Szálasi Ferencet nevezik meg, és sokkal kevesebben említik meg azt, hogy a zsidóság deportálásakor valójában Sztójay Döme volt a miniszterelnök. Ezzel nem Szálasi gaztetteit kívánta kisebbíteni, csak a tudatlanságot kívánta kiemelni. 

Ennek kapcsán Ungváry Krisztián azt válaszolta: az említett Sztójay Döme csupán egy végrehajtó báb volt, a történet kulcsa Horthy Miklós. Ha a kormányzó 1944. nyarán le tudta állítani a deportálásokat, ezt azt jelzi, hogy a deportálás fő felelőse Horthy Miklós, hiszen korábban is leállíthatta volna az akciót. Ezek után kisebb vita alakult ki a résztvevők kapcsán arról, hogy az ország német megszállásakor a magyar állam elvesztette-e a szuverenitását. A helyettes államtitkár szerint igen, hiszen 1944. március 19-től más jogi helyzet érvényesült, de – mint fogalmazott – még véletlenül sem akarna ezzel bárkit mentegetni. Míg Ungváry Krisztián amellett érvelt, hogy nem, hiszen ha az ország elvesztette volna a szuverenitását, akkor 1944 nyarán nem állt volna le a deportálás.

Kovács Tamás kérdésére, miszerint mik azok a témák, amelyeket feltétlenül meg kellene írni a magyarországi holokauszt története kapcsán, Gellért Ádám azt válaszolta: hosszú listát lehetne fölsorolni, de ebből kiemelkedik a zsidótörvények nemzetközi kitekintésbe ágyazott kutatása, amiről eddig még nem született monográfia. Szükség volna egy önálló műre a munkaszolgálatosokról is, hiszen e témával az 1960-as években foglalkozott Karsai Elek, azaz Karsai László édesapja. (Karsai László neve elhangzott Szálasi kapcsán is, hiszen ő a Szálasi-monográfia szerzője.) Gellért Ádám hozzátette: Csapody Tamás munkássága mutatja, hogy milyen sok fontos altéma van egy-egy témán belül is, márpedig a munkaszolgálat éppen ilyen. 

Ungváry Krisztián két olyan ötletet említett, ami szerinte megérne akár önálló kutatói csoportookat is. Az egyik a már említett munkaszolgálat, s annak hadtörténeti vetülete, hiszen 550 munkaszolgálatos század volt, ezeknek a kutatása révén sok, eddig ismeretlen adat megismerhető volna – nem beszélve a munka kegyeleti vonatkozásairól, elvégre rengeteg magyar család kaphatna új ismereteket a családtagjairól. A másik kutatási téma a szuverenitás kutatásának problémája – szerinte ugyanis éppen az az érv szól a megőrzött szuverenitás mellett, hogy a magyar állam döntötte el, kiket küld Auschwitz-ba. Márpedig oda a munkaképteleneket küldték, a munkaképeseket nem – és ha a német akarat érvényesült volna, akkor éppen fordítva történt volna. 

Szalay-Bobrovniczky Vince a kutatási témák kapcsán azt emelte ki, hogy a magyar államigazgatás felsőbb szintjein voltak embermentők, akik igyekeztek segíteni a zsidóságnak a maguk lehetőségei szerint, róluk tehát lehetne alaposabb kutatásokat folytatni. Mivel elhangzott a beszélgetés során, hogy nem állnak rendelkezésre bizonyos feltételek a munkához, a helyettes államtitkár kifejtette: az állami források kapcsán úgy döntöttek, hogy a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont lehetőségeit kibővítik, de még nem tudta megmondani, hogy mennyivel, mert még nem látja a végső számokat. Hozzátette: szó van arról, hogy az emlékközponton belül növelik a történészek arányát, továbbá ő maga is várja a jó ötleteket arra nézvést, hogy a témában a magyar állam milyen független kutatásokat támogasson.