Ros Hásáná 5782,
de Tel Avivban szinte nyoma nincs az ünnepnek. A tengerparti sétány szokásos
esti forgalma, mint bármely más napon. Silló Sándor képriportja Tel Aviv-ból.
Homokon heverészők a nap utolsó
sugaraiban, a hullámokban a pancsolók. Tele a tornapálya is. Mint egy átlagos
péntek. Kutyasétáltatók, futók, babakocsit toló családok, bringások, hazafelé
tartó szörfösök deszkával a hónuk alatt.
A homokban
kisgatyában fejen álló Ben Gurion szobránál feltűnik egy kis csapat. A Frishman
utcai zsinagóga két saroknyira van a tengerparttól, az ő közösségük költöztette
ki a sófár fújást a tengerparti strandot övező sétányra.
A fiúk és a lányok
megállítják az arra járókat.
Csak egy perc! A
sófár neked szól majd. A férfiak kipát is kapnak hozzá. (Itt a promenádon
ritkán viselik.)
Állnak a kölcsön kipában
a lemenő nap fényében, a sófár hangjában, az áldásban, a sétány forgatagában.
Az elmúlt év jár a
fejükben vagy az eljövő? Vagy egy ritkán mondott ima?
A nap elment, a
fiúk is hazaindulnak. A lányok még énekelnek egy dalt. Aztán az Ünnep eltűnik a
promenádról, de mindenki hazavisz belőle egy darabot, aki megállt egy áldott
percre.
Édes évet nekik és
mindenkinek!