„Ellenségeink újra felfedezik, hogy a próbatétel pillanataiban Izrael polgárai egységesek, és támogatják a hadsereg és a többi biztonsági erő fellépését országunk és polgáraink védelme érdekében" - jelentette ki Netanjahu a biztonságpolitikai kabinet ülésének elején. „Azt mondom ellenségeinknek, hogy amikor a lakosaink házaira lövöldöznek, akkor nincs koalíció és nincs ellenzék" – közölte Beni Ganz ellenzéki vezető is.
Miután Libanonból csütörtökön harmincnégy rakétát indítottak Izrael északi részei ellen, az izraeli kormányfő közölte: „Izrael ellenségei megfizetnek minden agresszióért".
„Az izraeli belső vita nem akadályoz meg bennünket abban, hogy fellépjünk ellenük, ahol és amikor csak szükség van rá. Ebben kivétel nélkül mindannyian egységesek vagyunk" – tette hozzá Netanjahu az utóbbi hetek több százezres, a kormány jogrendet megváltoztató törvényjavaslatai elleni tüntetésekre utalva.
„Nem érdekünk a Templom-hegyi status quo megváltoztatása. Nyugalomra szólítunk fel, és határozottan fel fogunk lépni az erőszakhoz folyamodó szélsőségesekkel szemben" – hangoztatta az izraeli kormányfő az Al-Aksza mecsetnél történt összecsapásokkal kapcsolatban, melyeknél palesztinok százait tartóztatták le, akik elbarikádozták magukat és kövekkel dobálták a rendőröket, és ahol szélsőségesen vallásos zsidók állatáldozatokat próbáltak volna bemutatni.
Az izraeli hadsereg szóvivője, Dani Hagari a vezérkari főnök helyzetértékelésének végén csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy a Libanonból érkező lövedékekért az iszlamista Hamász szervezet a felelős. „Libanon állam felelőssége, ha tüzelnek a területéről. A hadsereg fokozott készültségben van, és megvizsgáljuk, ki tudott a lövésekről, és hogy az irániak érintettek voltak-e benne" – tette hozzá Hagari.
A biztonságpolitikai kabinet csütörtök este mintegy két hónapos szünet után ült össze, miután Libanonból 34 rakétát lőttek ki izraeli területre, aknákat lőttek a libanoni határnál fekvő Metullára, széder este rakétákat indítottak a Gázai övezetből a szomszédos déli területekre, és éjszaka már második napja zajlottak összecsapások Jeruzsálemben a Templom-hegyen az Al-Aksza mecsetnél a muszlim böjti hónapot, a Ramadánt ünneplő hívők és az izraeli rendfenntartók között.
A kabinet ülése előtt a biztonsági szervek vezetői helyzetértékelést tartottak a miniszterelnökkel és a védelmi miniszterrel, amiből kiderült, hogy Izrael északi és déli részén is támadásokkal teli éjszaka várható. A katonai csapások intenzitását Libanonban várhatóan a biztonságpolitikai kabinet fogja meghatározni.
„Erőfeszítéseket teszünk a frontok szétválasztására, és hogy ne rángassannak bele minket egy teljes eszkalációba, de természetesen az elrettentés helyreállítása mellett. Gázában súlyos válaszlépés lesz az északi történésektől függetlenül" – mondták biztonsági tisztviselők a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek.
A gázai határtól északra eső városban, Askelónban, valamint az északi határnál Nahariában és Karmielben is megnyitották az óvóhelyeket. Jichák Hercog államelnök támogatásáról biztosította a rakéták fenyegette észak- és dél-izraeli településeket.
„Arra kérem a nemzetközi közösséget, hogy határozottan ítélje el a nemzetközi jog durva megsértését, ne nyújtson kezet a terrorizmusnak és az ártatlanok bántalmazásának" – mondta Hercog arra utalva, hogy Izrael civilek lakta településeit vették célba a rakéták.
Beni Ganz és Jaír Lapid, az ellenzék vezetői csütörtök este támogatásukról biztosították a hadsereget. „Azt mondom ellenségeinknek, hogy amikor a lakosaink házaira lövöldöznek, akkor nincs koalíció és nincs ellenzék" – közölte Ganz.
Összetűzések a Templom-hegyen
Összetűzések voltak csütörtökre virradóra Jeruzsálem óvárosában a Templom-hegyen, az Al-Aksza mecsetnél. Az izraeli rendőrség jelentése szerint eltávolítottak több tucat palesztin fiatalt a mecsetből, akik kövekkel és petárdákkal barikádozzák el magukat, hogy ott töltsék az éjszakát, és „megvédjék" a muzulmán vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyét.
A palesztinok megpróbálták bezárni a mecset ajtaját, hogy elbarikádozzák magukat és megakadályozzák, hogy a hívők elhagyják a mecsetet. Az izraeli biztonságiak ennek elejét vették, és a rendőrség közleménye szerint „segítettek a hívőknek távozni".
A palesztinok beszámolói szerint viszont az izraeli rendőrök erőszakkal űzték ki őket, gumilövedékeket és sokkoló gránátokat vetettek be a mecsetnél a palesztinok ellen, letartóztatásokról és sérülésekről adtak hírt.
A palesztin terrorszervezetek ismét rakétákat indítottak szerdán este a Gázai övezetből a nyolcnapos pészah ünnep kezdetén a széderestét ünneplő izraeli települések ellen. Egy rakéta még Gázában, egy másik pedig a Gázát Izraeltől elválasztó biztonsági kerítés közelében csapódott be, sérülés vagy anyagi kár nem történt. Csütörtök hajnalban újabb öt rakétát lőttek ki Izrael felé, de ezek sem okoztak veszteségeket.
„Ez a válasz a jeruzsálemi eseményekre. Vezetőségünk egy órát ad az ellenségnek, hogy elhagyja az Al-Aksza mecset udvarát, különben megismételjük a műveletet" – vállalta magára az Iszlám Dzsihád katonai ága, az Al-Kudsz Brigádok a felelősséget a rakétatűzért.
Muhammad Mahmúd ügyvéd, a sziluani Vadi Hilva információs központ szakembere arról számolt be, hogy szerda délután az izraeli hatóságok szabadon engedtek 379, hajnalban őrizetbe vett palesztint azzal a feltétellel, hogy nem mehetnek a jeruzsálemi óváros és az Al-Aksza a közelébe. Hatvanegy, szerda hajnalban az Al-Aksza mecsetnél letartóztatott palesztint továbbra is fogva tartanak a nyomozás befejezéséig.
Terrortámadás Észak-Ciszjordániában
Két izraeli nő meghalt, egy súlyosan megsebesült a ciszjordániai Hamra település közelében, Ciszjordánia északi részén, a Jordán-völgyben péntek reggel történt terrortámadásban – közölték izraeli tisztviselők.
A Zaka mentőszolgálat jelentése szerint a terrortámadás három áldozata közül ketten a helyszínen életüket vesztették. Az izraeli hadsereg keresi a gyanúsítottakat, akik tüzet nyitottak Hamra telepesfalu közelében az izraeli rendszámú autóra, amely ezt követően összeütközött egy palesztin rendszámú járművel.
Az izraeli autóban két húsz év körüli és egy negyven év körüli nő utazott. A halálos lövés a fiatalokat érte, az idősebb nőt helikopterrel szállították életveszélyes állapotban a jeruzsálemi Hadassza kórházba. A palesztinok jelentése szerint két palesztin fegyveres menekült el a helyszínről.
Idén már csaknem száz palesztint öltek meg Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. 2004 óta tavaly volt a legmagasabb a halálos áldozatok száma a palesztin területeken, megközelítette a százötvenet. Izraeliek elleni palesztin támadásokban tizenöt embert öltek meg ugyanebben az időszakban. Izrael azt állítja, hogy a palesztin áldozatok többsége fegyveres volt. Az izraeli hivatalos közlések szerint a katonai rajtaütések célja a palesztin fegyveres szervezetek felszámolása és a jövőbeli terrortámadások meghiúsítása. A palesztin tisztségviselők viszont úgy nyilatkoztak, hogy a razziákban Ciszjordánia 55 éve tartó, határozatlan idejű izraeli megszállásának megszilárdítását látják.
MTI
Címlapkép: AFP
