Magyar-izraeli tudóscsoport dolgozhat a kvantumszámítógépen

2019. December 18. / 09:23


Magyar-izraeli tudóscsoport dolgozhat a kvantumszámítógépen

A kvantumszámítógépek területén lehetséges közös munkáról, valamint a Nyugat-Dunántúl és Izrael közötti együttműködésről tárgyaltak az Izraeli-Magyar Tudósklub éves közgyűlésén kedden Tel-Avivban. A 2014-ben alapított klub célja a két ország kutatói és intézményei közötti együttműködések támogatása, csereprogramok, tudástranszfer és közös pályázati lehetőségek kiaknázása, valamint a Magyarországhoz való kötődés erősítése.


A rendezvényt megnyitó Benkő Levente nagykövet emlékeztetett arra, hogy mindkét ország a világelsők között található a Nobel-díjasok arányában a lakossághoz képest, és felidézte a XX. század magyar zsidó tudósainak világraszóló újításait, és hozzájárulásukat Izrael kulturális és tudományos életéhez. Mint mondta, a kétoldalú kutatás-fejlesztési alap keretösszegének évi hatmillió euróra emelésével egy időben egyre többen jelentkeztek a tudósklubba, elsősorban az alkalmazott tudományok és az üzleti célú projektek képviselői közül.

– A tudomány nem elefántcsonttoronyban dolgozik, noha sokszor úgy tűnhet, eltávolodott a valóságtól – hangoztatta előadásában a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével 2017-ben kitüntetett Daniel Herskowitz professzor, a tudóstársaság tiszteletbeli elnöke. Herskowitz hangsúlyozta a multidiszciplináris, szakterületek közötti együttműködés fontosságát, valamint a tudomány és technológia, illetve a közszféra és a társadalom közötti kooperáció jelentőségét.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Elkezdődött a zsidó zarándokszállás építése Nyírtasson
Élet + forma
Ez nekünk jó: egy app Jeruzsálem tiszteletére

Kommentek