Alakulóban van az új izraeli kormány – jobboldali és vallásos cionista

2022. November 22. / 14:14


Alakulóban van az új izraeli kormány – jobboldali és vallásos cionista

Izraelben előrehaladtak a tárgyalások Benjamin Netanjahu új, tisztán jobboldali-vallásos kormányáról – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Ugyan nem a választások után megígért gyorsasággal –, amikor azt jósolták, hogy már a kneszet felesketésével egy időben az új kormány is hivatalába léphet –, de jelentős lépésekkel haladtak előre a tárgyalások az utóbbi napokban Netanjahu hatodik, tisztán jobboldali és vallásos pártokból álló kormányának létrehozására.

Arije Deri, a keleti ultraortodoxok Sasz pártjának vezetője megelégszik a belügyminiszteri székkel, valamint a miniszterelnök-helyettesi státusszal, noha korábban ragaszkodott a pénzügyminiszteri tárcához.

Kinevezéséhez még rögös út vezet, amelyet jogi akadályokat legyőzve kell megtennie az új kormánynak, ugyanis a 2000-ben korrupcióért három évre ítélt, s büntetését letöltő politikust ismét vád alá helyezték, majd felfüggesztett 1 éves börtönbüntetést kapott 2021-ben, ezúttal adócsalásért.

A Vallásos Cionisták elnöke, Becalel Szmotrics megszerezheti a pénzügyeket, melyből azonban előzőleg leválasztanak központi részeket és felelősségi köröket – legalábbis a tárgyalások jelenlegi állása szerint.

Emellett ezé a párté lehetnek még a bevándorlás ügyei, a védelmi minisztérium helyettes vezetése, amely a Ciszjordániában létrehozott izraeli települések dolgait kezelné.

Az askenázi ultraortodoxoké, az Egyesült Tórapárté lehet a vallás- és a diaszpóraügyi minisztérium, valamint a periférikus területekkel, a Negev sivatag és Galilea ügyeivel foglalkozó tárca, s emellett a lakhatási minisztérium is.

A Meir Kahane rabbi tanításait követő, szélsőségesen jobboldali, Itamár Bengvír felügyelheti majd a rendőrséget, amennyiben valóban elnyeri a belbiztonsági minisztérium vezetését.

Várhatóan fontos tárcák maradnak a Netanjahu vezette Likudnál, a védelmi minisztériumot Joáv Galant vezetheti majd, a külügyek várományosa Ron Dermer korábbi washingtoni nagykövet vagy Amír Ohana, aki az igazságügy tárcát is megkaphatja, melyért Jarív Levinnel versenyez. Miri Regev visszaülhet a közlekedési miniszter székébe, amennyiben nem a Sasz szerzi meg ezt a tárcát.

Az oktatási tárca – ha a Likudnál marad – a párt előválasztásán kiválóan szereplő Eli Kohenhez kerülhet, Mikor Zoháré pedig a kultúra és sport felügyelete lehet, miközben Slomó Karai igazgatja a gazadási ügyeket. Még gazdára vár a média, a környezetvédelem, az energiagazdálkodás és a hírszerzés minisztériuma is. (MTI)

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek