A Vallásos Cionizmus párté lesz a palesztinok felügyelete Ciszjordániában

2022. December 03. / 18:27


A Vallásos Cionizmus párté lesz a palesztinok felügyelete Ciszjordániában

– Benjamin Netanjahu miniszterelnök-jelölt a Vallásos Cionizmus nevű párttal kötött koalíciós megállapodásban a Becalel Szmotrics vezette, telepeseket képviselő pártnak biztosított felügyeleteta palesztinok felett Ciszjordániában – jelentette a ynet, a Jediót Ahronót című újság hírportálja. A lap szerint ez a döntés próbára teheti az új kormány kapcsolatát a nemzetközi közösséggel, különösen az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. 

A Likuddal kötött megállapodás szerint a Vallásos Cionizmus minisztert nevez ki a Honvédelmi Minisztériumba, aki nem a honvédelmi miniszternek, hanem a miniszterelnöknek lesz alárendelve, s aki átveszi a polgári közigazgatás hatáskörét, és koordinálja a kormány tevékenységét az 1967-ben elfoglalt területeken.

Ha az egyezmény szerint Becalel Szmotrics fogja irányítani a ciszjordániai polgári közigazgatást, akkor várhatóan elősegíti a telepes építkezéseket, miközben „elfojtja" a palesztinok építési terveit és építkezéseit a C területen, bontási parancsokat adhat ki az illegális épületekre.

Ez a döntés – a ynet szerint – próbára teheti az új kormány kapcsolatát a nemzetközi közösséggel, különösen az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Washington a közelmúltban jelentősen megkönnyítette a külföldiek beléptetési eljárását Ciszjordániába, s ezeket az új szabályokat nemrég tették közzé. 

A nemzetközi közösség napi szinten együttműködik humanitárius ügyekben az izraeli hatóságokkal Ciszjordániában, különösen az Izrael felelőssége alá tartozó C területeken. 

Az Egyesült Államok a színfalak mögött azon dolgozott, hogy meghiúsítsa Szmotrics kinevezését védelmi miniszterré, de a polgári közigazgatás és az izraeli kormány ciszjordániai koordinátorának ellenőrzésével felelős lesz az amerikaiak és az európaiak számára nagyon érzékeny kérdésekben. 

A palesztin külügyminisztérium közleményében arra figyelmeztetett, hogy a következő izraeli kormány irányvonala, s különösen Szmotrics és Itamar Ben-Gvír „fokozatosan uralkodóvá válik az ország döntéshozó központjaiban, és átveszi az irányítást a palesztinokkal szembeni izraeli politikai magatartás felett".  

„Az izraeli szélsőjobb megpróbálja ellenőrizni a palesztin polgárokkal kapcsolatos jogköröket, ellenséges politikai tervek, palesztinokkal szembeni rasszizmus és gyarmatosítás egyértelmű jeleként" – vélekedett a palesztin külügyminisztérium. 

A palesztin külügyi tárca közleményében felszólította a nemzetközi közösséget egy olyan harmadik fél kijelölésére, aki elkötelezné magát arra, hogy védelmet nyújtson a palesztin állampolgároknak.

(MTI)

(Címlapkép: Becalel Szmotrics, a vallásos cionisták pártjának vezetője. Fotó: Marc Israel Sellem – The Jerusalem Post)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
A hét műtárgya: A pesti gettó térképe
Megemlékezések
Szomorú emlékezet: 80 éve fagyott halálra Rejtő Jenő