Nemes Dániel: Katar és Egyiptom bűnrészes, de inkább felbujtó

2024. Szeptember 05. / 10:01


Nemes Dániel: Katar és Egyiptom bűnrészes, de inkább felbujtó

– A palesztinok december óta nem tárgyalnak érdemben. Kb. 40-szer utasították el a nemzetközi tűzszüneti javaslatokat. Ehhez képest Biden meg a világ Izraelt nyomasztja újabb engedményekért, ahelyett, hogy a palesztinokat kényszerítené bele az alkuba, és továbbra is úgy tesz, mintha Katar meg Egyiptom semleges közvetítő lenne, miközben alsó hangon bűnrészes, de inkább felbujtó – írja a Facebook-oldalán Nemes Dániel.

Rafahban találták meg annak a 4 fiatal férfinak és 2 nőnek a holttestét, akikről egyetlen „független" magyar médiumnak sem sikerült képet berakni az erről szóló hírbe, bár most legalább – a korábbiaktól eltérően – nem menekülő palesztin civilekkel illusztrálják a halott túszok visszaszerzését.

Abban a Rafahban, ahová fél évig azért nem ment be az IDF, hogy kiszabadítsa a túszokat, mert Biden, Egyiptom meg a nagyon humánus nemzetközi vezetők versenyt sipítoztak, hogy nehogy bemenjenek, mert annak sokmillió civil áldozata lesz. Kamala Harris „tanulmányozta a térképet, és megállapította, hogy nincs hova menniük az embereknek", akiknek végül mégis volt hova menniük, mentek is, és így Rafahban a civil áldozatok száma minimális. Netanjahu legnagyobb háborús bűne, hogy ennek a sipítozásnak engedve fél évig nem engedte be az IDF-et, aminek eddig legalább 9 túsz halála az eredménye.

Rafahból hozták ki az élő túszok felét és a halott túszok többségét.

All Eyes on Rafah, skandálták a tűzszünetes humanisták világszerte, akik valamiért nem követelik a palesztinoktól, hogy a kb 40, Izrael által elfogadott tűzszüneti javaslatot végre fogadják már el. Akkor is Rafah békén hagyása volt a leghangosabb követelésük, ahogy most a palesztinoknak is ez: Izrael adja fel az egyiptomi határon húzódó Philadephi-folyosót. Ott folyik ugyanis a fegyver- és embercsempészet Egyiptomba, amiből az egyiptomi vezetők iszonyú jól éltek, a terroristáknak meg az egyetlen reményt jelentette. Ezért tiltakozott az egész világ az ellen, hogy az IDF ide bemenjen. A napokban az izraeli kabinet megszavazta, hogy ez nem alku tárgya, maradnak a folyosón. Az egyetlen ellenszavazat a honvédelmi miniszter Gallanté volt, aki beáldozta volna ezt a túszokért, mivel szerinte más módon is lehet őrizni a határt, de semmi garancia arra, hogy ha ez ügyben is hátrált volna Izrael, akkor kiadják a túszokat.

Azokat a túszokat, akiket percekkel azelőtt öltek meg, hogy a keresésükre indult katonák rájuk találtak volna. Pletykák szerint az IDF szenzorai rögzítették a lövések hangját. A túszok pontos helyét nem tudták, de azt igen, hogy kb hol keressék. Rafahban természetesen, de hogy Rafahon belül hol.

A palesztinok december óta nem tárgyalnak érdemben. Kb. 40-szer utasították el a nemzetközi tűzszüneti javaslatokat. Ehhez képest Biden meg a világ Izraelt nyomasztja újabb engedményekért, ahelyett, hogy a palesztinokat kényszerítené bele az alkuba, és továbbra is úgy tesz, mintha Katar meg Egyiptom semleges közvetítő lenne, miközben alsó hangon bűnrészes, de inkább felbujtó.

Hersh Goldberg szülei voltak talán a leghangosabbak, akik elképesztő energiával próbáltak minden döntéshozóhoz, véleményformálóhoz eljutni majdnem egy éven keresztül, hogy elérjék a fiuk szabadon bocsátását. Aki a társait védve dobálta vissza az óvóhelyre bedobott gránátokat, amíg az egyik fel nem robbant a kezében, leszakítva azt (erről októberben posztoltam is a videót).

Alex Lubnovnak most januárban született gyereke, aki így soha nem fogja látni az apját.

457746669_10161288632955033_6809767680283235857_n.jpg

Mivel a „független" média nagy része még a nevüket sem volt képes leírni, én azért megemlékezem róluk:
- Hersh Goldberg, 23
- Eden Yerushalmi, 24
- Carmel Gat, 39
- Almog Sarusi, 26
- Alex Lubnov, 32
- Ori Danino, 25 

Címlapkép: a 12. gázai tábori kórház, amelyet Izrael a gázai civileknek épített. Forrás: Nemes Dániel/Facebook

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek