Tom Segev ismert izraeli újságíró-történész interjút adott a Der Standard című német lapnak, amelynek többek között azt mondta: nem lát esélyt az izraeli-palesztin konfliktus békés megoldására, és ő maga is tanácstalan ebben a kérdésben. Szerinte az ügy Kelet-Jeruzsálemben akadt meg, a kétállami megoldás pedig már aktualitását vesztette.
A 78 éves Tom Segev a Der Standardnak adott, Jeruzsálem miatt akadtunk meg című interjúban többek között azt mondja: Izraelben még a legradikálisabb békeajánlat sem képes olyat kínálni a palesztinoknak, amit el tudnának fogadni, mert „túl mély a szakadék". Hozzátette: az ország alapítója, David Ben-Gurion már 1919-ben azt állította, hogy nem lehet béke. Az izraeliek annyit tehetnek, hogy világossá teszik az arabok számára: mi örökre itt vagyunk.
Arra a kérdésre, hogy ha nem lehet hinni a békés megoldás lehetőségében, akkor ez nem a status quót erősíti-e, az újságíró-történész azt a választ adja: „egyszerűen nem tudom, mit kellene tenni". Szerinte a legnagyobb hiba 1967-ben történt, amikor Izrael nem adta vissza azonnal a megszállt területeket. Tom Segev úgy fogalmaz: a meghódított Kelet-Jeruzsálem miatt nem jöhet létre megállapodás, hiszen Izrael soha nem vonul ki onnan, viszont a palesztinok sem mondanak le róla.
Az újságíró által fölvetett kétállami megoldás kapcsán Tom Segev leszögezi: szerinte az ma már nem aktuális. Mint fogalmaz: félmillió zsidó telepest nem lehet arra kényszeríteni, hogy elhagyja az otthonát, miközben a palesztinok arról álmodoznak, hogy visszatérnek Haifába és Jaffába. Az interjú azzal zárul: „remélem, nem történik semmi szörnyűség, de nem tudom, hogyan kellene megoldani a dolgot".
Tom Segev német szülők gyermekeként 78 éve született született Jeruzsálemben. Sokáig németországi tudósító volt, jelenleg a Haaretz rovatvezetője, számos politikai és történelmi tárgyú könyv szerzője.
A Der Standard interjúja ezen az oldalon olvasható. Fotó: Robert Newald/Der Standard
